Hétvége

2009.06.27. 02:27

Életfákat ültettek a falunapon

Itt nemcsak a föld, a gerinc is kemény! Inaktelke önkormányzati képviselőjétől származik az előbbi mondat, amely sokat elárul az emberekről, akik a kalotaszegi kis faluban, Nagyvenyim partnertelepülésén élnek.

Dunaújvárosi Hírlap

Az egeresiekkel, illetve a hozzájuk tartozó inaktelkiekkel öt évvel ezelőtt alakított ki partneri viszont Nagyvenyim. Fő kapocsként említhetnénk a magyarságot, a hagyományőrzést, ám van valami, ami az előbbieknél lényegesen fontosabb építőköve a barátságnak: az emberség. Párját ritkító az inaktelkiek vendégszeretete: jó ismerősként ölelik keblükre a venyimieket minden alkalommal, amikor találkoznak. A venyimiek is sürgetik ezeket az alkalmakat, és most már értem, miért - aki egyszer ellátogatott hozzájuk, az mindig visszavágyik. Újra és újra csalogatja a Gyerőfi szöktető dombok völgyében meghúzódó négyszáz lelkes település egyszerűsége, megérintette a földes-köves utcákat rovó, a hegyre épült templomba ballagó emberek lelke, szeretete.

A nagyvenyimiek előre örültek a múlt pénteki találkozásnak. Ünnepre mentek, mert a 89-es események után az első falunapját tartotta Inaktelke. Csatlakoztak a község képviselőjének, Gál B. Jánosnak jókívánságához: Maradjon meg Kalotaszeg népe, és maradjon templomunk, iskolánk . Istentisztelettel kezdődött a falu napja, Jánosi Lóránt református lelkész köszöntötte földijeit. A tiszteletest megbecsülés övezi térségszerte, feleségével karöltve mozgatórugói a fejlődésnek. A holland partnerekkel közösen járdát építettek, rendbe hozatták a templomot, a kerítése nemrég készült el, kazettás mennyezetének kockáit pedig kiosztotta a falubelieknek, mindenki festett egyet-egyet. A kultúrotthon felújítását is a lelkész fogta össze, a falunap előtti hetekben maga is sötétedésig dolgozott, irányította a közösségi munkát vállalókat, akik színpadot ácsoltak a kultúrház udvarán, kaszálták a környéket.

Párját ritkító ünnep... - ezt éreztük már a falunap reggelén, amikor megláttuk a népviseletbe öltözött óvodásokat: a napsütésben csak úgy virítottak a gyöngyökkel gazdagon kivarrott piros-fehér mellényeik, a szoknyákat beborító szalagjaik. Az idősebb asszonyok szintén viseletet öltöttek, és várták a programokat. Az ünnepségen megtapsolták az elismeréseket átvevőket, a nagyvenyimiek közül Rauf Pál polgármester és Varga István vállalkozó kapott oklevelet, az utóbbi egyebek mellett azért, mert sokat dolgozott a kultúrotthon helyreállításán. A falunaphoz a venyimi néptáncosok is hozzátették a magukét: figyelték a fellépő kalotaszegi táncosokat, aztán ízelítőt adtak magyar virtusból. Az időnként eleredő eső sem zavart haza senkit, az állatokat etetni siettek csak haza időnként a helybeliek, aztán visszatértek, és ott folytatták az ünneplést, ahol abbahagyták. Reggeltől világos virradatig tartott a boldogságos mulatság.

A nagyvenyimiek negyvenöt tuját ajándékoztak az inaktelkieknek a falunapra. A polgármesterek megmutatták az ültetés módját. Fontos, mert a tuja életfa - ha öntözik, akkor gyönyörű lesz, akár száz évig. És bizony nagyon jól mondta a vendégek közül valaki, végigtekintve a falubeli fiatalok gyülekezétén: ha ápoljuk a csemetéket, akkor fennmarad az életünk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!