Egér Ágota meséi: A Mikulás

Ha összekoccantak, csilingeltek, de ezt csak a nagyon éles hallású erdőlakó állatok hallhatták. Az egész Rigóerdő csilingelt, mint megannyi harang.

Már közeledett a Mikulás napja, amit Ágota nagyon várt, mégis aggasztotta valami: még sosem látta a Mikulást. Titokzatos. Nagyon is titokzatos. De, ha eljön és ajándékot is hoz, sőt azt is tudja, mire vágyom, akkor léteznie is kell! – és ebben a pillanatban eszébe is jutott egy újabb remek ötlet.

– Elmegyek, és megkeresem a Mikulást! Ha még most elindulok, estére haza is érek.

Hamar felvette a bundacsizmáját, a meleg overálját, a kötött sapkáját, sálat, és kesztyűt. Így indult neki a nagy útnak. Csak annyit tudott a Mikulásról, hogy piros a kabátja, és fehér prémes a széle. Ja, és hogy a hátán nehéz zsákot cipel, benne mindenféle – egérkének való – finomsággal.

Óvatosan surrant ki az ajtón, nehogy észre vegye valaki, majd a kis erdei úton útnak is indult. Talpa alatt nyikorgott a hó, de nem fázott még, mert az overálja benn tartotta a meleget. Még ugrált is. Jobbra - balra nézett, mert szemeivel a Mikulást fürkészte, de Mikulás helyett Varjú bácsival találkozott.

– Hova, hova, egérke. Nem félsz? Télen hamar besötétedik.

– Nem baj, mire eljön az este, én már Mikulásnál leszek. – válaszolta Ágota hencegősen.

– A Mikulásnál? – hökkent meg a vén varjú, mert ilyet amióta él, még nem hallott. Pedig volt már vagy százkét éves...

– Bizony. Találkozni akarok vele, de nem várom meg amíg eljön hozzánk, hanem elé megyek, s megkeresem.

– Kár, kár, bizony kár, hogy nem kísérhetlek el, de azért csak légy óvatos, mert sokan járnak-kelnek az erdőben, akik szívesen jól laknának veled – intette óvatosságra a varjú.

– Okos vagyok, és fürge. És ismerek már mindenkit az erdőben. Nem lesz semmi bajom – válaszolta Ágota és már indult is tovább.

Milyen más most az erdő! Más, mint nyáron, és ősszel, de mégis csodaszép. Zúzmara csüng a fákról, mint egy horgolt függöny, és a szikrázó hó vastag bundával lepi be a fákat, bokrokat. Olyan szép, és nyugodt minden. Alszik az erdő. A nyár arany sugarait, ezüst csillám váltotta fel.

Ágota vékony ujjacskái már fázni kezdtek, de szemével még mindig a Pirosbundást kereste. Épp elkeseredett, és a visszfordulást fontolgatta, mikor meglátott valami nagyon érdekeset: valaki háttal állt neki, és piros bundát viselt, fehér prémmel a szélén. Egy zsákban matatott, így észre sem vette a közeledő kisegeret.

Ágota annyira megörült, hogy hangocskája reszketősen szólalt meg:

– Mikulás?

(Folytatjuk)