Hírek

2006.10.06. 02:28

Érdemes betartani, amit a tábla előír

Dunaújváros (gp) - A hatos úton folyó munkák miatt sebességkorlátozás van érvényben az egész érintett szakaszon. Ezt sokan egyáltalán nem tartják be.

Mórocz Zsolt

Halálos baleset történt a hétvégén, amikor a baracsi kapaszkodósáv végét jelző táblát későn vette észre egy autó, hirtelen balra, majd jobbra rántotta kormányt. A jármű az árokba csúszott, s egyik utasa életét vesztette. A tolna megyei rendőrök elsődleges megállapítása szerint nem az előírt sebességgel, azaz negyvennel hajtott a sofőr. Ugyanis a megyehatártól egészen az M8 csomópontjáig korlátozás van érvényben, ugyanis munkaterületről van szó.

- Több mint húsz helyen van kint a negyvenes tábla, amelyet a KRESZ-nek megfelelően minden olyan helyen megismételtünk - legyen akár becsatlakozó földút - amely ezt feloldaná. Ezen felül az úton folyó munkáról, útszűkület lehetőségéről, jelzőőrös forgalomkorlátozásról is tájékoztatnak a kihelyezett táblák - mondta el Szabolcs László, a Magyar Közút Kht helyi vezetője.

- Rakhatunk ki egész táblaerdőt is - ami csak összezavarná a sofőröket - akkor sem mennének lassabban egyesek. Pedig ez nemcsak annak lenne érdeke, aki ritkán jár erre, hanem annak is, aki naponta, hiszen nem tudhatja hol dolgoznak éppen - tette hozzá az üzemmérnökség vezetője.

A korlátozás egészen a műszaki átadásig marad, még akkor is, ha hatos út ezen része teljesen kész lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!