Hétvége

2017.07.27. 15:35

Hallgat a csönd, mesél a kemenesháti erdő

Térerő nincs, csak tapintható csönd és végtelen nyugalom. Meg egy mezei nyúl, ami egészen a kerti kemencéig merészkedik. A megye egyetlen női hivatásos vadászának vendége voltam.

DH-információ

Ülünk a platós terepjáróban, a visszapillantó tükörben távolodik a falu. Ahogy zsugorodik a kemenesmagasi evangélikus templom tornya, úgy illan el minden rossz: oldódik a feszültség, tompul a zaj és kerekedik a világ. Kemenespusztára tartunk, a hajdanán az Esterházyak pápai uradalmához tartozó terület egykori intézőjének kialakított házba. Ez Mesterházyné Koncz Bernadett birodalma. Innen indul munkába és ide érkezik haza a megye egyetlen női hivatásos vadásza. Betti másodmagával felel a helyi vadásztársaság ötezer hektárnyi területéért, és bár a nem kevés papírmunka az ő reszortja, munkaideje nagy részét az erdőn tölti.

Vödör és lapát a platón: kezdődhet a terítés. Betti több mázsa eledelt szór ki hetente

A vastag falak hűvösében házi bodzaszörppel gyűjtünk erőt a munkához, majd nekivágunk a rengetegnek. A platón kukorica, vödör és lapát: etetni fogunk. A hepehupás úton kettesben haladunk, elmegyünk egy terepjáró mellett, körülötte munkások, akik nemcsak előre biccentenek Bettinek, de úgy néznek rá, mint egy királynőre. Néhány napja dolgoznak itt, az árokpartot tisztítják, először nem köszöntek Bettinek, mire megállt mellettük, bemutatkozott, elmondta, hogy ő a hivatásos vadász, és naponta többször jár majd erre. Azóta ha jön, félreállnak, és már messziről intenek neki.

Mondjuk, nem csoda: hiába a terepjáró, hátul a kukorica meg a lapát, Betti így, bakancsban és terepszínű ruhában is olyan, mintha egy divatlapból - de legalább egy vadászújságból - lépett volna elő: az arcán szolid smink, a körmein lakk. Igaz, a terepjáró kesztyűtartójában nem parfüm és sminkkészlet, hanem szúnyog- és kullancsriasztó van, és a távcső is mindig ott hever kézközelben, a hátsó ülésen meg a puska, tokban, becipzározva. Ahogy lekanyaradunk az útról, be a sűrűbe, az eget csiklandozó fenyők és tölgyek közé, elveszítem a fonalat. Biztosan eltévednék, mondom, mire Betti legyint: dehogy. Könnyű neki, már kislányként az erdőt járta vadász édesapjával, igaz, sokszor megkapta: nem neked való ez, te lány. A lány azonban bebizonyította, hogy helye van e férfias pályán. Közben egy magasleshez érünk, nem sokkal utána megállunk, és Betti megterít . Lapátot, vödröt ragad, és kiszórja a kukoricát. Később még legalább nyolc helyen megteszi ugyanezt. Hetente kétszer járja végig a területet, eteti a vadállományt, több mázsányi kukoricát, zabot vagy árpát szór ki - nem is kell edzőteremben súlyzóznia. Még egy pillantás a terített asztal szélén heverő sótömbre, az is rendben van, indulunk tovább, amikor az út végén felbukkan egy szarvastehén, bekukkant, talán a borja is ott van mögötte, meglátja az autót, és eltűnik. Korán van még, a vad ilyenkor rejtőzködik, a szarvastehénen kívül csupán egyetlen gombnyársas őzbakot látunk, mondjuk, annak nagy mázlija van: Betti azt mondja, ha nem ültem volna mellette, meglőtte volna. Ezeknek a kilövése ugyanis a minőségi állomány megőrzése miatt fontos. Egyébként nemcsak lő, zsigerel is: felvágja az elejtett vad hasüregét, átvágja a szegy- és a medencecsontot, kiszedi a beleket, a belsőségeket. A Hannibal című televíziós sorozat jut eszembe, kedvencemmel, a Chesapeake-i Hasfelmetszőt alakító Mads Mikkelsennel - Betti felé fordulva majdnem ki is csúszik a számon, hogy nem szeretnék a haragosa lenni... Megállunk egy magaslesnél, a cserkelőúton besétálunk az erdőbe, majd ki a Hosszú-tóhoz, az erdőrész egyetlen természetes vízforrásához. A vízen vadkacsacsalád siklik, a csöndet harapni lehet, talán itt kéne maradni estig, megvárni és meglesni a tóhoz érkező gímszarvast. Ha szarvas nem is, vaddisznó vagy őz biztosan járt erre - legalábbis ezt olvassa le a mogyoróbokor sáros leveleiről Betti.

Betti hetente kétszer járja végig az erdőt, hogy etessen, most éppen kukoricát szór ki a vadnak

Indulunk vissza a házhoz, az utat vadalma- és vadkörtefák szegélyezik, megtudom, ezek is a szarvasok kedvenc csemegéi. Mi sem éhezünk: amíg a tárcsán sistereg a hús, salátát keverünk. Jólesik az ebéd, majdnem olyan jól az azt követő hűsölés a kert árnyékos részén lévő asztalnál. Nézzük és hallgatjuk a kerítésen üldögélő, a közeli erdőből rendszeresen idelátogató szajkót, búbosbankát, már-már kezd giccsesen szép és tökéletes lenni ez az egész, amikor észrevesszük a kerti kemence előtt üldögélő mezei nyulat. Nem mozdulunk mi sem, az sem. Azt hiszem, most kellene megállítani az időt.

Fotók: Horváth Cecília, Nagy Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!