Manó, Csiriz és a többiek

No, de térjünk vissza Kerkuskáékhoz... Ott van Manó, azaz Kerkuska Csaba, aki úgy két-három évvel ezelőtt kezdett el nyomozni gúnyneve után. Merthogy Pázmándon mindenkinek van ragadványneve.

- Úgy örököltem gúnynevemet. Egyik nagyapámat Szőrösnek hívták, mert köldökig ért a szakálla, s az erdőbe járt rabsickodni. Alacsony termetű ember volt, olyan, akár egy szőrös manó. Végül ebből lett a ragadványnév, amit az utódok is megörököltek - mesélte Kerkuska Csaba. Két unokaöccsével, Imrével és Zoltánnal - persze Kerkuskák mindketten - együtt kezdtek el kutatni. Előbb a ragadványnevek, majd a családfa nyomát vizsgálták, s mind mélyebbre merültek a kutatásban. Ebben segítségükre volt Lengyel Sándor esperesatya is, aki a plébánián található anyakönyvekbe engedett bepillantást számukra.

- Nagyapánk a ma élő legidősebb Kerkuska, 92 éves. Neki köszönhetjük, hogy bennünket Csirizként ismernek itt a faluban - mesélte Imre és Zoltán. A két férfi mosolyogva árulta el, nagyapjuk suszterkedett, s mindenkit megkínált egy pohár borral, aki csak cipőt vitt hozzá. S miközben dolgozott, alaposan kifaggatta a cipő gazdáját. S ha úgy látta, hogy bolondítják, ugratják, mindig csak annyit mondott: Ne csináld a csirizt! - így lettünk mi Csirizek - mondták. Majd szinte egymás szavába vágva folytatták: -De ott van Üti Kerkuska is, akinek nagyapja imádott kártyázni... No meg a Csekáj Gyuszi! - mondták. S hogy megerősítsék, milyen fontosak is a ragadványnevek, egy újabb történetet adtak elő. Kerkuska Csaba, vagyis Manó, egy alkalommal autószerelőnél volt Pázmándon. A szerelővel szembe lakik Kerkuska Gyula, a hivatásos vőfély. Egy ismeretlen autós állt meg tétován a műhelynél, s kereste Kerkuska Gyulát. A két férfi hosszasan gondolkodott, szerettek volna segíteni az ismeretlennek. - Aki végül megjegyezte, hogy a vőfélyt keresi. Ekkor jöttünk rá, hogy a szemben lakó Csekáj Gyusziról tanakodunk... De ott van még Kerkuska Juliska is, aki csak annyit mond, ha csörög a telefon, s azt felveszi: Putris Julis . A család ugyanis a falu szegénynegyedében lakott. Rájuk ragadt a jelző.

A három férfi - Csaba, Imre és Zoltán - a ragadványnevek kutatása közben apránként a családfát is felgöngyölítette. Egészen az 1700-as évek közepéig jutottak a kutatásban. S úgy vélik, talán a felvidéki Nagyszombat, Nyitra környékéről telepíthették a családot Pázmándra Tót(h)okkal együtt. Kutatásaikból kiderült, az 1725-ös adóíráskor még nem volt Kerkuska a faluban, 1768-ban azonban már megtalálták Michael Kerkuska nevét.

- Ahogy idősödünk, úgy válnak egyre fontosabbá az ősök, s a gyökereink megismerése. A faluban úgy harminc Kerkuska van, feltételezésünk szerint mindannyian rokonok vagyunk. De vannak Vereben, Tárnokon, Dunaújváros környékén is, sőt, Nagykanizsán, Pusztazámoron is találtunk Kerkuska családnevűeket.

Az eddigi ismereteink szerint 87 házasságból 351 gyermek született. Legidősebb Imi suszter, azaz Kerkuska Imre, akinek a Csirizt köszönhetjük. A napjainkban már 92 éves nagyapánk mellett a legfiatalabb Imre kislánya, Száva, aki kétéves - árulta el Zoltán.

A beszélgetés közben egy négyzetrácsos füzetet forgatnak. Ősök, gyermekeik, unokáik, s a ma élő Kerkuskák is szerepelnek benne. Házasságok, az azokból született gyermekek. Egy széles, ágas-bogas fa, amelynek törékeny ágai között rokonokat kutat három férfi, három igazi Kerkuska. Csaba egyébként elárulta, az őszi, téli hónapokban van legtöbb idő a keresgélésre. Olyankor órákon át ülnek a megyei, vagy indulnak az Országos Levéltárba, ahová állandó belépőjük is van. Hiszen komolyan veszik a kutatómunkát. Olyannyira, hogy az ősszel Nyitrára és Nagyszombatra is ellátogatnak. Valamelyest boldogultak a latin nyelvű iratokkal, talán a szlovákkal is fognak.

Sőt, nem csak a családfát kutatja a két Csiriz, Zoltán és Imre, valamint Manó, hanem egy találkozót is szerveznek. Augusztus 27-én, szombaton a Kerkuskák találkozóját rendezik meg Pázmándon. Kerkuskákat várnak, akiket összeköt a név, a rokonság, vagy a barátság.