Nyuli Ferenc úgy véli, a jó tanító ad arra, hogy tudjanak a diákjai

Aztán mégis a sárbogárdi tanítóképzőbe iratkozott be egykori osztályfőnöke, Perlaki tanár úr javaslatára. Vitathatatlan, hogy van némi rokonság a két szakma között…

A végzés után először Mezőfalvára nevezték ki, majd átirányították Előszállásra, onnan két év múlva Mélykútpusztára, azután Kiskarácsonyba, de közben Sismándon is ő helyettesítette a tanítót. Mindeközben végig a szülőhelyén, Róbertpusztán lakott. Onnan járt a munkába előbb biciklivel, utóbb motorral.

Volt, hogy egy nap két iskolában is oktatnia kellett. Nem nagy távolságok, de még sem könnyű az ilyen szolgálat. Mindegy, hogy esik az eső, a hó, vagy derékig érő sár van, oda kell érni, mert tanár nélkül nincs óra.

Nagyon nagy volt a tanárhiány azokban az években. Szeretettel, szorgalmasan csinálta, hiszen ő maga is ilyen iskolában nőtt fel. Ám a háború idején olyan is volt, hogy a tanítójukat behívták katonának, így Róbertpusztán megszűnt az oktatás. Néhány szülő, köztük az ő apja sem törődött bele ebbe, és bizony el kellett gyalogolnia a legközelebb eső, Nagykarácsony szőlőhegyi iskolába. Megszokta, hogy a tudás nem jön az ember helyébe! Meg kell érte küzdeni!

Ezek a pici tanyasi iskolák szinte a megszüntetésükig osztatlan rendszerben működtek. Elsőtől negyedikig egy tanító, egy teremben, összevonva tanította a gyerekeket. Nyuli tanár úr is ilyen iskolákban kezdte a pályáját, sőt! Kiskarácsonyban, a pusztán még 1960-ban is összevont alsó, és összevont felső tagozat működött. Nagy szakértelem kellett ahhoz, hogy nyolc évfolyam egyszerre megkapja és el is sajátítsa az adott szinten kötelező tananyagot. Amíg az egyiknek magyaráz a tanár, a másik leckét ír, vagy dolgozatot készít feleltetés gyanánt. Az elsősöket gyorsan meg kellett tanítani írni-olvasni, hogy mielőbb önálló feladatot tudjon nekik adni, amíg a többiekkel foglalkozik. Létszámában nem volt több tanuló együtt, mint egy mai osztályban, de nyolc féle szint, és sok tantárgy napra kész fejben tartására volt szükség. Nem kell szörnyülködni, mert ezek a gyerekek is megkapták a szükséges tudást! Egy elkötelezett, tisztességes tanító ad arra, hogy ne kerüljenek ki a keze alól rosszabbak, mint a többi iskolából.

Öt évig csinálta. Ekkor már csak valamivel több, mint tíz gyerek volt az iskolában, így hát megszüntették. Nyuli tanár úr a nagykarácsonyi iskolában kapott állást, és az addigi munkájának elismeréseként egyben igazgatóhelyettes is lett. Pécsett, a munka mellett végezte el a főiskolát, és amíg nyugdíjba nem ment, Nagykarácsonyban dolgozott. Az ott eltöltött 32 év alatt szinte az egész falut tanította. Nincs olyan család ma sem a faluban, amelyikben ne lenne tanítványa. Van, ahol a nagyszülők, van, ahol a mai gyerekek szülei fejébe töltötte a tudást. De nem csak a tanulókat, a szülőket, a kollégákat is nevelte. Gyakran kérték ki a tanácsát a szülők inkább abban, hogy mi legyen a gyerekkel, hol tanuljon tovább, a kollégák a pedig szakmai kérdésekkel fordultak hozzá. A szülőknek ma is azt mondja, hogy a személyes példa a legjobb nevelő. Amit a gyerek otthon lát, azt másolja, abból épít mintát magának. Annak a szülőnek, amelyik nem törődik a környezetével, nem tart rendet a háza körül, a gyereke is igénytelen lesz. Ha a gyerek négy órakor hazamegy az iskolából, és nincs otthon senki, aki törődik azzal, hogy mivel töltse az idejét, érthető módon leül a számítógép elé. De a tanár úr nem a számítógépre haragszik. A számítógépet nagyon is jó dolognak tartja. Az elsők között kezdte oktatni a Commodore 64 kezelését. A kollégák, a szülők a hibásak, mert a maguk ügyeivel foglalkoznak, amiben zavarja őket a gyerek.

Attól, hogy valakinek tanári diplomája van, vagy gyereke született, még nem szükségszerűen felel meg a nevelésben rá váró feladatoknak. Mivel olyan gyerek nemigen volt még, amelyik ne csintalankodott volna, így a felnőtt szolgálata, a törődés, az odafigyelés sem szűnik, nem szűnhet meg soha.

A tanár úr az idén betöltötte a nyolcvanadik esztendejét. Az évek, a munka nem törte meg, nem csalódott, nem kiábrándult és a gondolkodása sem lett elavult.

Fogadjuk el, hogy Galileinek igaza volt, amikor azt mondta: „a gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani”. Ugyan, vajon mi az, ami miatt ez ma korszerűtlen?