Hétvége

2011.04.09. 02:27

Ercsi évszázadai - Miklós Gergely muzeológus könyvet írt a Duna menti kisvárosról

Számokkal felcsigázni egy könyv iránt az érdeklődést nem túl eredeti ötlet, de az Ercsi évszázadai című tekintélyes monográfiával kapcsolatban még beszédesek lehetnek azok is.

Zsohár Melinda

S ha már a számoknál tartunk! A szerző, Miklós Gergely Martonvásáron lakik, az ükapja által 1890-ben épített házban, s mivel itt beszélgetünk a könyvről, ez némi pluszhangulatot kölcsönöz az amúgy is jelentőségteljes kiadványnak.

- Hagytam bőven kutatni- és írnivalót az utánam következőknek is - mondja szerény mosollyal a szerző, amíg lapozzuk az őskortól részletesen kibontott Ercsi-történetet. - A 20. századból bőven maradt feltáratlan terület - teszi hozzá magyarázatul, s elárulja, hogy neki bizony az őskor és a török kor a kedvence. Utóbbi azért, mert Ercsi ezt követően vált olyan gazdasági, közlekedési és kulturális központtá a Duna partján, amely egészen a 20. századig kitartott. Azt nem részletezzük, hogy végig-e, vagy csak a közepéig-végéig...

Miklós Gergely 1997 és 2004 között az ercsi Eötvös József Múzeum és Helytörténeti Gyűjtemény vezetője volt, ma a martonvásári Óvodamúzeum muzeológusa, tudós alapossággal végzi az ismeretterjesztést is. Dédapja alcsúti származású, osztrák eredetű famíliából, az egyik a Mandl vendéglős volt, fivére Mandl Kálmán Göböljáráspusztán tanító. S Kálmán vette feleségül a Brunszvikéknál házitanítóskodó Pusztai József lányát, Margitot, aki így Gergely dédanyja. S most a Pusztai ükapa házában lakik családjával, három gyermekével, a Pusztai József utcában, igaz, csak 1994-től... Ám most a ház kalandos történetére csakugyan nem futja a terjedelemből.

Szóval Ercsi évszázadai. Csakugyan ősidők óta lakott volt, mert a Duna közelsége ugyebár, ráadásul a Dunán mindig is itt volt a legkönnyebb átkelni, ez kihívás volt mindenféle népeknek a megtelepedésre. A könyv elején Barna Zsolt Ercsi környezetének természeti változásait foglalta össze száraz löszgyeppel és érdes csüdfűvel, de a vaskosabbik rész az emberi históriát teszi ki. Miklós Gergely akkurátusan, tudósi aprólékossággal dolgozott, regényként is érdekes elolvasni könyvét, de hellyel-közzel belelapozgatni is jó - ki, hogyan szeret ilyesféle monográfiát megemészteni.

A 19. század mozgalmas életet vitt a település életébe, miként a rácok ideérkezése is sajátos arculatot adott e vidéknek s helynek. Itt élt báró Eötvös József, a 48-as kormány első kultuszminisztere, unokája Lilien bárónak, az első igazi nagykapitalista földesúrnak. És Wimpffen gróf, Szapáry gróf, Sina báró, aztán a cukorgyár históriája, amely sajnos, csúfos véget ért, de ezt már a mostani generáció követte el. S a cukorárak és a magyar feldolgozóipar elpocsékolásának története csak egy kis szeletében tartozik Ercsi évszázadai közé. Miklós Gergely a krónikás elődökről feltétlenül megemlékezik, akik e munka alapjaihoz szolgáltattak nyersanyagot. Néhai Bublik Jenőné tanítónőről, aki rengeteg képet szedett össze az ercsiektől, s Szili Istvánné Viczkó Tímeáról, aki az Ercsi Híradó városi lapban folyamatosan közli a régi fotográfiákat, s gyűjti a magántörténelem szilánkjait.

- Egész életemben végigkísér az ercsi Duna-parti utcák hangulata - mondja Miklós Gergely. - A helyi legendákat meghallgattam, kikutattam, adatoltam - teszi hozzá, s halkan azt is, hogy igyekezett eloszlatni egy-két tévhitet. Viszont az Ercsihez vagy 300 éven át szervesen tartozó tíz pusztáról is bőségesen megemlékezett, hiszen a legöregebbek is alig emlékeznek közülük egy-kettőre. Nem maradt ki a legutolsó század katonai garnizonjának felemlítése sem. Ercsi katonaváros volt a szocializmusnak nevezett kísérlet idején: ennek hagyományai sem tűntek el nyomtalanul.

Egy, második világháborús hős pilóta legendája viszont szórul szóra igaz! Az ercsiek büszkeségét, Baricza Lajost éppen Ercsi fölött lőtték le, s ő szülőföldjére zuhanva lelte halálát, a helyi temetőben nyugszik. Ez így szomorú vég lenne, pedig e könyv egy kisváros mindennapjait örökítette meg - mindenestül, nemcsak szomorúságaival. Lapjait forgatni egyáltalán nemcsak az ercsieknek izgalmas olvasmány!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!