Ha nem nézünk szembe és éljük át fájdalmunkat, sohasem jövünk rá, kik vagyunk valójában…

Fájdalom

Az ember mint lélek (tudati aspektus) útja során sérül, és a sérülés fáj… Nem is kell hozzá traumát átélni, hisz’ a gyermeki agy értelmezése tapasztalat híján még korlátozottabb, mint a felnőtté – s persze az sem korlátlan. A PRI (Past Reality Integration = Múlt realitásának integrálása) pszichológiai irányzat megfigyelése alapján a fájó élményeket leválasztjuk tudatunkról, mintegy „elfalazzuk” a fájdalom elkerülése céljából, s így soha nem tanulunk meg velük érett, építő módon bánni. Ha erre az emlékre asszociálunk, aktiválódik akkori gyermeki énünk – akinek tapasztalata már rég a tudatalattiba süllyedt, csak egy túlélési mechanizmus veszi át józan eszünk irányítását – s bölcs lelkiismeretünk szavát meg se halljuk. Mélyhipnózis tapasztalatok mutatják, hogy a kisbaba sem „tiszta lappal” születik! S mivel a gének teljes működését még homály fedi, feltételezhető, hogy ez az információ a géneken keresztül érkezik, akár az evolúció kezdetéig visszanyúlva…

Teljesen emberi, hogy a fájdalmat nem akarjuk érezni, el akarjuk kerülni: ezt a „programot” a Természet a testbe oltotta. Mindez az emberi faj fennmaradását szolgálta, hiszen a kellemetlen érzet figyelmeztet a testi veszélyre – ugyanakkor ismert, hogy a testi és lelki fájdalomra agyunk hasonlóan reagál. (Lásd a Vipassana elméletéről szóló „Égből pottyant gondolatok”-at, vagy figyeld meg magad: kellemetlen érzelem kellemetlen testi érzettel jár. Az sem meglepő, hogy a kellemeshez meg ragaszkodunk – ami szintén a fájdalom előszobája, hisz fizikai, érzelmi-gondolati szinten állandó a mozgás, a változás – így minden élmény, sőt testi életünk is mulandó.)

Viszont, ha nem vállaljuk, hogy szembenézzünk a fájdalommal, és át is éljük, sohasem jövünk rá, hogy kik is vagyunk valójában: legmélyebb szintünkön lelkek, a Teremtő önmagára ébredő részei… Ha jól mennek dolgaink, azonosulunk testi érzékelésünkkel, az ezekhez tartozó érzésekkel és gondolatokkal, és nem késztet semmi, hogy kilépjünk kényelmi állapotunkból s perspektívát váltsunk… Hogy megálljunk, és nem csak a világ ingereire robotként reagáljunk, hanem ismerjük meg belső világunkat is…

S ha nem ébredünk tudatára e Valóságnak, a test programja – önzése folytán – megsemmisítheti az emberiséget… (Gondolj a környezetszennyezésre, háborúkra – a teljesség igénye nélkül!)

Egyszerre vagyunk önzetlenek, mert Isten részeiként létezünk, ugyanakkor önzőek is, mert testben lakunk. Ez az emberiség, a megtestesült lélek ellentmondása, amely elpusztíthatja vagy tudatossá teheti, fölemelheti – akár a Teremtő szintjére – az embert.