Hétvége

2006.11.18. 03:28

Kincskereső délelőtt

ássuk csak, hogy is néz ki úgy általában egy múzeumlátogatás gyerekszemmel: teremről teremre kell járkálni, úgy, hogy közben még pisszenni sem lehet, ...

Szabó Szabolcs

ássuk csak, hogy is néz ki úgy általában egy múzeumlátogatás gyerekszemmel: teremről teremre kell járkálni, úgy, hogy közben még pisszenni sem lehet, és a tárgyakat, képeket sem lehet megtapogatni. Ez bizony nagyon unalmasnak tűnhet egy mozgékony apróság számára, aki úton-útfélen mindenre rácsodálkozna, és megtapogatná a kiállított remekműveket.

Szerencsére a fehérvári Városi Képtár Deák Gyűjteményében nem vették ilyen szigorúan a szabályokat, amikor Terembura címmel játékos képtárlátogatást szerveztek. A kicsik délelőtt tíz órakor gyülekeztek, és az asztaloknál színes papír, olló, ragasztó várta őket. A rövid ismerkedés után - amit ruhára rögzített, névvel ellátott kis cetlik segítettek - Hári Krisztina foglalkozásvezető elmagyarázta nekik, ki is volt Deák Dénes bácsi, miért adta a képeket a múzeumnak, majd megkérte őket a már említett múzeumlátogatási szabályok betartására. Ettől azonban a teremburázás nem vált hivatalossá, valami mindig lekötötte a gyerekek figyelmét.

Feladatuk a kincsek begyűjtése volt, a képtár tizennyolc termének bejárása közben. A hat állomáson az apróságok hat kincset, azaz matricát szerezhettek be a kincsőrzőktől. Ők azok a fiatalok voltak, akik a festményekről, tárgyakról kérdezték a kicsiket. Ne komoly faggatózásra tessék itt gondolni, a kérdezők pusztán arra voltak kíváncsiak, mit csinál például a bácsi Egry József Köszönő című festményén, vagy melyik kép hasonlít leginkább a tengerfenékre? A picik kis csoportban, érdeklődve járták végig a termeket, és igazán kritikusan szemlélték a műveket. Az egyik színes festményt például egyszerűen csak pacsmagnak nevezték, de a legtöbb elnyerte tetszésüket. A képtárlabirintus bejárása után az emeleti galériában még egy utolsó szórakoztató, zenés feladat várta őket.

Ezután már biztosan nem felejtik el, ki volt Deák Dénes bácsi, és talán a múzeumba járást is megszeretik. L

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!