mindenki maga felelős azért, ahová jut

2018.07.01. 15:30

Molnár József a saját pályáját járja

Mindannyian szeretünk panaszkodni. A rossz hírt sokkal előbb továbbadjuk, mint a jót. Gyakran nagyobbnak érezzük a terheinket, mint amilyen súlyosak.

Molnár József szerint bárkit lehet orientálni, hogy megtalálja a számára helyes utat

Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nehezen kezdünk hozzá a változtatásokhoz, bár tudjuk, hogy elkerülhetetlen. A világ optimistákra és pesszimistákra oszlik, és állítólag optimistának lenni sokkal kedvezőbb! Még a kutatók is hosszabb élettartamot ígérnek annak, aki optimistán viszonyul a dolgokhoz.

Vannak születetten optimista emberek, és vannak, akik tudatos tanulással sajátítják el az optimizmust. A Rácalmáson élő Molnár József minden bizonnyal az első csoportba tartozik, bár egész életében ő maga is mindent megtett azért, hogy a dolgait ne a véletlen irányítsa. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a csillagoknak megvan a maguk pályája, ugyanúgy járja saját pályáját ez a közel ötvenéves férfi is, akit egyébként mindenki csak Dodi néven ismer.

Szülei paraszti életkörülmények közül kerültek Dunaújvárosba, egyszerű munkásemberek voltak. Ő már a városban született, ott végezte az iskoláit. Fémipari szakmát tanult, de ezt sohasem érezte sajátjának, inkább az önállóság, az önmagáért felelős vállalkozói világ vonzotta.

Több dologgal próbálkozott, kereste a helyét, ahol különösen kreatív, minden iránt fogékony egyénisége kibontakozhat. Így hozta az útjába a sors a kályhaépítést.

Egy szakmát sokféle mentalitással lehet csinálni: a minden mindegy, trehány hozzáállástól akár egészen a művészet szintjére emelve a mesterséget. Így végzi a dolgát Dodi is. Tervez, alkot, formál, újít. A lényeg a mű, amit elkészít, amiben szépség, ihlet és funkció együtt testesül meg. Lehet kemence, sütögetőhely, kandalló vagy a lakást díszítő kályha, mindegyik egyaránt izgalmas, egyedi alkotássá válik a keze munkája nyomán. Lehet szerény fűtőalkalmatosságra vágyó, vagy luxusigényeket megfogalmazó kuncsaft, Dodi belülről érzi és alkotja meg a „művet”, utána a kivitelezésre már nem sok időre van szüksége. Pontosan tudja, mit és hogyan csinál majd.

A munka végeztével letisztítja magáról a port, és még rengeteg energiája marad egyéb dolgokra is. Amíg mások lerogynak a tévé elé, hogy kipihenjék a fáradalmakat, ő átlép egy másik világba, a hozzá hasonló gondolkodású, aktív ismerősök, barátok közé, ahol számtalan probléma vár megoldásra.

Molnár József szerint bárkit lehet orientálni, hogy megtalálja a számára helyes utat
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A Szellemi Ember Baráti Kör, amit húsz éve ő alapított, olyan embereket hozott össze, akik a mai kor problémáinak megoldására, ellensúlyozására törekednek a testi-lelki-szellemi egészség, a magyar kultúra és az önismereti munka területén. Az emberi lét titkait kutató szellemiségéből kipattanó számtalan ötletét, sokféle értékes kezdeményezését többnyire sikeresen meg is valósítja. Például a tudatmódosító szerekkel élők meggyőzése terén tudott olyan hiteles lenni, hogy néhányan végleg leszoktak a bódító szerről.

Szabadegyetemen szervez előadásokat útkeresőknek, hitről, vallásról, asztrológiáról és különféle ezoterikus témákról. Azt vallja, mindenki maga felelős azért, hogy hová jut, de jó érzékkel, felvilágosítással, színvonalasan végzett tudásátadással bárkit lehet orientálni, hogy megtalálja a számára helyes utat. Ha kell, zenei produkciókat rak össze, filmklubot, mesecsoportot vezet, de képes plakátot, újságot készíteni is, ha arra van szükség.

Az ép testben ép lélek elvét vallva a mozgás is része az életének: hetente kétszer szentel időt a „belső erő mozgatására” a keleti csikung segítségével, emellett rendszeresen néptáncra és túrázni jár. A helyi közösség életében sokféle formában vesz részt. A mára már méltán országos hírű virágvasárnapi élő passiójáték előadásában több éve ő veszi magára Jézus keresztjét.

Amikor meggyőződik valaminek a hasznosságáról és szükségességéről, addig nem adja fel, amíg meg nem valósítja. Vannak tervei, amiket évekig hordoz magában, amíg sikerre viszi. Életfilozófiája: először mindenkinek magát kell rendbe tennie. Aki magával nincs békében, hogyan hiheti, hogy másokra hatással tud lenni? A gondolat egyszerű. Elmondani bárki képes, de a szavak mellé az életet is oda kell tudni tenni ahhoz, hogy meggyőző legyen az ember.

Pénz, dicsőség nem érdekli, kitűnni akarás sincs benne. Viszont van derű, békesség, előremutató tervek és kiegyensúlyozott, több mint húszéves párkapcsolat. „A boldog élet a gondolataid minőségétől függ” – írta Elmélkedéseiben Marcus Aurelius római császár, majd kétezer évvel ezelőtt.

MOTTÓ

„A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk – hanem az egyetlen” (Albert Schweitzer). Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, akik, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!