Móró Piroska: A boldogság azon múlik, figyelünk-e a hangra

Ahogy számolja, hatszor váltott, vagyis hatszor kezdett újra mindent. Volt kétkezi munkás és gazdasági igazgató téeszben, pénzügyi igazgató a szállodaiparban. Lakott Oroszlányban, Füzesgyarmaton, Budapesten. Élt Amerikában húsz évig, és most férjével Kulcson talált otthonra. Meggyőződése, hogy Fejér megyét nem lehet végleg elhagyni, ahogy a körből sem lehet kilépni. Volt része mély­szegénységben és elegáns jólétben, szenvedésben és sikerekben, de ami a legfontosabb, hogy amit elért, azt mindent a saját erejének, elszántságának, türelmes, fáradhatatlan, célratörő egyéniségének köszönheti. Küzdelmes, fordulatokban gazdag életútját pár évvel ezelőtt megírta a Sorskönyv című, páratlanul olvasmányos könyvében. Amikor eldöntötte, hogy lesz, ami lesz, ő végleg hazajön Amerikából, már nyugdíjaskorban volt. Ottani ismerősei, barátai, mindenki arra intette, hogy itthon megöli az unalom.

Mindennap új erőt meríteni

Nem lett igazuk. Piroska soha életében nem ismerte az unalmat, a semmittevést. Ha letisztulnak körülötte a dolgok, ha valami könnyűvé és megszokottá válik, újabb kihívásokat keres. Többször tapasztalta, hogy amikor legyőzte a félelmet, és volt bátorsága ismeretlen útra lépni, hihetetlen dolgok történtek vele. Olyan segítséget kapott, amit nem is remélt. Hiszi, hogy a sikereink, szellemi és lelki fejlődésünk azon múlik, figyelünk-e az álmainkban, vágyainkban megszólaló belső hangra. Hazatért tehát, és először otthont keresett. Élhető helyet, ahol a természet adta szépség megpihenteti, nyugalmat sugároz, amiből mindennap új erőt tud meríteni. Azután kapcsolatokat épített új lakóhelyén. Jó természete van, bármilyen emberrel könnyen szót tud érteni. Kedves, szerény, empatikus lényével hamarosan sok ismerőse, azt is mondhatjuk, barátja lett. Széles érdeklődési körének, tapasztalatának köszönhetően sokfelé meghívták, és feladatot is talált bőven. Nem tolakodott, nem hivalkodott, de mint eddig mindig az életében, itt is megszerezte a környezete elismerését.

A zarándoklat

Még Amerikában elhatározta, hogy ha a Jóisten hazasegíti, elzarándokol Csíksomlyóra. Közel egy évig készült az útra: napi hatvan percet gyalogolt, amit még karácsonykor sem hagyott ki. Az edzések és egyéb előkészületek után neki is vágott a közel ezer kilométeres útnak, ám elgennyesedett talpsebei miatt első alkalommal nem jutott el Csíkba. Küzdelméről, tapasztalatairól, az emberek hozzáállásáról született meg a második könyve, a Zarándoknapló, amiben a személyes erőfeszítéseinek leírása mellett a zarándoklat értelméről, lelki oldaláról is sok mindent felvillantott. Azt állítja, hogy egy ilyen vállalkozás a valósággal való szembesülést jelenti. Az ember, amikor még csak gondolatban készül az útra, a képzeletében kiszínezi a rá váró élményeket, de a valóság ennél egyrészt több, másrészt kevesebb is. Mindenre gondol, csak arra nem, mi lesz, ha megbetegszik, ha nem bírja, ha baleset éri. Csak a valós helyzetbe kerülve derül ki, mire nem készült fel. Piroska azt mondja, hogy egy ilyen próbatétel során az ember megismeri saját lehetőségeit és korlátait, az akaraterejét, a szenvedések elviselésére való alkalmasságát. Egy felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot is szerzett: a szenvedésnek értéke van, mert rengeteg mélyről jövő érzést hoz a felszínre, ami mind-mind a lélek építőkövévé válik.

Számtalan élmény 

Az első sikertelen kísérlet után újra nekivágott a csíksomlyói zarándoklatnak, és ekkor szerencsésen végig­gyalogolta a negyven napig tartó utat. Természetesen munkált benne a bizonyítás kényszere is, de nem csak az! Sokkal jobban vágyott arra a számtalan felejthetetlen élményre, amiben részük van azoknak, akik vállalkoznak erre a nem kis megterhelést jelentő próbatételre. Semmihez sem fogható ajándék az a sok szeretet, kedvesség, amivel az emberek az út során elhalmozzák a zarándokokat. Nemegyszer támadt olyan érzése, hogy szinte személyesen őt várták! Azóta elkészült és megjelent a második Zarándoknapló is, amiben ezeket írta meg színes, olvasmányos stílusban. Bizonyára sokan forgathatják majd hasznos olvasmányként, akik zarándoklatra akarnak vállalkozni. Igaza volt Edisonnak: „Fő gyengeségünk, hogy képesek vagyunk feladni. A sikerhez vezető legbiztosabb út, ha még egyszer megpróbáljuk.”