Hírek

2007.01.15. 03:27

Berlin és Moszkva után Budapesten

Beloiannisz (ko) - Két hete foglalta el új állomáshelyét Budapesten Dimitriosz Kipreosz, Görögország újonnan kinevezett magyarországi nagykövete.

Szabó Szabolcs

Berlinben, majd Moszkvában teljesített szolgálatot Dimitriosz Kipreosz, aki munkáját a külföldön élő görögök szolgálatának tekinti. Mint mondta, állandó kapcsolattartásra, a problémák megismerésére törekszik a hazánkban élő görög honfitársaival.

Azon lesz, hogy a követség rendelkezésére álló minden eszközt felhasználva, az önkormányzatok különböző szintjeivel együttműködve segítse az itt élőket.

Első vidéki útja Beloianniszba vezetett, ahol részt vett a kisebbségi önkormányzat által szervezett vaszilopita ünnepen és az azt követő liturgián. Az ünnepségen mondott köszöntőjében arra biztatta a beloiannisziakat, hogy bátran forduljanak hozzá kéréseikkel, gondjaikkal, és ő igyekszik segíteni azok megoldásában. Mint mondta, nagyon jó érzést keltett benne, hogy milyen sok résztvevője volt az ünnepségnek, s hogy milyen jó hangulatban telt az este.

Reményét fejezte ki, hogy az itt élők továbbra is betöltik a Magyarország és Görögország közötti híd szerepét, s hogy a kormányok ki is használják a két nép közötti szoros együttműködést és barátságot. Köszönetét fejezte ki a magyar államnak, hogy lehetőséget ad az önkormányzatok fejlődésére, a múltban gyökerező és ma is élő görög-magyar kapcsolatok folytatására és fejlődésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!