Tanóra tízpercben - a bor fontosabb dolog volt akkor, mint a kultúra

Igen, a bor. Korántsem mellékes valami. Csokonai Vitéz Mihály Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versében az iskolák, a műveltség hiányát panaszolja. Szerinte a parasztok erről nem tehetnek, nem hibásak, mert "Ami kevés pénz bejött, / Két-három póra, / Nagyobb dologra ment el, / Borra avagy disznóra." Ne hökkenjünk meg! Bizony, bizony, a bor fontosabb dolog volt akkor, mint a kultúra. Feszültségoldás, mámor nélkül hogy lehetett volna elviselni a nyomorúságos, reménytelen életet?

Költőnek kiváltképpen kell a bor. Az ihlethez, az alkotáshoz. Persze a jó bor. Ám az nem mindig adatott meg. Tinódi Lantos Sebestyén a XVI. századi vándorköltő, históriásének-mondó többször panaszolta: "Büdös bort adnak Sebők deáknak." Vörösmarty Mihály, a Szózat költője is elkeseregte egyszer a nyilvánosság előtt, hogy hitvány, karcos bort kénytelen inni. No, erre mi történt? Érkeztek ám az ország legkülönbözőbb tájairól a demizsonok és a kishordók.

A bor a poétának nemcsak innivaló, hanem költői tárgy és esztétikai erő is. Petőfi első, nyomtatásban megjelent verse A borozó címet viseli. A népfi költő rengeteg borverset írt. Senki sem tudta hitelesebben ábrázolni a már beszélni is alig tudó tökrészeg embert, mint ő, holott nemigen ivott, mert a gyomra nem bírta az italt. De az illúzióra szüksége volt, olvasóinak pedig még inkább.

A bor nélkül nem íródott volna meg Vörösmarty Keserű pohár című verse, mely nagyszerű betétdal Erkel Bánk bán című operájában. A sokszorosan csalódott, nihilizmusba zuhant embert az emeli fel az életigenlő eszmények világába, hogy frigyre lép agyában a bánat és a bor.

Bordalból nőtt ki a magyar irodalom legnagyobb költeménye, A vén cigány. A szabadságharc utáni bénító sivárságot úgy oldja fel a költő, hogy bort tölt a "rideg kupába." Feltörnek az érzelmek, s viharzani kezd a rapszódiában a magyar élet s az egyetemes emberi lét iszonyú tragédiája. Borzalmas, szinte felfoghatatlan az értékpusztulás. A vers végén mégis felzeng mágikus-mitikus erővel, hogy "esz még egyszer ünnep a világon."

Démoni és isteni mámorban micsoda Ady-versek születtek! Az ős Kaján mindent elmond a költői lélek és a magyar sors égbe szárnyaló és pokolba zuhanó drámájáról.

Olyan messzire jutottam, hogy jobb lesz, ha a kezemben levő pohár borra nézek. Tudom, szörnyűt is tehet velem. Eszembe jut a bibliai Noé, akit az özönvíz idején azért menekített meg az Isten, mert ő volt az egyetlen rendes ember akkor a világon. S mit tett ez a rendes ember? Egyszer annyira berúgott, hogy részegségében meztelenre vetkőzött, összehányta magát, és a sátra közepén belefeküdt a hányadékába. Így látták meg őt a lányai. Bizony, a bor lehet a barátunk, de az ellenségünk is. Élvezzük okosan az áldásait. Úgy, ahogy az alábbi négysoros versecském mondja:

Rosszkedvű vagy,

szerencsétlen, árva?

Nézzél mélyen

a borospohárba!

Meglátod, hogy jó

dolgod lesz itten,

melléd ül, s koccint veled

az Isten.

Ha úgy tűnik, hogy az utolsó sor egy Quimby-dalból ismerős, nem tévednek.

Hallgassák meg, ha tehetik, a Parafenomén című számot!