Hétvége

2012.11.03. 07:05

Egy kiscserkész története

Minden olyanban, amiben tapasztalatot és szenvedést lehetett szerezni, része volt a 90. életéve felé tartó Szüllő Ferencnek. Hadifogság, 56-os börtönbüntetés után, a kiscserkészként megszerzett tartásnak köszönhetően azonban mindig újra és újra tudta kezdeni az életét.

Házi Péter

- Zircen születtem 1923-ban, a bakonyi betyárok közé tartozom. Nyolc évesen a 452-es Szent Bernát Cserkészcsapatnak lettem a tagja. Itt szereztem meg azt a tartást, amely egész életemen át elkísért. Cserkészparancsnokunk, egy lengyel ciszterci pap, amikor "felrobbantották" a ciszterci rendet és elbúcsúzott tőlünk, adott egy fényképet, hogy emlékezzek rá, mert engem tartott a legjobb cserkésznek.

- Ha jól sejtem, kalandos út vezetett Zircről a lajoskomáromi tanítóságig!

- 1946-ban, "egy kis háború, egy kis hadifogság" után kerültem Mezőkomáromba, hogy összeházasodjak a párommal, akit még Veszprémben ismertem meg, aztán 1947-ben az egyházközség választott meg külső sáripusztára tanítónak. Nem volt egyszerű a helyzet, mert egy romhalmaz volt az iskola helyén. Volt azonban a környéken egy kastély, amit nem másra használt a bérlője, mint juhok tartására. Addig mászkáltam a minisztériumba, hogy végül megkaptam ezt az épületet, s itt kezdődött az oktatás két tanteremmel. 1949 januárjáig ez a környék Veszprém megyéhez tartozott, ám ekkor lezajlott egy közigazgatási átrendezés. Ez persze engem sem hagyott a helyemen, 24 órán belül el kellett foglalnom az új igazgatói állásomat Kislőd községben.

- A forradalom eseményeibe miként került bele?

- 1954-ben a devecseri járás tanulmányi felügyelője lettem, itt ért engem 1956. Az oktatási osztályon hatan dolgoztunk, én voltam egyedül párton kívüli. Katonatiszti múltam alapján így szinte azonnal megválasztottak nemzetőr parancsnoknak. Amikor a forradalom fegyveres eseményei véget értek, még csak annyi történt, hogy visszaminősítettek, nem lehettem aktív dolgozója a járási oktatásnak. ş57 márciusáig azonban még taníthattam. Éppen kémiaórán kísérleteztünk, amikor az ajtón egy civil ruhás férfi szólt be: Jöjjön ki egy kicsit, aztán visszamehet. Hát nem jöhettem... A rendőrparancsnokságon aztán egy akkora pofonnal fogadtak, hogy az egész padlót felnyaltam. Április 3-án bevittek a veszprémi várbörtönbe, ahonnan néhány hét múlva az Andrássy út 60-ba kerültem. Hivatalos eljárásnak, vizsgálatnak se híre, se hamva nem volt, kivittek Tökölre, ahol hat és fél hónapig voltam, igen kemény mezőgazdasági munkát kellett végeznünk. Aki lemaradt a kukoricaszedésben, az utána sem beszélőt, sem levéljogot, semmit nem kapott, így aztán mindenki úgy dolgozott, mint az állat, csupa vér volt a kezünk. Négy hónap után a feleségem meglátogathatott. Mint rabok, egymás mellé voltunk felsorakoztatva. Jött a feleségem a kisgyerekünkkel, de úgy elment mellettem, hogy nem ismert fel, annyira lefogytam az embertelen körülmények között. Utánaszóltam, összeborultunk és csak sírtunk, mint a kisgyerekek.

 

- Miután hazaengedték, hogyan tudta elfelejteni a szenvedést? El lehet-e mindezt egyáltalán felejteni?

- Miután '57 novemberében hazajöhettem Mezőkomáromba, két rendőr jelent meg a házunknál. Közölték velem, hogy rendőrhatósági felügyelet alatt állok, az ő tudomásuk nélkül még pisilni sem mehetek. Minden nap, minden éjjel dörömböltek az ajtón, az ablakon, nem hagytak aludni, kértem őket, legalább a gyermekemet hagyják pihenni. Aztán 1958 elején egyszer csak kaptam egy idézést az ügyészségtől, hogy jelenjek meg a bírósági tárgyaláson. Amikor beléptem a tárgyalóterembe, azonnal bilincsbe vertek. Ekkor olvasta fel a bíró, hogy a Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló aktív cselekvésben vettem részt. Azonnal a veszprémi börtönbe, majd Pálhalmára vittek. Ítélet már volt, de erről csak később szerezhettem tudomást: bűnösnek találtak abban, hogy járási nemzetőr parancsnokként fegyvereket jutattam megfelelő helyekre. Két év letöltendőt kaptam a már leült korábbi sok-sok hónap "mellé". Aztán amnesztiával szabadultam.

- Hogyan tudta újrakezdeni az életét "rendszerellenes elemként"?

- Gyerekek nevelésére egy börtönviselt embert nem alkalmazhatunk! - akárhová mentem, mindenhonnan ezzel penderítettek ki. A veszprémi tankerületi főigazgatóságon szerencsére volt egy ismerősöm, így 1963 augusztusában mégis sikerült visszamennem tanítani Balatonfőkajárra. Innen kerültem 1965-ben a lajoskomáromi iskolába, az akkori igazgató ugyanis azt mondta: ezért az emberért én jótállok. A legbüszkébb arra vagyok, hogy 1966-ban sikerült elindítanom az azóta is működő nyári sátortáborokat. A majálisok bevételéből vettük az első katonai sátrakat, fedeztük a gyerekek táboroztatását. Az országosan szinte egyedülálló, kétszer két hetes táborban megszámolni sem lehet, hány gyermek vett részt! Amikor nemrég a vasdiplomámat átvehettem, komoly, meglett emberek - egykori diákjaim - jöttek hozzám, hogy felidézzék az örök életre szóló tábori élményeiket. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb!

 

Született: 1923. március 3., Zirc

Életút: A felső kereskedelmi iskola elvégzése után, a második világháborút követően elvégezte a pápai tanítóképzőt, ezután több iskolában tanított. Az '56-os tevékenységéért többször, több helyen töltött börtönbüntetést. 1965-ben került a lajoskomáromi általános iskolába, ahol egészen 1985-ös nyugdíjazásáig tanított, szervezte az iskolán kívüli táborokat. Október 12-én bensőséges ünnep keretében vehette át vasdiplomáját

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!