Hírek

2007.03.29. 02:28

Mi legyen a híd neve: ötletkérés Névadás előtt a híd

Megérkezett az első hivatalos levél Dunaújvárosba a híd elnevezésének ügyében. A polgármesternek címzett iratot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt ...

Szabó Szabolcs

Megérkezett az első hivatalos levél Dunaújvárosba a híd elnevezésének ügyében. A polgármesternek címzett iratot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábbi nevén: Autópálya Rt.) beruházási igazgatóságáról küldték, kérve, hogy a város tegyen javaslatot a híd elnevezésére.

Mellékeltek egy előzetes tanulmányt is, inspirációként.

(Folytatás a 4. oldalon.)(Folytatás az 1. oldalról.)Az Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. levele külön említi, hogy a polgármester közhírelni szíveskedjen az ötletadás lehetőségét. Mint korábban többször megírtuk, a névadás a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mellett működő Földrajzi Helynév Bizottság joga, az érintett önkormányzatoktól (Dunaújváros, Dunavecse, Kisapostag), illetve a beruházótól egyeztetett javaslatokat vár a testület. (Hangsúly az egyeztetetten.)

A tavaly novemberben született tanulmányt a lapunkban is megszólaltatott Molnár László Aurél, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezető főtanácsosa írta. Mint említi, a híd elnevezéséhez választhatunk földrajzi nevet, egy hős vagy példakép nevét, elnevezhetjük egy eszméről vagy utalhatunk funkciójára. A szerző hét nevet sorol fel, mintegy illusztrációként. A hidat építő konzorcium elnevezése után a Duna-Új-Híd, elnevezést, a műtárgy központi fekvése után az Origó Híd, az óváros névadója után a Szent Pantaleon Híd, Árpádházi Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából a Szent Erzsébet Híd, illetve a szent legendáriumához kapcsolódó Rózsák Hídja nevet, a római kori erődről az Intercisa Híd, végül a pannóniai születésű szent után a Szent Márton Híd nevet említi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!