Hétvége

2017.09.01. 18:54

Csizmaszárban születtünk, megbolondított a villanygitár! Interjú Novák Péterrel

Dunaföldváron két próba és három telefonhívás közepette próbáltuk szóra bírni a Földvári lakodalmas egyik szellemi atyját, Novák Pétert.

Balla Tibor

Mindig ilyen pörgős az élete?

- Már eljutottunk odáig a csapatommal, hogy akkor van ilyen pörgés, ha így szeretnénk. A szabadság mindennél fontosabb. Most éppen a saját döntésem volt, hogy ilyen nagy pörgés van, de az egész nyáron a két fiammal voltam, és nem csináltunk semmit. De ehhez az kell, hogy ne legyenek helikopteres vágyálmaim.

De azért szereti a pörgést?

- Persze. Nekem soha nem a gyorsasággal volt problémám, hanem a minőséggel. Közhelyes fordulat, hogy felgyorsult világban élünk. Szerintem az nem probléma, hogy hamar hozzájutunk információkhoz, hanem a rossz minőséggel, mert nem jól használjuk ezeket a lehetőségeket. Hogy zajlanak az események, az engem inkább gazdagabbá tesz. Az emberek, akiket megismerek, akikkel együtt dolgozhatok, mind hozzátesznek az életemhez. Szerintem ezzel nincsen nagy baj. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok visszafogottan örülni annak, ha éppen valami kiüresedik és harmonikus csend vesz körül. Azt is nagyon tudom élvezni.Valószínűleg a választásaim is, hogy minden lében kanálként benne vagyok jól-rosszul a dolgokban, az mind azért van, hogy ne a megszokás legyen úrrá.

Novák Péter dramaturgja, társrendezője volt a dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület Földvári lakodalmas című produkciójának Fotó: AG

Az igényesség az évek előrehaladtával nem kopik, hanem erősödik?

- Kezdetben mindig úgy néz ki, hogy az ember érdeklődése sokkal nagyobb, mint a józansága. Akarva-akaratlan belesodródunk olyan dolgokba, eseményekbe, amikbe nem szeretnénk. Abban bízom, hogy az évekkel az energia megmarad, de a lemondás művészetét is lehet gyakorolni. Van, amire igenis nemet kell mondani, bizonyos felkérésekre, közegekre, értékrendekre. Viszonylag békében vagyok a korommal. Negyvenhét éves vagyok, nem zavar az idő múlása, de érzem, hogy sokkal inkább megfontoltan kell dönteni. Miért vállal el az ember egy dunaföldvári munkát egy amatőr együttessel? Mert ezekkel az emberekkel eltöltött minden perc sokkal többet hozzáad az életemhez, mint az, ami a nagy, csillogó üvegpalotás fővárosban érhet. 

A hangsúlyok áttevődtek az emberi értékekere?

- Igen. Az értékrendre. Szerintem vészterhes időket élünk nagyon sok tekintetben. Azt mondom, hogy az értékrend mindig az első, és hogy az éppen mihez tartozik, az fura mód lehet akár egy meghatározó tájegység, egy földrajzi élmény. Hogy valahogy ezek a dolgok rögzüljenek, benne legyenek abban a bizonyos életfilmben, már hogyha van.Az Ördögszekér táncosaival hogyan akadt össze?- Appelshoffer Jani, az együttes vezetője, létrehozója és motorja tősgyökeres dunaföldvári. A Honvéd együttesnek volt a szólistája hosszú éveken keresztül, és nagyon sok produkcióban dolgoztunk együtt. Ez a nyilvánvaló korkülönbség ellenére egy elmélyült barátsághoz vezetett. Egy budapesti produkcióban akadtunk össze. Szó szót követett, és most már három éve nagyon sokféle dolgot csinálunk együtt. Például ezt a földvári lakodalmat. Vannak professzionális közös munkáink is. Három együttessel Szingapúrba megyünk novemberben egy nagy, kétrészes táncshow keretében. Ha minden igaz, amit eddig mondtam az értékekről, akkor a show-t is kezeljük a helyén! Ez nem egy önmagáért csillogó villogó, kizárólag a tánc esztétikáját megmutató gálaműsor, hanem történetmesélő est, ami az emberi életnek ezt a négyévszakos körforgását, a fiatalsággal, a középkorúsággal és az elmúlással kapcsolatos érzeteinket fogalmazza meg egy kicsit szimbolikus módon. Mindig tiszta forrásból merítve, mert azt tanultam a szüleimtől, és azt látom a fiatal generáció, így a János munkáin is, hogy a magyar néptánc és a Kárpát-medence örökségével gyakorlatilag minden kortárs gondolat kifejezhető, csak úgy kell megfogalmazni. Nem bújtunk ki a bőrünkből, meg szerettük volna mutatni a mai napig érvényes, így aztán időtlen értékeit. Azért beszélek erről ilyen részletesen, mert kérdezte az életkori dolgokat, és ebből következően nyilván izgat. Így az emberöltő felén túl egy kicsivel nyilván érdekel ez a történet. Hiszek abban, hogy az ember valójában egyetlen egy mondatot ír az egész élete során. Ha meghallgatod a Rolling Stones életművét, az gyakorlatilag egy dal. De az minden évtizedben, minden pillanatban, mindig más. Ez nekem egy felfedezés, a körforgás. Én ebben nőttem fel, aztán a pubertás korban a villanygitár megőrjített, így elindultam teljesen más irányba, aztán jött a színház, majd jött a kortárstánc, egy teljesen más mozgásinvencióból a negyvenes éveimben elkezdtem megint visszatérni a folklórba. Nyilván ebben nagy szerepe van a Fölszállott a pávának, meg hát annak, hogy nem lehet elfelejteni biciklizni. Mi tényleg csizmaszárban jöttünk a világra a testvéreimmel. Annyi mindent adott ez a műfaj. Ha valaki emlékszik az én rockzenei karrieremre, ott mindig megjelentek a világzenei momentumok, amikor ezt még nem is így hívták. Szóval, minden az emberi kapcsolatokról szól, mert ezen a Szingapúrtól Dunaföldvárig terjedő széles skálába nagyon sok minden belefér. Megsúgom, hogy nincs is nagyon nagy különbség. Korántsem a méret a lényeg, hanem az, hogy tudunk-e abból a három együttesből olyan közösséget gyúrni, tudunk-e ezekkel az elképesztően kedves és csodálatos emberekkel megfelelő hangot megütni. Ezek a dolgok energetizálnak, és így ezt az egészet én valószínűleg tőlük kapom.

A Felszállott a páva jót tesz a néptáncmozgalomnak, vagy olyan, mint a zenei tehetségkutatók?

- Egy adott korszak eszköztárát vagy használod, vagy kiszorulsz belőle. Nincs mese, annyira mediatizálódott a világ, annyira az infokommunikációs eszközök bűvkörében élünk. Azt gondolom, ez egy logikus döntés volt, ami mögött meghúzódott, hogy itt egy negyven-ötven éves néptáncmozgalomról beszélünk, és ennek a háttériskolája, a műhelyei, a hálózata az egy biztosíték volt arra, hogy a végén nem egy majomparádé lesz a történetből. Másrészt ezek a fiatalok, akik itt föltűnnek, már eleve egy jó helyről jönnek, és nem kerülnek abba a szituációba, hogy ebből egy lufiszerű karriertörténet legyen. Én azt látom mindenkin, hogy megőrizte a helyét, és megtalált valami mást is ebben a műsorban. Az ügy fontossága van előtérben. Nem a személyes teljesítmény, hanem az, hogy itt van valami nagyon különleges, valami nagyon egyedi. Mi mindig nagyon különlegesek, és nagyon egyediek akarunk lenni, de mindig rosszul, mindig mással. Ezzel tényleg lehetne, mert ez etnográfiai tény, és ezt nem mi mondjuk magunkról végre, hanem rólunk mondja a világ. Hogy egy, a planéta méreteihez képest viszonylag kicsi régióban egy ilyen gazdagságú kultúra legyen, ilyen nem nagyon van még egy. Én azt szoktam mondani, hogy a jóisten ezzel kompenzálta azt a vérzivataros történelmet, amit a nyakunkba varrt. Valamit kaptunk cserébe, és ezzel igenis lehetne sáfárkodni. Pont a dunaföldvári közösség mutatja azt meg, hogy ebben milyen lehetőségek vannak. De a kérdése teljesen jogos. Egy mondatban megfogalmazom: itt a tehetségkutatás együtt van a tehetséggondozással, ez az alapelve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!