2007.03.12. 03:29
Nem baj, szép volt, fiúk!
Dunaújváros - Dunaújvárosban tegnap eldőlt, hogy a jégkorong-bajnokság idei aranyérme Székesfehérvárra kerül. Az Alba Volán-FeVita ugyanis a jégcsarnokban megszerezte a bajnoki címhez szükséges negyedik győzelmet.
A szombati mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák ott folytatták, ahol szerdán Székesfehérváron abbahagyták. A csapat ugyanis rendkívüli akarattal, kombinatívan, fölényben hokizott, de a gólszerzés továbbra sem ment a fiúknak. Hiába alakított ki rengeteg helyzetett a fehérvári kapu előtt a dunaújvárosi alakulat, vagy Budai védett bravúrosan, vagy a mieink nem koncentráltak kellőképpen, vagy egyszerűen csak a szerencse pártolt el a DAB-tól, de ez a lényegen nem változtat sokat, az Acélbikák képtelenek voltak gólt lőni. A rutinos fehérváriak azonban kétszer is betaláltak Ferjo kapujába. Az első gólt Palovcik szerezte, aki a 16. percben emberelőnyben volt eredményes. A DAB ezután még nagyobb nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, de csak próbálkozásokig jutott csapatunk. A mérkőzés nagy részében az volt a forgatókönyv, hogy a dunaújvárosiak támadtak, a fehérváriak pedig védekeztek, időnként veszélyes kontrákkal próbálkoztak. A mérkőzés a 45. percben dőlt el, amikor az egykori dunaújvárosi csatár, Simon Csaba lőtt gólt. Bár a kétgólos előny jégkorongban nem mondható jelentősnek, ez esetben annak bizonyult. Ugyanis a második bekapott gól után egy kicsit hitét vesztette a dunaújvárosi csapat, mintha azt érezték volna a fiúk, hogy ugyan, támadhatunk itt mi holnap reggelig is, akkor sem tudunk gólt lőni. .
Szombaton tehát megvolt a Volán harmadik győzelme is, vagyis ha vasárnap is nyernek, akkor övék az aranyérem. Sajnos a DAB háromból három meccset úgy vesztett el, hogy mindössze egy gólt lőtt. Ha hozzávesszük, hogy az utolsó két találkozón három gólt kapott, akkor mindenki láthatja, mi a vereségek oka. Hokiban ugyanis szinte lehetetlen két meccset elveszteni három kapott góllal. Az Acélbikáknak ez sikerült...
Vasárnap tehát az volt a tét, hogy az Alba Volán megnyeri-e zsinórban az ötödik bajnoki címét, vagy a DAB végre gólokat is lő, és hozza a mérkőzést, ami azt jelentette volna, hogy folytatódik a két csapat párharca. A győzelmet azonban ezúttal is a fehérváriak szerezték meg, így ismét a megyeszékhelyre került a bajnoki arany.
Pedig nagyon jól kezdett a dunaújvárosi gárda, irányította a játékot egészen a 10. percig, amikor Erdősi a saját kékvonalánál fölösleges cselt csinált, amit nem jött be, Ocskay pedig élt a lehetőséggel, és megszerezte a vezetést csapatának. A gól láthatóan megfogta a dunaújvárosi alakulatot, mivel a játékrész hátralevő idejében a vendégek akarata érvényesült. Ennek ellenére a DAB-nak is voltak helyzeteik, de a társaság be volt oltva gól ellen. A második húsz percnek úgy mentek neki a dunaújvárosiak, hogy nyolc harmad óta nem lőttek gólt. Ebben a játékrészben azonban kétszer is betaláltak, igaz, a Volán sem maradt adós, ezért 3-2-es vendégvezetésnél kezdődött az utolsó játékrész. Ebben először egyenlített a DAB, majd Kovács Csaba belőtte a bajnoki címet jelentő negyedik gólt csapatának. A hajrá hihetetlen izgalmakat hozott, de az eredmény már nem változott.
DAB-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 0-2 (0-1, 0-0, 0-1)Dunaújvárosi Jégcsarnok, 3500 néző. Vezette: Árkovics (Wolf, Kovács B.).
DAB: Ferjo - Vargyas, Sucko, Magosi, Foltin, Borsos, Erdélyi, Lencsés, Kiss, Galanisz, Azari, Hegyi, Holló, Szilassy, Erdősi, Király, Hüffner, Pozsgai, Mestyán, Mekler, Berta. Edző: Vladimír Matejov.
Alba Volán: Budai - Ondrejcik, Tőkési, Kovács, Ocskay, Palkovics, Svasznek, Poznik, Palovcik 1, Holéczy, Stastny (1), Kangyal, Borostyán, Fodor, Gröschl, Rajz, Csibi,Vaszjunyin, Majoross (1), Rehák, Simon 1. Edző: Jan Jasko.
Kiállítások: 14, illetve 18 perc.
DAB-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 3-4 (0-1, 1-2, 1-1)Dunaújvárosi Jégcsarnok, 3500 néző. Vezette: Incze.
DAB: Ferjo - Vargyas 1, Sucko (1), Magosi (1), Foltin, Borsos 1, Erdélyi 1, Lencsés, Kiss Á. (1), Galanisz, Azari, Hegyi, Holló, Szilassy, Erdősi, Király, Hüffner, Pozsgai, Mestyán, Mekler, Berta. Edző: Vladimír Matejov.
Alba Volán: Budai - Ondrejcik, Tőkési, Kovács 2, Ocskay 1 (1), Palkovics, Svasznek, Poznik, Palovcik 1, Holéczy, Stastny, Kangyal, Borostyán, Fodor, Gröschl, Rajz, Csibi,Vaszjunyin, Majoross, Rehák (1), Simon. Edző: Jan Jasko.
Kiállítások: 10, illetve 16 perc.