Halászok Pentelén – A Vaskapu megépítése után

A Duna szabályozásának szükségességét gróf Széchenyi István 1820-ban vetette fel, és először megépítette a Duna bal partján a 120 km-es Széchenyi utat, amely lehetővé tette a rakományok közúti szállítását. Nagy változást az hozott, amikor 1896. szeptember 27-én ünnepélyes keretek között átadták az újonnan megépített Vaskapu zsiliprendszerét. Ez lehetővé tette a Duna hajózását a folyó egész szakaszán, a Feketeerdői eredésétől a tenger torkolatáig. A jól megépített zsiliprendszer egyben azt is jelentette, hogy a Duna legnagyobb édesvízi hala, a viza innen már nem tudott tovább úszni felfelé. Őseim vízimolnárként keresték kenyerüket 1730-tól 1910-ig. A Dunán volt munkahelyük, szinte tavasztól őszig ott éltek.

Családi elbeszélésből ismerem, hogy a vizákat világítóhalnak is nevezték. Ívásuk idején mintegy hetven centiméterre egyenesen felfelé álltak ki a vízből, és szemükkel világítottak, amely különösen éjszaka volt gyönyörködtető látvány. Ez akkoriban minden évben nagy élmény volt a pentelei vizekhez közel élők számára. A Vaskapu megépítése után e látvány évről- évre kevesebbszer fordult elő és volt látható, az 1950-es évekre már szinte teljesen megszűnt. A Paksnál 1985-ben kifogott nagyhalat egyben utolsó mohikánként emlegették. A viza ikrájából készült kaviár nagyon kelendő árucikk volt az európai piacon. Az orosz nyelvből átvett beluga kaviár egész Európában ínyenc eledelnek számított, de igen drága volt. A Fekete-tenger vízrendszeréhez tartozó folyókban, így a Dunában volt őshonos. Íváskor a tengerbe ömlő torkolathoz vonult.

Érdekességként említhető, hogy Bécsben 1537-ben még 1000 vizát fogtak ki. Itt külön vizamészárszék-üzemet hoztak létre e nagy testű halak feldolgozására. Innen látták el Európát Lengyelországtól Franciaországig kaviárral és a nagyhal ízletes húsával. A Vaskapu vízlépcső megépítése után mintegy száz évvel eltűntek a Dunából a világ legnagyobb édesvízi halai. A legnagyobb példány 7,2 m hoszszú és 1571 kg-os súlyú volt. Az utolsó vizát 1985-ben fogták ki Pakson pentelei halászok közreműködésével. Napjainkban a vizák eltűntek a Dunából. Az eddig bemutatott pentelei halászokon kívül még több halásznak adott kenyeret a múlt század óta a Duna folyó. Közülük egyik volt az igen jó hírű, gyökereit 1870-ig visszamenőleg ismerő Tonka család. Id. Tonka István – aki az 1900- as években pusztai aratósztrájkot szervezett – 90 évet élt. Híres halászmester volt, ő fogta ki a Pentelén szenzációnak számító 75 kg-os vizát, ami eddig minden idők legnagyobb pentelei halfogásának számít.

Büszke is volt rá felesége, a szintén tősgyökeres pentelei családból származó Matlag Erzsébet és hét gyermekük. A legfiatalabb, az 1906-ban született Ferenc, mint a mesékben, 60 éves koráig folytatta apja mesterségét. Akkoriban a tericsfánál gyülekeztek a halászok, azon száradt a háló. Bárka állt a mai horgásztanya helyén, benne fajtánként rendszerezve a halak, ott vásárolt hét végén a falu népe. De házhoz is vitték lisztért, krumpliért, sőt, a pesti vásárcsarnokba is. Ifj. Tonka István, a Dunai Vasmű nyugdíjas kokszoló műszakos üzemvezetője és bátyja, Ferenc (aki a Lebukban lakott és földműveléssel foglalkozott), valamint két öccse, László és Mihály jól emlékeznek a „Pasara”, ahogy szüleik a kofahajót hívták. István és László Kukucska Gyula mellett kisgyermekként tanulták meg a mesterséget. Pentele híres halászdinasztiái közé sorolható a már említett Tonka Ferencé. Fia Tonka István is nagyon elismert volt a halászmesterség köreiben, egyike volt azoknak, akik nagyméretű halászhálót tudtak készíteni. Ez a háló még 1950-ben a rakparton volt kifeszítve. Készítője leszármazottjai közismertek, itt élnek a városban.

Tonka István az ötvenes évek kiváló atlétájával, Iharos Sándorral is többször versenyzett országos atlétikai viadalon, Miska volt az Építők focikapusa. Dédunokája pedig a Triumpf cég ügyvezetője. Azt viszont a gyerekek is tudják, hogy dunai halász édesapa-nagypapa a tiszai módon főzött halászlét kedveli. Hermann György a Százlábú híd mellett Pest felé tartva a bal oldali völgyben lakott, háza még ma is látható. A II. világháború előtt és utáni években mint főfoglalkozású halász dolgozott. Négy gyermeket nevelt fel, József kiváló birkózóként vált ismertté, a Kohász NB I-es csapatában birkózott mint I. osztályú versenyző. Az ötvenes években személyesen is ott voltam, amikor mérhetetlen mennyiségű hallal tértek vissza a halászatról Hermann Gyuri bácsiék. Az akkor még üresen álló rakpart kikötőjébe vontatták be a halakat tároló nagy bárkát, majd mérték szét a különböző helyről érkező vásárlóknak. Az idő múlásával és a Murger József elnökletével működő Dunaújvárosi Halászati Szövetkezet megszűntével új idők következtek.

Domanyek János volt a múlt század egyik nagytekintélyű halászmestere, ő Török János kocsmáros apósa, és az Attila utcai Császár Béláné nagyapja volt. A Duna nagy horgászának több nagy halfogását évtizedekig emlegették. A képen egy kiemelkedően szép folyami harcsával látható. Berczeli József Beró Ferenchez hasonlóan a Nyikszben lakott. 1920-tól 1947-ig főállású hajós és mellette halász volt. A mai Százlábú híd melletti, Török János kocsmájába az éjszakai halászat után többször betért, ahol törzsasztala volt, a halászléfőzés nagymesterének nevezték. Társa, Mazula Ferenc ugyancsak Nyikszben élt. Ifj. Berczeli József szintén hajós volt, mellette halászott is. Egy szerencsétlen baleset alkalmával egyik lábát levágta a drótkötél. Ugyancsak a családhoz tartozó Berczeli Mihály is hajón kereste kenyerét. Az egész magyarországi Duna-szakaszon mérték a víz mélységét, tisztaságát.

Hajón éltek három gyermekükkel, hajóskapitányként ment nyugdíjba, ezután a Nyikszben telepedtek le. Munkája mellett, amikor csak tehette, horgászszenvedélyének élt. A halászléfőzés mestereként emlegették. Az amatőr halászoknak is voltak kiemelkedő horgászélményei. A Halászsoron lakó Pintér József is kifogott egy igen szép méretes folyami harcsát. Napjainkban a helyi Sporthorgász Egyesület folytatja a halászati hagyományokat. Kiemelkedően népszerű horgászversenyeivel, hagyományteremtő halászléfőző-versennyel ápolja a nagy múltú pentelei halászok emlékét és hagyományait. E rendezvények a biztosítékok arra, hogy a pentelei halászhagyományok tovább élnek és virágoznak.