Hírek

2006.12.01. 03:29

Adós: fizetni kell!

Dunaújváros (ke) - Visszamenőleg és kamatokkal együtt fizethetik meg azok a városlakók a szennyvíztisztítási díjat, akik eddig ellentmondtak a DVCSH Kft-nek és két éven át sutba vágták a kiküldött csekkeket.

Körmendi Erzsébet

Fotó: Lázár ZsoltAz érdekvédőket nem sújtja az ítélet, csak a fogyasztók kerültek kínos helyzetbe miattuk

Dunaújváros (ke) - Visszamenőleg és kamatokkal együtt fizethetik meg azok a városlakók a szennyvíztisztítási díjat, akik eddig ellentmondtak a DVCSH Kft-nek és két éven át sutba vágták a kiküldött csekkeket.

A szolgáltató jogosan követeli a pénzét - szabadon fogalmazva ezt állapította meg jogerős ítéletében a Fejér Megyei Bíróság. Bizonyára a szennyvíztisztítási díjat rendszeresen fizetők is emlékeznek még arra, hogy a számlázást kifogásoló fogyasztók miatt 2004 decemberében sztén a bíróság mondta ki, hogy a tisztítóművet üzemeltető Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft. nem jogosult a díjak beszedésére, és a társaság a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató (DVCSH) Kft-t bízta meg a továbbiakban a számlázással. Bár a per elsősorban amiatt volt, hogy a fogyasztók igénye szerint rendeződjenek a viszonyok, korrekten, külön számlalevélben láthassák, miért és mennyit kell fizetniük. Ám sokan ezzel sem békéltek meg. Hangoztatták ugyan, hogy a szennyvíz tisztítására szükség van, és azt sem vitatták, hogy az igénybe vett szolgáltatásért fizetni kell - de csatlakoztak a továbbra sem fizetők népes táborához.

A DVCSH ügyvezető igazgatója, Pikóné Perjési Irén a mostani bírósági ítélet előzményeiről elmondja:

- Minden hónapban külön számlalevélen értesítettük a fogyasztókat a befizetendő szennyvíztisztítási díj mértékéről. A ki nem egyenlített számlákat felhalmozóknak fizetési meghagyást küldtünk bizonyos idő elteltével, de ellentmondással éltek. Így indult a per, amelynek a végén most a megyei bíróság jogerősen megállapította: a fogyasztónak visszamenőleg és kamatokkal együtt meg kell fizetnie az elmaradt díjakat.

Az ügyvezető szerint összességében 15 millió forintra tehető emiatt a DVCSH Kft. kintlévősége, amit visszamenőleg és kamatostól fog kiszámlázni az eddig nem fizető mintegy 2500 fogyasztónak. Ennek az újabb fizetési meghagyásnak ellent mondani már nem érdemes, mivel a bírósági ítélet éppen emiatt született. Vagyis fizetni kell - ellenkező esetben a DVCSH letiltathatja a fizetésből is a járandóságát. Két év alatt összegyűlhetett akár 60-70 ezer forintnyi tartozás is, ami nagy, a szerény jövedelemből élőknek és a nyugdíjasoknak már elviselhetetlen tétel. Pikóné Perjési Irén szerint: az érdekvédőket - akik megtévesztettek egy csomó városlakót- nem sújtja a bírósági ítélet, csak az emberek kerültek kínos helyzetbe miattuk.

A szolgáltató jogosan követeli a pénzét - szabadon fogalmazva ezt állapította meg jogerős ítéletében a Fejér Megyei Bíróság. Bizonyára a szennyvíztisztítási díjat rendszeresen fizetők is emlékeznek még arra, hogy a számlázást kifogásoló fogyasztók miatt 2004 decemberében szintén a bíróság mondta ki, hogy a tisztítóművet üzemeltető Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft. nem jogosult a díjak beszedésére, és a társaság a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató (DVCSH) Kft-t bízta meg a továbbiakban a számlázással. Bár a per elsősorban amiatt volt, hogy a fogyasztók igénye szerint rendeződjenek a viszonyok, korrekten, külön számlalevélben láthassák, miért és mennyit kell fizetniük. Ám sokan ezzel sem békéltek meg. Hangoztatták ugyan, hogy a szennyvíz tisztítására szükség van, és azt sem vitatták, hogy az igénybe vett szolgáltatásért fizetni kell - de csatlakoztak a továbbra sem fizetők népes táborához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik