Hétvége

2017.02.03. 16:45

A jó tanár tanárnak születik

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Menyhárt Ferenc

Bálinthné Sándor Andrea Adonyban él. Messziről került ide. Salgótarjánban született, Nyíregyházán járt főiskolára, tanított a fővárosban, Bátonyterenyén, aztán Adonyban kaptak állást férjével. Van annak már 16 éve. Palóc mentalitását, ha akarná sem tagadhatná le, bár nem is akarja. Hagyománytisztelő, kemény, egyenes, szókimondó ember, ami sok ütközéssel is jár, de tud bocsánatot kérni is. A jó tanár - tanárnak születik. Andi már ötéves korában eldöntötte, hogy gyerekekkel akar foglalkozni. Zenélni hatéves korában kezdett, tíz évet járt zeneiskolába, volt kamarazenész, és nagyzenekari szólista is.

Matematika-ének szakos tanári diplomát szerzett, ami bár komoly dolog, de ahhoz nem elég, hogy az ember egész életében erre építsen. A munka és a család mellett még más képzésben vett részt: közoktatásvezetői, szaktanácsadói, karvezetői képesítése van, így mostanra már mesterpedagógus és megyei szaktanácsadó. Mellette az adonyi templom körül szerveződött Lélekmentők Kórus karnagya is. Sorsát határozottan irányítja, a feladatoktól nem riad meg, a munkát nem szégyelli, bármi és bármennyi is legyen.

Tapasztalatból tudja, hogy a matematika is, a zene is szigorú logikára épül
Fotó: Zsedrovits Enikő

Eleibe kell lőni a szerencsének, mint a vadgalambnak , mondta a nagy palóc, Mikszáth Kálmán, és Andi sem bízza a dolgokat a véletlenre. Ha kell, elébe lő a szerencsének. A művészeti képzést az általános iskolás korosztály számára a nevelés legfontosabb terepének tartja. A zene felmelegít, lelkileg érzékenyít - mondja. Aki zenével, tánccal foglalkozik, az kénytelen kitartóan és rendszeresen gyakorolni. Az ilyen ember jobban bírja a terhelést, rendszerbe tudja szervezni az életét, precíz időbeosztás szerint él. Aki ezt már kisgyermekkorban megszokja, annak később is rendszerezettebb lesz az életvitele. Sajnos, a számítógép mellett elücsörgő gyerekeket ma nagyon nehéz a gép mellől kimozdítani, de nem lehetetlen. A jó tanár képes a gyereket egy hangszer iránt izgatottá tenni, és ez az izgalom erősebb, mint a számítógép vonzása. Nagy baj, hogy a zenei oktatást nem ismerik el állami iskolai végzettségnek! Akár egy évtizedig is tanulhat valaki zenélni, mégis csak lelkes amatőrnek számít, nem tud semmihez kezdeni ezzel a tudással. Talán ez is közrejátszik abban, hogy sokan hamar abbahagyják a zenetanulást. A legtöbb gyerek szeret énekelni, de a zenei nevelés nem énekóra csupán, ennél sokkal többet ad!

A zene segít más tantárgyak elsajátításában, a ritmus helyes felismerése például nagyon fontos a nyelvi készség fejlődéséhez. Andi tapasztalatból tudja azt is, hogy a matematika milyen szoros kapcsolatban áll a zenével! A matematika is, a zene is szigorú logikára épül. A matek tanítását ezért is veszi nagyon komolyan. Ebben nem ismer pardont, sem a tanulóknak, sem a szülőknek! Azt mondja, az életünk tele van számokkal, adatokkal, és hány meg hány ember van, aki nem tudja a mennyiségeket értelmezni, nem képes érzékelni a számok mögötti tényeket. Ma már sok iskolában van interaktív tábla és más, okosan felhasználható segédeszköz. Ezek mind arra valók, hogy a tantárgyak keretei kitáguljanak, és a különböző tárgyak tanulása során szerzett ismeretek összekapcsolódjanak. Aki így lát, az könnyen mozgalmassá, élményszerűvé tesz még egy unalmas matekórát is! Egy jó tanár tudja, hogy minden az általános iskolában dől el. Az odafigyelés, a törődés, a pontosan megfogalmazott és elvárt követelmények egy életre meghatározzák a gyerek sorsát. A tudás iránti vágyat felkelteni képes nevelő pedig úgy tekint a munkájára, ahogy a neves angol zeneszerző, sir Benjamin Britten megfogalmazta: A tanulás olyan, mint az evezés az áramlattal szemben: ha abbahagyjuk, visszasodródunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!