Hírek

2006.12.22. 03:24

Káposzta és hal a sláger

Dunaújváros (tsz) - Sokan voltak, mégis kényelmesen be lehetett vásárolni a héten a piacon, s a választékkal most sem volt baj.

Baloghné Tihanyi Szilvia

Az ünnep előtti utolsó pillanatban is széles választékkal várták és várják a vevőket az élelmiszerpiacon az őstermelők és a kereskedők. Ahogy az utóbbi hetekben már megszokhattuk, megint változott a tőkehús ára, a baromfi és a ponty viszont ugyannyiba kerül most karácsony előtt is, mint egy-két hete. A kereskedők viszont kitettek magukért, minden nap friss árut kínáltak. Az ünnep előtt néhány helyen ismét 20 forintért is lehetett kapni tojást, s tegnap már olcsóbb volt a kimért szaloncukor is.

A zöldségfélék közül a petrezselyemgyökér ára csökkent a múlt héthez viszonyítva. Ahhoz képest, hogy a nyáron és kora ősszel igen drága volt a zöldség, most akár le is fagyaszthatunk belőle egy-egy adagot, mondjuk a húsvéti húsleveshez - ha éppen lenne erre időnk. A karácsonyi süteményekhez dióbél, mák és mandula (ennek kilója 2800 forint) igen sok helyen kapható, de többféle mézet - akác, vegyes, selyemfű - lépesmézet és mézben eltett dióbelet is vásárolhatunk még a termelőktől. Az alma, körte és szőlő mellett narancsot (199-230 forint), mandarint (280 forint), kiwit (egy kosárnyi 280 forint) és az üzletekben banánt (320 forint) árultak a kereskedők.

Igen nagy volt a forgalmuk ezen a héten a savanyúkáposztát kínáló termelőknek, s a készlet kifogyhatatlannak tűnik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik