Kiss Attila iskolájában szerető fegyelem várja a diákokat

A pedagógiai szakirodalom, az oktatási ágazat szereplői és a szülők ismeretei, felfogása, a gyermek személyiségének ismerete között meglévő információs különbséget áthidalni még pályaválasztási szakember bevonásával is rendkívül nehéz. A szülők gyakran olyan információkhoz jutnak, amiket nem tudnak megfelelően alkalmazni, hiszen nem rendelkeznek pedagógiai tudással, esetleg elfogultak a saját csemetéjük iránt, vagy éppen szívesen orientálódnak a divatos iskolák felé.

Az iskolában örömmel töltött idő, a pozitív érzelmi háttér a legfontosabb feltétel a diákok előmenetelében

A dilemma óriási, a döntés nem egyszerű. Mindenki jó iskolát szeretne, csak éppen azt nehéz meghatározni: kinek, mi a jó iskola. Ranschburg Jenő azt tanította, hogy a szülő ne iskolát, hanem pedagógust, tanítót válasszon a gyerekének, mert a diákhoz érvényesen szólni tudó nevelő képes a legeredményesebben foglalkozni a gyerekkel. Vekerdy Tamás ezt agyfiziológiai kutatásokkal támasztotta alá, amelyek kimutatták, hogy a tanuláshoz és a jó előmenetelhez a pozitív érzelmi háttér, az iskolában örömmel töltött idő a legfontosabb feltétel. Aki ilyen környezetet teremt a gyerekeknek, legyen kicsi falusi iskola vagy nagyvárosi, az hoz ki legtöbbet a tanulókból.

Ilyen iskola az alsószentiváni, és ezen munkálkodik az iskola igazgatója, Kiss Attila. A családjában nem volt pedagógus, szülei sem voltak értelmiségiek, de volt olyan tanára, aki a tudás értékére, a színvonalas tanítás módszereire ráirányította a figyelmét. Így választotta a tanári pályát. A negyvenes éveiben járó fiatalember a diploma megszerzése óta tanít Alsószent­ivánon, ebben a pár száz lelket számláló faluban. Bár sárszentmiklósi származású, több mint húsz éve Alsószentiván az otthona. Először történelmet tanított, majd elvégezte a földrajz szakot is. Amikor igazgatóhelyettes lett, mindent megtett annak érdekében, hogy több lábon állva többféle lehetősége legyen az intézménynek, és sikerült az iskolát érettségi központtá fejleszteni. A településen kevés volt a gyerek, így a felső tagozatot éveken keresztül fenyegette az átszervezés veszélye, ami végső soron az iskola megszüntetéséhez és ezzel a település elsorvadásához vezethetett volna. Adott volt tehát a feladat: az intézmény megtartása.

Értékesebb kincs

Attila, akit közben tagintézmény-vezetőnek választottak, tanulmányt készített, amiben bemutatta a lehetőségeket a tantestületnek, a szülőknek, az önkormányzatnak, és megszületett a döntés: az iskola nem szűnhet meg! A település egy emberként állt ki a terv mellett, ami nem mindennap történik meg! Ezt az összefogást és ezt a lelki közösséget felajánlva keresték meg Spányi Antal megyés püspököt, hogy a pártfogását kérjék. Bár gazdasági téren nincs lehetőség eredményeket felmutatni, de van ennél értékesebb kincsük: az összetartó közösség, a családias légkör, a szeretet szelleme, a gyerekek keresztény hitben történő nevelésének szándéka. Nyitottak a csonka családban, szeretethiányban, testi-lelki nélkülözésben élő gyerekek felkarolására is. A Székesfehérvári Egyházmegye vezetése mindezek jelentőségét méltányolva hozta meg a kedvező döntést.

Az embernek magának is tennie kell

Így kezdődött el ennek a programnak a megvalósítása: a gyerekek pozitív érzelmi háttérben történő neveléséhez szükséges feltételek, a fejlesztések, az iskolaépület, a játszótér kialakítása immár egy éve, a Fatimai Boldog­asszony Általános Iskola megalakításával. Attila az iskolában, az iskolának él. Saját családja egyelőre nincs, azt is az iskola jelenti számára. Az intézmény vezetése mellett bármilyen feladatot örömmel elvégez: tanít, adminisztrál, tb-ügyeket intéz. Még gyerekkorában olvasta egy könyvben Tőke Péter gondolatát, ami szerint „a lehetetlent megkísérelni nem lehetetlen, és kiderülhet, hogy a látszat csal.” Azóta is ez az életfilozófiája, ami persze, így igaz, ám ahhoz, hogy a dolog a mindennapokban működjék, az embernek magának is tennie kell. Úgy, ahogy Attila is csinálja: állandóan képezi magát, pedagógiai terveket készít, informatikai programokat telepít, együttműködik a szülőkkel, kapcsolatokat épít más, hasonló szellemiségű intézményekkel, részt vesz a faluközösség életében, és mindeközben azon dolgozik, hogy a tanulók létszáma elérje a száz főt. A kisiskola gyerekbarát, a pedagógusok lelki közösségben, szerető fegyelemmel és odafigyeléssel nevelnek és oktatnak. Ahogy Móricz Zsigmond mondta: „Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek.”