Hírek

2007.06.02. 02:28

QNem támasztották alá végig a zsaluzatot

Dunaújváros (szs) - Nem volt végig alátámasztva a zsaluzat - valószínűleg ezért zuhant a mélybe áprilisban négy munkás az épülő dunaújvárosi élményfürdőnél.

Szigeti Sándor

Az élményfürdő építkezésén másfél hónnappal ezelőtt, egészen pontosan április 18-án történt csoportos baleset. Több mint tizenegy méteres magasságból négy munkás zuhant a mélybe. Hármat súlyos, egy főt pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak a Szent Pantaleon Kórházba.

A baleset délutánján a munkaterületet a rendőrség lezárta.

Nesztinger Péter lapunk kérdésére elmondta: - Az élményfürdő második emeleti födémzsaluzatán betonvas szerelést végzett a négy segédmunkás. A zsaluzat kialakítása előzőleg nem fejeződött be, annak szélén, öt méteres szakaszán az alátámasztás nem történt meg. A dolgozók súlya alatt a zsaluzat elemei, gerendái kibillentek a helyükről és a dolgozókkal együtt a talajra estek.

A Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőség igazgatója hozzátette: a baleset felelőseinek megállapítása nem egyszerű feladat. A munkásokat egy építőipari kft-nél alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatták, az építkezés szerkezeti munkáinak generálkivitelezője azonban egy másik cég volt. A zsaluzási tevékenységet egy alvállalkozó, míg a betonacél szerelést több cég végezte. A baleset kivizsgálását a Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőség még nem zárta le, tovább vizsgálják az érintett munkáltatók és a személyek felelősségét is.

Mint arról lapunk beszámolt, időközben mind a négy munkás elhagyhatta a dunaújvárosi kórházat.

A felügyelet a május 11-én Mezőfalván halálos kimenetelű munkabalesetben is folytatja az eljárást. Egy harminckilenc éves férfi egy csatornagödörben vesztette életét. A mezőfalvi halálos munkabaleset vizsgálata is tart

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!