Hétvége

2017.04.21. 16:45

Nem az az erős, aki nem esik el - Méhes Lajos mindig fel tudott állni

Méhes Lajos, az alapi Arany János Mezőgazdasági Kft. ügyvezető elnöke izgalmas, érdekes életet él, pedig nem változtatgatja sűrűn maga körül a dolgokat.

Menyhártné dr. Zsiros Mária

Nem iratkozott be kalandtúrákra, sem túlélőtréningekre, nem futkosott kihívások után, és valahogy mégis mindig komoly megpróbáltatást jelentő helyzetekbe került. Alapon született, világ életében ott élt, kezdettől fogva ugyanazon az egy munkahelyen dolgozik, és még nősülni is csak egyszer nősült. A világ változott körülötte, ő pedig megpróbált megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.

A mezőgazdasággal már egészen kicsi korában eljegyezte magát. Szülei tanyán éltek, nagyapja pedig a 70-es években a téesz elnökhelyettese volt. Akkoriban az elnökök még hintón közlekedtek a határban, nemigen voltak terepjáró csodaautók. Sokszor kijárt a papával a telepre, szerette nézni a zsendülő vetést, megfogta a szabadban legelő állatok látványa, és ha jól viselkedett, ő hajthatta a hintó elé fogott lovakat.

Méhes Lajosnak egyszerű volt a pályaválasztás: korán eljegyezte magát a mezőgazdasággal
Fotó: Zs. E.

Nem is okozott nagy fejtörést a pályaválasztás: a nyolcadik osztály után a mezőgazdasági szakközépiskola, majd az agrárfőiskola következett, ahol agrármérnöki diplomát szerzett. Először a növénytermesztésben járta végig a ranglétrát, és lett gyakornokból agronómus, majd áthelyezték az állattenyésztésbe, mert a főnökei szerint ott volt rá szükség. Itt is megállta a helyét, és végül ő lett a szövetkezet állattenyésztési ágazatvezetője.

Aztán a 90-es években, amikor megindult a szétválás, a kárpótlás, nagy összevisszaságba kerültek a mezőgazdasági üzemek. A legtöbb téesz átalakult, szétesett, csődbe ment, majd meg is szűnt. Alapon is alig másfélszáz embernek maradt meg a munkahelye a korábban több mint ötszázból. Olcsó volt akkor a föld, a gépeket is könnyen meg lehetett venni, mindenki vitte, amire lehetősége volt. Az új, bár kissé homályos jövőkép, a magángazdálkodás idilli állapota lebegett sokak szeme előtt. A maradék tagság egyben akarta tartani az alapi szövetkezetet, és Lajost találták alkalmasnak arra, hogy ezt megvalósítsa. Elnökükké választották, és immár tizenöt éve ő irányítja a gazdálkodást.

Nem volt egyszerű a helyzete! Az életben maradáshoz fájó, nehéz döntések sorozatát kellett meghoznia. Az új struktúra felépítése nem egyszer a saját több éves munkája által létrehozott rendszerek lebontását, ágazatok felszámolását, a szívéhez nőtt létesítmények, telephelyek eladást követelte. Aki próbált már ilyet, csak az tudja átérezni, hogy mit jelenthet felszámolni mindazt, aminek a megszületésében magának is része volt. A teremtő rombolás ez, ami csak annak könnyű, akinek a teremtéshez nem, pusztán a romboláshoz van köze. Pedig valójában ez viszi előre a fejlődést, ez az innováció alapja. Nagyon kell bíznia az embernek abban, amit csinál! Tudva azt, hogy ha ma nem lép, holnap már nem léphet! Mindeközben meghallgatni a kritizálókat, a jó ötletekkel előállókat, a felelősséget nem vállaló tanácsadókat, és le nem térni a választott útról.

Azt mondja, mindig az előre menekülést választotta, de közben arra is figyelt, hogy a jó kapcsolatok ne romoljanak meg, az együttműködés lehetséges kapui ne záruljanak be azok között, akik természetes szövetségesei lehetnek még később egymásnak. Lajos határozottsága, helyismerete és emberi tulajdonságai segítségével megoldotta ezt, mint ahogy talpra állította a romjaiból a helyi vadásztársaságot is.

A kft. ma a kétezer lakosú falu legnagyobb adófizetője. Támogatója a helyi rendezvényeknek, intézményeknek, és házigazdája az országos díjugrató versenynek, amit ez év májusában immár húszadik alkalommal rendeznek meg. Nagy igazság, hogy nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni! (Machiavelli)

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!