Adni azoknak, akik nem vadultak el

Mindig ilyen őrületes tempót diktál?

- Igen. Tudom, hogyha üresjáratot hagyok egy kóruspróbán, akkor abban a pillanatban előszedik a mobiltelefont, az uzsonnát, bármit. Akkor lehet a leghatékonyabban dolgozni, ha az ember nem hagy közben réseket, amikor a figyelmük elterelődhet. Egy idő után érzik, hogy muszáj odafigyelni, mert különben lemaradnak. Persze a darab karakterétől is függ.

Ez nem egy humán, hanem szakképzőiskola kórusa. Hogyan dolgoznak?

- Fantasztikusan. Én magam is némi félelemmel jöttem. Nem az én korosztályom, én egyetemistákat tanítok. Előtte sokat beszélgettünk a karnagyukkal, Ujházy Krisztinával, hogy mit tudnak. A napi két próba nagyon kemény volt, de hihetetlenül koncentráltak, nagyon próbálták megcsinálni, amit tanítottam nekik. Persze nem megy egyik próbáról a másikra, hogy tökéletes legyen. A karnagynak az a dolga, hogy felmérje, hogy ebben a pillanatban meddig tudunk eljutni. Nem holnap lesz a koncert, sokkal később, és vannak dolgok, amivel nem szabad már többet gyötörni őket, mert megunják. Úgy gondolom, hogy Kriszti nagyon jól kézben tarthatja őket, mert abszolút kaphatóak voltak a munkára, figyeltek, tudtak változtatni, elég tisztán énekelnek. Szerintem ez egy nagyon ügyes kis csoport.

Azért feszegetem a kérdést, mert a szakképző intézményekben az énekoktatás lényegében megszűnt.

- Igen. Kodály hatvanhétben halt meg, addig még vitte a lendület, utána is vagy húsz évig, talán kicsit tovább. A rendszerváltás környékén következett be az a rettenetes dráma, ami egyre jobban begyűrűzik manapság. A gyerekeknek sok minden lehetőségük lett, sok más előkerült, ami a zenetanulással, a karénekkel felvehette a versenyt, és inkább azokat választották, nem ezt. Ráadásul ez idő tájt az általános iskolában a heti két énekórából csak egy lett. Most az alsó négy osztályban van kettő, ahol az igazgatók szorgalmazzák, ott még hatodikig is lehet kettő, de kevés ilyen iskola van. Felsőben és gimnáziumban is csak egy, az sem végig. A szakképző intézményekben tulajdonképpen nincs.

Mire jó egy mesterkurzus?

- Több szem többet lát alapon mindenképpen hatékony egy ilyen. Én is szeretem, ha a kórusommal más is dolgozik. A csapat hozzászokik a vezetőjéhez, és néha már hiába mondjuk a dolgokat, egy idő után már elengedik a fülük mellett. Ha jön egy új ember és ugyanazt mondja csak, akkor is jobban meghallják, de lehet, hogy egy csomó minden másra is fölhívja a figyelmet. Ebből kijöhet valami nagyon jó.

Ennek a korosztálynak „ciki” énekelni?

- Ez egy nagyon érdekes dolog. Ha felteszem a kérdést, hogy jó-e énekelni, akkor a válasz az, hogy igen. Teli vagyunk mindenféle tehetségkutató műsorral a televízióban, ahová ezrek mennek, és akarnak énekelni és érvényesülni. De óriási különbség van aközött, hogy az ember a saját maga érvényesüléséért, dicsőségéért énekel, vagy pedig vállvetve összeáll húsz, harminc, ötven ember és egy közösségi éneklés folyik. Sokan gondolják úgy, hogy kórusban énekelni ciki, de én még mindig azt gondolom, hogy vannak karizmatikus lelkületű, nagyon jó tanárok, karvezetők. Ha a tanár igazán, megfellebbezhetetlenül hisz benne, akkor az a dolog működni fog, be lehet bolondítani a gyerekeket. Nem mindenkit, no de mit várunk? Vannak emberek, akik a matematikáért rajonganak, vannak, akik az irodalomért, vannak, akik a képzőművészetért, és vannak, akik a zenéért. Nem lehetünk egyformák. Ami Kodály idejében volt, hogy tömegek énekeltek, az nagyban az állam hatása volt. Ne sírjunk azon, hogy nincsenek hatalmas kórusok, most más világ van. Ma nagyon sok kis kamaracsapat van, amelyek adott esetben baráti társaságként is működnek. Más a kórusélet struktúrája, mint a huszadik század második felében, mert a világ is más. Ha nem fogadjuk el és csak siránkozunk, akkor elmegy a kedvünk tőle.

De hogy lehet kórust csinálni szolfézs nélkül?

- Én ezért tisztelem nagyon a Kriszti munkáját, mert olyan iskolákban csinál kórust, ahol ennek a törvény szerint nem lenne szabad menni, és mégis megy.

Visszafordítható ez a folyamat még?

- Ezen sokan dolgoznak. Talán hallott már a mindennapos éneklés programról. Ez kettőezertizenötben kezdődött, amikor Balogh Zoltán miniszter – aki maga is zenei környezetben nevelkedett -. és a Debreceni Református Gimnáziumban komoly kóruséneklésben volt része -, valamint Hoppál Péter államtitkár, aki egyébként maga is karnagy úgy érezték, hogy ezt a dolgot most meg kell fogni. Amíg olyan miniszterünk és olyan államtitkárunk van, akik nem tesznek keresztbe a zenének, addig kell valamit tenni. Mert hogy ha ez alatt nem teszünk semmit, akkor nagyon szégyellhetjük magunkat. A mindennapos éneklés mozgalom nem arról szól, hogy be kell vezetni az iskolákba a mindennapos éneklést, mert az borzasztó lenne. Nincs infrastruktúra, nincsenek tanárok hozzá, rettenetesen le vannak terhelve a gyerekek, megölné az egészet. Nem erről van szó. Ez a projekt arról szól, hogy segítse az iskolai zenélést, éneklést, ahol tudja. Tavaly volt egy pályázat, amelyre olyan iskola is pályázhatott, ahol van kórus, de olyan is, ahol nincs. Komoly pénzeket osztottak ki. Ugyanezen mozgalom keretében karácsony előtt megjelent egy kis énekes füzet, ami száz nagyon jó kis dalt tartalmaz, sok jópofa, örömöt adó éneket. Azért jött létre, hogy még eggyel több eszköz legyen a tanár kezében. Ezt kiküldte a minisztérium az összes létező állami általános iskolába, és az év elején az alapítványi és egyházi iskolákba is. Sajnos a zeneiskoláknak nem jut belőle, valószínűleg a szakiskoláknak sem. A harmadik szegmense ennek a programnak, a tanárképzés megjavítása. Kodály is mondta, rettenetesen sok múlik azon, hogy milyen tanár tanítja a gyermekeket. Épp ezért posztgraduális képzéseket szervez a Nemzetközi Kodály Intézet. Reménykedünk benne, hogy nagyon sok pici lépés összeadódik, és kicsit jobb lesz a helyzet. Hogy vissza lehet-e fordítani? Én azt gondolom, hogy semmit nem szabad visszaforgatni az életben. Mindig előre és soha nem vissza. Ne azon sírjunk, hogy mi volt régen, hanem azon gondolkodjunk, hogy ebben a világban mit tudunk adni azoknak a gyerekeknek, akik még nem vadultak el egészen az énekléstől. Nyilván, aki elvadult, azt is meg kell próbálni begyűjteni.

Nem érzi néha szélmalomharcnak?

- Nem, mert vannak társak. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen őrült, körülöttem egy csomóan vannak, akikkel egyirányba húzunk. A Bibliában is benne van, hogy ha csak egy igaz ember van, akkor már érdemes. Én ebben a szellemben dolgozom. Abban reménykedem, hogy amit csinálok, annak foganatja lesz. Időről időre mindig van olyan visszajelzés, amikor az ember jóérzéssel gondolhatja, hogy azért ezt érdemes volt csinálni.