Bognár István ellesett mindent, amit lehetett! Kútgyűrűről, sírkőről...

Ha egy asztalosnak azt mondjuk, hogy csináljon egy széket, rajzolni, szerkeszteni kell tudnia. Egy keresztet megcsinálni a porból, ahhoz mindent tudni kell a keresztről, a porról, a vízről, arról, hogy ez miként áll össze, és mitől marad fent évszázadokig.

Bognár István úgy alkot, hogy szinte mindent maga talál ki. Az iskolában géplakatos szakmát tanult, de sem azt folytatni, sem továbbtanulni nem volt kedve. Ment a maga feje után, és mindenkitől tanult, akitől csak lehetett. Három-négy szakmában könnyedén eligazodik, olyan okosan ötvözi és alkalmazza az életben ellesett, megszerzett tudást. Ha tanul, egy jó mérnök, talán még feltaláló is lehetett volna belőle! Kőkészítő lett, mert ezt tanulta az édesapjától. A tősgyökeres előszállási család felmenői inkább mezőgazdasági munkások voltak, csak ők ketten, apa és fia lógtak ki a sorból. Egyikük sem szerette a földet művelni, sokkal inkább vonzotta őket az építés, az alkotás.

Bognár István mindent megkonstruál, semmi sem fog ki rajta Fotó: Zsedrovits Enikő

István apja beállt Pesten kőművesinasnak, majd hazakerülve Bölcskén kútgyűrűket kezdett készíteni. Mestervizsgát is tett, beton- és műkőkészítő kisiparos lett. Fiát rendszeresen magával vitte, már gyerekként az ő feladata volt a kész tárgyak locsolása. Jóformán belenőtt a szakmába, és ő is letette a műkőkészítő szakvizsgát, meg a mestervizsgát is. Apjától ellesett mindent, amit lehetett: előbb a kútgyűrűről, aztán a sírkövekről, de bármi másról is, ami ezzel a technológiával készíthető, és mindent szép lassan továbbfejlesztett.

Nem lehet tőle olyat kérni, amit ne csinálna meg. Addig gondolkozik, addig kísérletezik, amíg ki nem találja, hogyan lehet azt a valamit előállítani, legyen az egy emelőszerkezet, vagy kézi használatú barackmagtörő! Műhelyében és a ház körül számtalan olyan, saját tervezésű és készítésű ötletes szerkezet van, ami azonkívül, hogy megkönnyíti valamelyik munka elvégzését, ámulatba ejti azt, aki látja. A nehéz tárgyak, sablonok emelésére, pozíciójuk változtatására alkalmas manipulátoroktól, a csiszoló szerkezetekig mindent megkonstruál, semmi sem fog ki rajta. A recept: mindent meg kell figyelni, abból meg lehet tanulni.

A kőzeteket, köveket nem csak jól ismeri, azt is tudja, honnan származnak, milyen mélységben találhatók a legjobbak, melyik, mire alkalmas, és természetesen, bármelyiket meg is tudja munkálni, a gránittól a mészkőig. Tud kerti dísztárgyakat készíteni, többfélével is próbálkozott, de ezekre nemigen van vevő. Ha a környékbeli temetőket járja, bármelyik síremlékről megmondja, ki volt az alkotója.

Ma már nyugdíjas, de nem ez bántja, hanem az, hogy kihalóban van a szakma. Még ezt a kis tudást sincs kinek átadni, mondja szerényen. A fia gépészmérnök, a lánya jogásznak tanult, és a környéken sincs senki, aki a mesterséget és a műhelyt tovább vinné. Pedig egyre nagyobb temetőkultusz van, kelendő is a sírkő, a váza, az urna. Az új síremlék készíttetés ritkább, de van javítás, felújítás, átalakítás is.

A legnagyobb baj az, hogy a kövek nagy részét már külföldről hozzák be: színre, fazonra lehet válogatni a sablonokól. Igaz, hogy többségük gyenge minőségű anyagból készül, de aki nem ért hozzá, ezt nem tudhatja. Legfeljebb csak azt veszi észre, hogy a télre otthagyott koszorú alatt megrozsdásodik a gránit, és soha többé nem lehet letakarítani. Korunk betegsége, hogy kihalnak a szakmák, és a szakemberekkel együtt, elvész a sokéves tapasztalat is.

Mit is mondott Arisztotelész? "Akiknek tapasztalatuk van, sokkal inkább sikert aratnak, mint akiknek jó elméleti tudásuk van, de nincsen tapasztalatuk." Persze van a dologban némi kockázat, nem mindenki Bognár István...

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.