Hétvége

2017.04.28. 17:35

"Van még egy álmom" - Vajta, a többre hivatott falu

Jákobné Szász Erika az alig több mint ezer lakosú falu, Vajta alpolgármestere már a harmadik ciklusban.

Menyhárt Ferenc

Tősgyökeres vajtai. Mezőgazdasági munkás ősei, egész rokonsága itt él. Néhány rövid időszakot leszámítva, egész eddigi életét itt töltötte. Mindenki ismeri, és ő is ismeri a falut. Ezt nem az alpolgármestersége okozza, épp fordítva van. Azért tölti be már hosszú ideje ezt a tisztséget, mert ez a kis közösség fontos számára, és vélhetően ő is fontos az övéinek.

Alkatánál fogva közösségi ember, akit társai már iskolás korában diáktanácstaggá választottak segítőkészségét elismerve. Lételeme a gondoskodás, a másokért belső indíttatásból vállalt felelősség, a kapcsolatok építése. Szervez, részt vesz a helyi tánccsoportban, alpolgármesterként a falu kulturális életét irányítja, és ő törődik a közmunkásokkal is. Nem tud elmenni senki baja, gondja mellett! Ha nem lehet a hivatalos úton, akkor a saját erejéből próbál segíteni.

Ez a tettre kész, szerény asszony rengeteg munkája mellett mindig talál időt arra is, hogy gyermekeinek, testvéreinek és szüleinek segítségére legyen. Azt mondja, ha nem mennek a dolgok, akkor még többet dolgozik, mert csak akkor nyugodt a lelkiismerete, ha mindent megtett, amire képes. De hiába a tettrekészség, a sok munka, van, amivel, nem boldogul. Legalábbis, egyelőre nem.

Jákobné Szász Erika nem tud belenyugodni, hogy nincs kitörési lehetőség

Vajta jó adottságú, de nem különösebben szerencsés település. Régen szinte mindenki a faluban dolgozott, ma már alig van munkahely. Az emberek eljárnak Székesfehérvárra, Dunaújvárosba dolgozni, sokan külföldön próbálnak megélhetést találni. Az általános iskola is Cecén van, helyben csak az önkormányzat, az óvoda, a posta, egy-két bolt ad munkalehetőséget.

A hatalmas parkban álló, gyönyörűen felújított Zichy-kastély az Egyesült Államokban az 1960-as években alapított Golgota Keresztény Gyülekezet tulajdonában van, teológiai főiskolaként működik. A templom lerobbant épülete már jó ideje felújításra vár. A falu lakossága öregszik, a fiatalok nemigen találják meg itt a számításukat. Sok az eladó ház, de vevő alig akad rájuk. Ezek azok a dolgok, amik nem hagyják Erikát nyugodni! Neki Vajta a világ közepe, és nem tud belenyugodni, hogy nincs kitörési lehetőség a mostani helyzetből.

Valamikor a 80-as évek végén 67 Celsius-fokos hévizet találtak itt, meg is épült egy szerény, kellemes környezetben lévő fürdő, ami közel 20 embernek adott munkát. Erika is ott dolgozott 25 évig, gazdasági vezetőként. Mindenki nagy reményeket fűzött a vízhez, bár nem minősítették gyógyvíznek, a sárvári és a hajdúszoboszlóihoz hasonló adottságokkal rendelkezik, és többféle betegség kezelésére alkalmas.

Később egy külföldi érdekeltségű kemping létesült a fürdő mellett, aztán szép lassan beindult az idegenforgalom is. A szomszédos házakban kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségként fürdővendégeket fogadtak, a strandon árusok, kölcsönzők nyíltak. Erzsébet tábor létesült gyereküdültetésre. Aztán mindennek vége lett! Két éve már, hogy bezárt a fürdő, megszűnt a kemping. Egyelőre nincs megoldás! Talán a paksi fejlesztés után erre is sor kerül - mondják a helyiek, nem túl bizakodóan.

Erika nem az a fajta, aki meghátrál, ha akadályokkal kell szembenéznie. Azt mondja, ha térdig lejárja a lábát, és az ördöggel kell cimborálnia, a fürdőt akkor is újra kell indítani, mert a falu előtt nincs más kiút. Bár Vajta a történelem folyamán többször elnéptelenedett már, de eddig még mindig talpra állt. Most miért lenne lehetetlen megállítani, vagy visszafordítani ezt a helyzetet? Úgy hangzik ez, mint Martin Luther King szavai annak idején: Én mondom nektek ma, barátaim, hogy a pillanatnyi nehézségek és a csalódottság ellenére van még egy álmom...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!