Hírek

2006.11.22. 03:27

Négy új tag a DVG igazgatótanácsában

Dunaújváros (szb) - Szinte teljesen kicserélődik a DVG Zrt. igazgatótanácsa, ha a harmincadikai közgyűlésen a szocialista delegált személyéről is döntés születik.

Cserna Beatrix

A választásokon kialakult erőpozícióknak megfelelően, az arányos elosztás jegyében több személycseréről is döntött legutóbbi ülésén a közgyűlés.

A Fidesz kvótán korábban Tóth László vállalta a munkát az igazgatóságban. Mivel azonban Tóth az október elsejei helyhatósági választásokon egyéni mandátumot szerzett, közgyűlési képviselőként munkája összeférhetetlen az igazgatósági tagsággal. Ezért Tóth lemondott, helyére pedig Kohl Jánost delegálta a Fidesz. A testületben két SZDSZ-es tag is ült, Farkas Zoltánt és Deák Nórát a választási fiaskó következtében visszahívta a közgyűlés. Helyükre, a megváltozott erőviszonyoknak köszönhetően még egy fideszes, illetve egy civil delegált került a küzgyűlés múlt heti döntése értelmében. Új tag lesz tehát Kuboviocs Árpád, valamint Koós János, akinek nem ismeretlen ez a munka. Koós, a LÉSZ elnöke ugyanis korábban már volt tagja a DVG Zrt. igazgatóságának. A cégbírósági bejegyzés módosításának elindításával azért kell várni, mert az MSZP is cseréről dönt a saját kvótája terhére (ezt a harmincadikai közgyűlés elé viszi be a polgármester). Információnkat, miszerint Czuczor Lajost a válságidőszak vezetője, azaz Kakas Antal váltja, Pintér Attila MSZP-s gazdasági alpolgármester is megerősítette. Kakas Antal a DVG Zrt-nél kirobbant - visszaélésekről, sikkasztás-gyanús esetekről szóló - botrány után érkezett a céghez, méghozzá a rohamtempóban menesztett Varga István helyére. Az erkölcsileg, anyagilag is megrogyott cég helyzetének rendezése, ügyeinek kivizsgálása Kakas Antal vezetésével indult meg, feladatát azonban csak a rendteremtés időszakára vállalta.

Az igazgatóság ötödik tagja a vagyonkezelő vezérigazgatója, Kovács László. Úgy tudjuk, hogy az ő elmozdítása nem került szóba. A Fidesz-civil együttműködés sem nyilvánította ki eddig szándékát egy esetleg személycserével kapcsolatban. E kérdésben csupán óvatos megfogalmazású mondatokat hallottunk mindahány oldalról, melyek azt a benyomást erősítették meg: Kovács pozíciója jelenleg nincs veszélyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!