– Kinek az érdeme az államalapítás?
– A Turul-legenda által megjósoltakat az Árpád-dinasztia két legtehetségesebb személyisége, Gyeücsa-Gejza fejedelem (s tán király is!), és fia, I. Szent István király valósította meg. A 11. század elejére kiépítették a magyar királyság államszervezetét. és – két nagy hullámban (immáron másodszor!) – latin rítusú római katolikussá tették népüket. Ezt a történelmi léptékben is nagyhatású eseményt ünnepeljük mi magyarok minden esztendő augusztus 20-án. Kétségtelen, hogy ez hatalmas tett volt, de volt egy meghatározó feltétele (mint Szörényi Levente írta): kellett hozzá egy ország! Amelynek megszerzése nem az ő érdemük, hanem dicső elődjüké, a párduckacagányos Árpád türk fejedelemé és harcosaié.
Horváth Béla történelemtanár lenyűgözően izgalmas előadásait sokan ismerik. Legutóbb Baracson, Baracs nemzetségfő szobrának avatásakor foglalta össze a honfoglalás körülményeit a rendelkezésre álló adatok, kutatások alapján
– Árpád, mint türk?
– 892-től 907-ig Árpád fejedelem onogur törzsszövetsége a csatlakozott kavarokkal és a helyben talált, szövetségesül ajánlkozott népekkel elfoglalta a várkony-onogur rokonok (a kései-avar Attila király!) örökségét, a Kárpát-medencét. Megteremtették azt az önálló és virágzó középhatalmi Magyarországot, amely az Árpádok és utódaik alatt 6 évszázadig fennállt, s ma még létezik. A máig is élő, hamis és ósdi akadémiai felfogástól alapjában eltérő dr. Makkay János régész professzor elmélete és bizonyítékai a magyarok honfoglalásairól. Makkay szerint az Árpádiak honszerzői biztosan törökül beszélő türk nép, illetve hivatásos lovasíjász hadsereg voltak! Viszonylag kevesen érkeztek (talán 70-80 ezren), s 895 után magyar nyelvű népesség nem érkezett ide. László Gyula régész professzor ezen elméletet „egy igazabb magyar őstörténet megalapozásának” tartotta, s én is ezt vallom.
– Hogyan lettek Árpád türkjeiből magyarok?
– Igen: miért beszélünk mi magyarul, s nem törökül vagy valamelyik szláv nyelven? Azért, mert a magyar nyelvű köznép korábban érkezett ide. Az Urál nyugati oldaláról, az erdős vidéki őshazából két hullámban, először az 560-as években a türk-török nyelvű avar-hun, majd másodszorra a 670-es években szintén török nyelvű onogur-bolgár uraik sodorták őket ide a Kárpát-medencébe. Itt a türk-török nyelvű onogur főemberek-nemesek csatlakoztak a korai avar uralkodó osztályhoz. Anonymus is megemlíti (de nem Árpád népét kell értenünk alatta!), hogy a Volga és a Káma találkozásától sodorták-hajtották el a szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságát. A velük jött ősmagyar nyelvű közemberek pedig a szolganépek számát növelték. A beköltöző magyarság és helyenként a társult szlávok a várkony-onogur harcosok védelmében nemcsak az Alföldön szálltak meg, hanem a domb-vidékeken és a hegyek közötti folyóvölgyekben, továbbá minden stratégiailag fontos ponton.
– Megvan tehát a Kárpát-medence. Hogyan lett ebből magyar hon?
– A 8. századra az avarok és onogurok harcias nemeseiből és szolgáiból a jól kiépített gyepűk mögött békében élő, földművelő, állattartó, lélekszámában gyarapodó, erős hadsereget fegyverben tartó Avar-ország, Hungária lett. Biztos, hogy a várkonyok-onogurok uralma alatt élő ősmagyar nyelvű köznépre ekkoriban került a fölöttük uralkodó katonai réteg neve, az onogur (Tíz törzs). A közöttük, s főként körülöttük élő szlávok ugrinak ejtették már biztosan a 7. századtól. Ebből a szóból alakult ki a régi németek száján az Ungar. Hungária azt jelenti, az onogurok alattvalója. Ezzel szemben az önelnevezésünk, a magyar értelmezése és megfejtése ma még nincs megnyugtató módon tisztázva.
– Hogyan lett a két nyelvű, kétféle társadalmi helyzetű halmazból egy nemzet?
– A két különböző nyelvet beszélők közötti akkori kapcsolatról alig tudunk valami biztosat. De a későbbi korok meggyőzően bizonyítják, hogy nemcsak az akár idegen földesúr tudott különböző nyelvű alattvalóinak nyelvein, hanem a köznép is értette urát. Azaz kétnyelvűek voltak valamilyen csekély mértékben, a magyar nyelvű köznép tudhatott valamilyen türk dialektust. Kr. sz. u. 800 körül a frankok és a bolgárok megdöntötték ugyan a várkony-onogur hatalmat a Kárpát-medencében, de a nagy létszámú (talán félmilliónyi) földművelő, állattartó népesség, amely zömében magyarul beszélő köznép volt, megmaradt. Az élet a Dunántúlon is folyamatos volt a 6-10. században, nem pusztultak ki itt az emberek a frank-bolgár hódításkor sem.
Árpád ősapánk kiváló hadserege az itt lévő baráti ősmagyar népességgel összefogva, nemcsak meghódította e hatalmas és csodás Kárpát-medencét, hanem megmentette a zömében magyar nyelvű köznépet a frank és szláv beolvadástól is. A kis létszámú Árpádi onogur-türk hódító elit nagy lélekszámú, már földművelésből élő lakosság térségét hódította meg. Nem a saját nyelvét terjesztette el közöttük, hanem a dolgok természetes rendjének megfelelően nyelvileg beléjük olvadt. Kultúrájának számos vonását azonban az új nyelvén – magyarul – is megőrizte, sőt áthagyományozta az alaplakosságnak. Az Árpádi honfoglalás utáni egy évszázad viszonylagos zártsága, a külföldön elért harci sikerekből következő belső biztonság elősegítette ezt a nyelvi stabilizációt, amellyel párhuzamosan elkezdődött és előrehaladt a korábbi, valamint az új türk nyelvű uralkodó réteg nyelvi beolvadása, gyors elmagyarosodása. Ennek eredményeként a 11. század elején a Kárpát-medence egészének lakossága – a helynevek és a személynevek alapján ítélve – feltűnően magyar. Egyetlen évszázad alatt ez nem történhetett volna meg, az 568-tól eltelt 3-4 évszázad viszont elegendőnek bizonyult.
– Mi is akkor a mi dolgunk legnagyobb állami ünnepünkkor?
– Hinni Isten létezésében, és bízni az isteni igazságszogáltatásban, hogy megbűnhődnek azok, akik ártottak-ártanak embertársainknak és kicsiny hazánknak. Tudni, hogy őseink már itt élnek 1447 éve, Árpád fejedelem 1100 éve fegyverrel meghódította e földet, első nagy királyaink pedig 1000 éve nyugati jellegű államot hoztak létre, amellyel befogadást nyertek Európába. Ezekre pedig merjünk büszkék lenni ma és mindörökké!
