Tanóra tízpercben

Ugyanilyen türelmetlenül vártam elsős egyetemistaként egykor. Nagyon untam az előadást, alig fogtam fel belőle valamit, furcsa nyugtalanság bizsergett bennem. A szünetben leléptem, s kiballagtam a Duna-partra. Becsuktam a szemem, hogy ne érezzek mást, csak a langyosodó szellő simogatását. Szemembe káprázott a víz, és megszólalt bennem a vers. Neki köszönhetem, hogy ma is eleven az emlék.

Tavasz a Duna-parton

Dödörészve fura, /

butuska dalt,

sétálgatok, zümmög /

a Duna-part.

A huncutkodó játszi /

délután

licseg-locsog, /

hempereg / a Dunán.

Leányok jönnek. /

Arcukon mosoly.

Csahos kis hullám, /

elébük lohol.

Trécselnek. Vágyam /

köztük ácsorog.

Észrevesznek. /

Nevetnek. Boldogok.

S mint karcsú fa a /

hetyke zöld rügyet,

Felém döfik hegyes /

kis mellüket.

Hamarosan piros-fehér-zöld színek suhognak majd. A szél kibontja és meglobogtatja a zászlók selymét. Egy bátor kislány pedig komoly felnőttek ünnepi tömege előtt önfeledten szaval:

Elsomfordált már a tél,

végre ismét tavasz van.

Száll a madár és a szív

odafönt a magasban.

Rügyet s zászlót bont /

a fény,

március versét mondja,

Petőfi szava dörög

ránk, mai magyarokra.

Talpra! Hiszen sok /

a gond.

Zászlónk dacosan /

lengjen!

Magyarország, szép /

hazám, emelj a fénybe engem!

Én is fellépek képzeletem ünnepi emelvényére, és szétharsogom a létezés egyetemes örömét, az örök megújulás gyönyörűséges izgalmát. Mert jön, mert már-már itt van a tavasz.

Tavaszköszöntő

Barátaim, köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy együtt röptetjük e költeményt a magasba, mint a gyerekek a sárkányt. Nélkületek csak imát mondhatnék magam magamnak a mindenség színe előtt.

De ez most nem az áhítat pillanata. A gondolat nem akar letérdelni, inkább rohangászna csahos kutyakölyökként a tavasz kibomló zöld zászlócskái között versenyt a széllel és a madarakkal. Barátaim, tavasz van, nyújtózzatok, mint a fák, az égbe!

Így ujjongok, s közben - be kell vallanom - öregszem, sőt vénülök.

Lassan olyan leszek, mint az Ősz és tavasz között című verset író Babits Mihály:

Száradt tőke, unt tavalyi vendég: / Nekem már a tavasz is ellenség! Mégis zubog bennem Ady vad életérzésének izgalma: "Robogj fel Láznak ifjú csapata, / Villogj tekintet, világbíró kardunk, / Künn, a mezőkön harsog a tavasz, / S mi harcból harcba csapatszemlét tartunk."(Új tavaszi seregszemle) "Március van, s határtalan az Élet." (A Tűz márciusa)