Somlyói érzésekkel

S ha már a román főváros, eszembe jut a sokszor hallott mondás: arra majd akkor mennek szívesen, ha oda útlevél, Budapestre meg vonatjegy kell... Mielőtt rájuk sütné valaki az irredentizmus és sovinizmus bélyegét, cseréljen velük, éljen a saját szülőföldjén elnyomásban!

Szóval, az embernek ez a pár nap mindig nagy lelki feltöltődést jelent, a Csíkszereda fölé magasodó nyeregben spirituális élményben van része hívőnek és nem hívőnek egyaránt. Ugyanis az egyházi ünnep szépen lassan a világ magyarságának találkozóhelyévé is vált. Nem volt ez másként idén sem, Amerikától Ausztráliáig, Svédországtól Törökországig mindenhonnan érkeznek a piros-fehér- zöld lobogó alatt a zarándokok - mindig egyre többen. Nem beszélve az Erdélyből, Csángóföldről és a szórványból, többségében gyalog vonuló keresztaljakról. Az, hogy végig szakad az eső, senkit nem zavar, a székely népviseletbe öltözött, kérges kezű, de büszke léptű idős férfi unokájával együtt viszi a jelentős súlyt képviselő templomi zászlót. Felkaptatunk a dombra, kisüt a nap, mindenki az ég felé fordítja arcát, miközben a Kárpátok csúcsai esőfelhőbe burkolóznak. Mondja is valaki: Látjátok, magyarok, Isten szeret bennünket, ide mosolyog. Ránk is fér minden téren. A környéken akkora esőzések voltak, hogy az egyetlen itt elvethető termény, a pityóka (burgonya) félő, hogy kirohad...

Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök szentbeszéde alatt leszakad az ég, de senki nem mozdul sehova. Vége a misének, lefelé menet is ömlik, a mentők sorra viszik el a közel egymilliós tömegben eleső, elcsúszó embereket. Elsodródva a saját csoportjától, mindenki összevegyül. Jöjjenek jövőre is, minél többen, mi szeretettel várjuk magukat. Nem papolni kell a nemzeti összetartozásról, hanem eljönni ide - sommáz egy székely bácsi, aki úgy váltott kétszer állampolgárságot, hogy a faluból ki sem mozdult - aztán a forgatag már el is választ tőle.

Jövünk hazafelé, megállunk-állnánk Kolozsvárott, de a busznak nincsen parkolóhelye a központban. Csak a tilosban. Egy ott posztoló román rendőrhöz megyek, aki kézzel-lábbal elmagyarázza, két kilométerre van hely. Próbálom jelezni: harminc percig maradnánk, sietünk haza. Magyarok? - kérdezi, majd az igenlő válasz után tenyerét nyújtja. Ösztönösen megfordul a fejemben: pénzt kér... De nem, kezet akar fogni, s bólint, maradjunk nyugodtan. Mikor elindulunk, még integet is. Tényleg van abban valami: az ellentéteket csak a hülye politikusok szítják!M

Ismét összegyűltünk Csíksomlyón, mi, magyarok. Anyaországiak és a határokon kívül rekedtek, a világ minden pontján élő honfitársak. Ki ezért, ki azért, de úgy érezte, jönnie kell. Megint többen, mint az előző évben.