Hírek

2007.05.15. 02:27

Szombatig szavaznak az új diákvezérekre

Dunaújváros (szs) - A hallgatók szenátusi létszáma, vagyis többezer diák érdekeinek érvényesítése a tét a Hallgató Önkörmányzat tegnap kezdődött listás választásán.

Szigeti Sándor

Ehhez képest szerény érdeklődés övezte a jelöltállítást: a meghirdetett hat új helyre ugyanis mindössze heten pályáztak. Öldöklő küzdelemre tehát nem kell számítani az idei korteskedés során.

A Hallgatói Önkormányzatnak (HÖK) azonban nem emiatt fáj a feje. Számukra az a fontos, hogy a lehető legtöbben éljenek választási jogukkal. Ha ugyanis a Dunaújvárosi Főiskola 4262 hallgatójából legalább 1060-an nem mennek el szavazni (ez jelentené a huszonöt százalék plusz egy szavazatot) akkor a mostani hatról egy főre apad a hallgatók képviselőinek száma az intézmény csúcsszervében, a szenátusban.

- A szenátusi képviselet rendkívül fontos, hiszen minden lényeges kérdésben itt születik döntés. A HÖK-által delegált tagoknak egyetértési joguk van, vagyis nélkülük nem születhet döntés. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy addig keressük a megegyezést, ameddig nem születik kompromisszum - mondta el lapunk kérdésére Nagy József HÖK-elnök.

A hallgatóknak a mostani rendszer markáns szerepet biztosít például a tanulmányi- és vizsgaszabályzat kialakításakor, a tantervek összeállításánál, vagy a diákokat sújtó különböző díjak meghatározásakor. A tandíjra mindez kevésbé igaz, hiszen annak összegét egységesen 105 ezer forintban határozta meg a rektori tanács 2008 őszétől.

A HÖK új elnökségére egészen szombatig lehet voksolni. A szavazatokat tartalmazó urnákat vasárnap nyitják ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!