Egér Ágota meséi: Porcica

Ebben a csontig hatoló téli hidegben jól esik behúzódni a meleg szobába, és csak aludni a bolyhos takaró alatt. Ilyenkor még a keményszívű háziasszonyok is beengedik a házukba reszkető, nyivákoló macskájukat, hát még Gréti néni, aki amúgy is annyira szereti kis cicáját, Tamacskát. Ez a cica ezen a télen porcicává változik. Hogyan? Már mesélem is.

Tamacska fázósan borzolta vékonyka bundáját.

– Jövőre vastagabb bundát növesztek! – mondta duzzogva. Ez volt az első tele, nem is tudta igazán, hogyan viselkedjen a nagy hidegben. Nem szerette az istállót, ahol a tehenek is laktak. Sokkal szívesebben lustálkodott Gréti néni nappalijában a kanapén. Most is azon töri a fejét, hogyan juthatna be? Odaült hát az ajtó elé, és keserves nyivákolásba kezdett.

Addig-addig nyávogott, amíg Gréti néni meg nem sajnálta, és be nem engedte. Miután besurrant, azonnal elfoglalta helyét a kanapén. Kis mélyedést alakított ki és mély álomba szenderült. Igen ám, de egy idő után elunta magát, elindult felfedezni a szobát. Óvatosan járt-kelt a szobában. Egyszer csak megállt a szekrény mellett, és hosszasan nézte a szekrény mögött a rést, ahova talán még befér.
– Vajon bemerjek menni oda? – tűnődött hosszasan. – De ki tudja, mi van ott? – nézett továbbra is a szekrény mögé a sötétbe.
Végül elszánta magát, óvatos léptekkel nekivágott. Eleinte nem történt semmi. Aztán hirtelen valami puha, ragadós dologba gabalyodott. Hiába próbálta mancsaival lesöpörni, a valami beleragadt a bundájába. Tamacska megijedt, hátráló mozdulatokkal menekült ki a szekrény mögül.

– Mi volt ez? – rázta meg a bundáját.
– Én voltam – hallatszott a szekrény mögül.
– Ki az az én? – kérdezte gyanakodva Tamacska. S mivel választ nem kapott, elindult a hang irányába. A szekrény mögött nem látott semmit, csak pókhálót. Azonnal rájött, hogy abba gabalyodott bele. De hol lehet a hálószövő? Sokáig ült a sötétségbe bámulva, mire végre megpillantotta a pókot.
– Áhá! Szóval te vagy az? – rikkantott rá.
– Én – mászott közelebb a pók. – Miért ne lennék én, mikor te is te vagy.
– Úgy értettem, hogy az általad szőtt hálóba gabalyodtam bele. Hogy gondolsz ilyet egyáltalán? – ripakodott rá a cica.
– Úgy gondolom, hogy ez a dolgom. Vagy talán hallottál már olyan pókról, aki nem sző hálót?
– De miért szősz hálót? Talán, hogy engem elfogj? – gyanúsította meg a macska a pókot, aki azonnal elkezdett nevetni.
– Ugyan mit kezdjek veled? Nagy vagy, és nem is szeretem a macskát. Én rovarokat eszem.
– Fújj! – húzta el a száját Tamacska. – De gusztustalan vagy!
– Te meg tönkretetted a munkámat! És tudd meg, utálom a porcicákat! – vágott vissza a pók.
– Nem vagyok porcica! – kérte ki magának Tamacska. – Különben is! Egy mancscsapással tönkre tehetném a hálódat, te fonó-szövő! – sokáig vitatkoztak még, míg Tamacska meg nem unta, és ott nem hagyta a kötekedő pókot.

De aztán gondolkodóba esett: vajon, miért hívta őt porcicának a pók? Még akkor is ezen gondolkodott, miközben próbálta magáról leszedni a pókhálót, és a port.

Gréti néni persze hálás volt kis cicájának, mert nagyon nehéz ám portalanítani a szekrény mögött!