Hírek

2007.06.14. 02:29

A választás megtörtént...

Dunaújváros - Finoman szólva sem volt nyugodt légkörű az igazgatójelölt állítási időszak a Rosti Pál iskolában. Többek között ez derült ki az új igazgatónővel, Garamszeginé Szűcs Ildikóval, valamint az igazgatói posztra ugyancsak jelölt, ám a közgyűlésben alulmaradt Szmodics Lászlóval folytatott beszélgetésekből.

Szabó Szabolcs

Talán nem véletlen, hogy az új igazgatónő azzal kezdte a beszélgetést: szeretne kiegyensúlyozott, nyugodt légkört teremteni az intézményben. Mint mondta, a viták néha súrolták az egészséges határértéket és személyeskedéstől sem voltak mentesek.

Garamszeginé Szűcs Ildikó lapunknak elmondta: valóban ő kért zárt tárgyalást, mert úgy véli személyi kérdésekről szerencsésebb, ha nem a sajtó nyilvánossága előtt folyik a vita. Hozzátette ugyanakkor, hogy a negyedik jelölt, Szabó Gáborné is ugyanezt kérte.

Az igazgatónő ugyanakkor szeretné lezárni ezt az időszakot, és úgy véli, a közgyűlésnek azért esett rá a választása, mert látnak benne fantáziát.

- Persze nem várom azt, hogy mindenki rögtön elfogad. Abban bízom, amint elkezdődik a közös munka, megnyugodnak a kedélyek. A választás időszakában egyesek már azt is tudni vélték, hogy kiket rúgok majd ki, ha én leszek az igazgató. Én viszont a mostani tantestülettel képzelem el a folytatást - mondja a győztes jelölt.

De vajon vannak-e a mostani vezető beosztású pedagógusok között olyanok, akikkel továbbra is együtt akar dolgozni? - kérdeztük.

- Igen, vannak olyanok, akikre továbbra is vezető beosztásban számítok. Ugyanakkor, mivel ez erős bizalomra épülő kapcsolat, meggondolom, hogy kik lesznek azok.

Garamszeginé Szűcs Ildikó tervei között ötéves megbízatásának ideje alatt többek között a sportvonal erősítése szerepel. Emellett azon lesz az intézmény, hogy a nulladik évfolyamtól induló nyelvi képzésben résztvevő diákoknak minden lehetőséget megadjon a mihamarabbi középfokú nyelvvizsgához.

A Rosti Pál iskola igazgatói posztjára négyen adták be pályázatukat, amelyet előzetesen a tantestület is véleményezett. A kollégák szavazati alapján Szmodics László, az iskola igazgatóhelyettesének elképzelései kapták a legtöbb voksot. Éppen ezért ért sokakat váratlanul a közgyűlés döntése, amely után Szmodics László megkereste lapunkat.

- Huszonnyolc éve vagyok a pályán, tizenkét éve dolgozom a Rostiban, immár tíz éve igazgató-helyettesként - kezdte mondandóját Szmodics László. Úgy éreztem nem tehetem meg, hogy ne pályázzak az igazgatói posztra. A tantestületi, majd az alkalmazotti szavazás után nagyon optimistán tekintettem a jövőbe, hiszen az előbbin hetvennyolc az utóbbin pedig hetvennégy százalék szavazatot kaptam. Eközben persze tudtam a másik jelölt támogatottságáról, hiszen Dunaújváros humán alpolgármestere több alkalommal nyíltan kimondta, hogy az ő támogatottjuk Garamszeginé Szűcs Ildikó .

Aztán arról beszélt, hogy továbbra is bizakodó maradt, hiszen négyszemközti beszélgetésükön Cserna Gábor megígérte, nem esnek a korábbi hatalom hibájába. Vagyis, ha nem az ő jelöltjüket támogatja a tantestület, akkor a közgyűlésen nem fognak keresztbe szavazni.

- Különösen rosszul esett, hogy a másik jelölt azt kérte, a közgyűlés zárt ajtók mögött tárgyaljon az igazgatói megbizatásról. Legalább itt elhangozhatott volna, miért Garamszeginé a legalkalmasabb jelölt, miközben a hetven fős tantestületnek csak a 18,7 százaléka támogatta, és az alkalmazotti szavazáson is harmadik helyen (Szmodics László illetve Kozma Csilla mögött - a szerk.) végzett 25,4 százalékkal. A zárt tárgyalás miatt azonban senki nem ismerhette meg a közgyűlés álláspontját, és a szavazatok megoszlását sem - idézi fel a történteket.

Szmodics Lászlóban - mint mondja - nincs harag:

- Bár nem igazságos, de mindenképpen jogszerű döntés született, hiszen a tantestületeknek nincs döntési jogkörük az igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban - summázza a történteket, majd kissé keserűen megjegyezte: a Rosti iskola igazgatói megbizatása köré akár még ideológiát is lehet keríteni azzal, hogy a fenntartónak mások a szempontjai .

Aztán már az intézményért aggódik, hiszen nem a Rosti nyerte meg a pálhalmai büntetésvégrehajtási intézet pályázatát, így ötven év után először nem ők tanítanak majd a börtönben. Diákjaik egyharmadát elvesztik, a hiányzó fejkvóta miatt pedig óriási lyuk tátong a jövő évi költségvetésükben.

Tervek, elképzelések - kérdezzük végül, mire az igazgatóhelyettes annyit felel, kíváncsian várják az új igazgató terveit, s hogy a régi vezetésből igényt tart-e valakinek a munkájára. Az már látszik: nem lesz könnyű dolga a Rosti iskola újon- nan megválasztott igazgatójának

Tervek, elképzelések

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!