Hírek

2007.04.12. 02:25

Bizottsági személycserék

Dunaújváros (szb) - Ma tüntetik ki az Év rendőrét és az Év tűzoltóját - ünnepi pillanatokkal kezdődik tehát a városi közgyűlés. A képviselők ezt követően harminchárom témát tárgyalnak.

Cserna Beatrix

Szántó Péter lemondásával megüresedett a közgyűlés öttagú kulturális bizottságában egy hely. Helyette Kismoni Lászlót javasolja delegálni az MSZP - erről a cseréről azonban szavazni kell a testületnek. Szintén e bizottságot érinti egy fideszes változtatási kérelem is, visszahívnák Szepesi Attilát és a helyére Nagy Zoltánnét ültetnék. Szó lesz a tömbszerű lakóépületek felújítási támogatásával, a civil szervezetek támogatásának feltételeivel kapcsolatos rendelet, valamint az Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról is.

Ismét a közgyűlés elé került a kórház finanszírozási szerződésével kapcsolatos záradék ezt a múlt héten tartott közgyűlésen nem támogatták a szocialisták, és a Fidesz-civil együttműködés sem tudott - hiányzások miatt - megfelelő számú, azaz tizennégy igennel voksoló képviselőt kiállítani.

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint az Egyesített Szociális Intézmény élelmezési költségei mintegy 6,5 százalékkal emelkednek, ehhez plusz forrást kell biztosítani a költségvetésből. Nyolcszáznyolcvanezer forintba kerül az első világháborús emlékmű restaurálása. A helyreállításra pályázatot írtak ki, ennek elbírálásáról, a restaurátor megbízásáról városatyáink a mai ülésen döntenek.

Ismét tárgyalják a Vasmű úti Spárral kapcsolatos napirendet - a múltkori közgyűlésen kissé furcsán alakult a témával kapcsolatos szavazás, ugyanis az új áruházzal szemközt létesítendő szolgáltatóház építését el sem utasították, de nem is támogatták - egyik verzió sem kapta meg a minimumként szükséges tizennégy voksot. Eldőlhet végre a Vasmű úti volt húsbolt üzlethelyiségének a sorsa is.

A Hoki-Suli Alapítvány 280 ezer, a Dunaújváros Úszósportjáért Alapítvány pedig 350 ezer forint támogatást igényelt. Az előkészített javaslat szerint csak a hokisok kérelmét támogatnák, de azt is csak ötvenezer forinttal.

A Realrecht Kft. tulajdonosi képviselőjének kijelölése is téma lesz a közgyűlésen. E posztra, április 13-ai hatállyal a fideszes képviselőként dolgozó Szepesi Attilát delegálná a város - ha elfogadja a többség ezt a javaslatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik