Alsószentiván: Ezer éve ez az alapja a magyar kultúrának

Valamikor az Árpád-korban már volt itt templom, ami az idők folyamán elpusztult. Sokáig hol az egyik, hol a másik szomszéd település egyházközségéhez tartozott. A maroknyi közösség először a 18. században kezdett újra templomépítéshez, de a szükséges összeget nem sikerült előteremteni. Azután, már jóval később, a múlt század közepén az akkori plébános, Kovács Géza atya kezdeményezésére és segítségével egy nagy álom megvalósításába vágtak bele, és többszöri próbálkozás után, végül egy misszionárius asszony, Dobos Ilona közbenjárására a portugáliai Leiria-fatimai egyházmegye püspöke eleget tett a kérésüknek: az eredeti fatimai Szűzanya-szobor hiteles, felszentelt másolatát küldte el a falunak.

A helyi Szluha kastélyból kialakított kápolnában elhelyezett kegyszobrot Shvoy Lajos püspök szentelte fel, 1950-ben. Azóta Alsószentiván jelentős zarándokhely. A fatimai jelenés századik évfordulójára pedig a gyönyörűen felújított kastély mellé több száz zarándokot befogadó, szabad téri misére alkalmas helyszín épült a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával. Mindezt egy helyi lakos, a több mint nyolcvanéves Madarasi Ferenc elbeszéléséből tudtuk meg, aki maga is élő szemtanúja volt a szobor megérkezésének és a felszentelési ceremóniának. Mai napig élénken, részletekbe menően emlékszik rá, hogyan történt mindez. A kegyszobrot vonat hozta a sárbogárdi vasútállomásra, ahonnan lovaskocsival vitték Alsószent­ivánra. Amikor a menet a falu határába érkezett, megszólalt a harang, a település apraja-nagyja összegyűlt a templomban, és Mária-énekeket énekelve várta.

Az akkor még ezer fő feletti lelket számláló faluból sokan elköltöztek azóta, de Feri bácsi egész életében alsószentiváni maradt. Csábította a város, a jobb megélhetés, de maradt, mert a gyökerei nem engedték elmenni. Nagyszülei, szülei mind itt éltek. Ő is itt született, itt ismerte meg a feleségét. Az általános iskolát Alsószentivánon járta ki, majd utána egyéni gazdálkodó lett. Nem volt könnyű élete. Mivel a szülei nem léptek be a téeszbe, így a téesz szervezése során a családja által sok küzdelemmel megszerzett földek helyébe rosszabb minőségűeket kaptak. A gazdálkodás nehezen ment. Végül mégis kénytelen volt belépni a téeszbe, ahol a saját maga által nevelt lovakkal fogatosként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig. Mivel dolgos, szorgalmas ember volt világéletében, a kor szokásainak megfelelően a háztáji gazdaságában rengeteg állatot tartott. Ebből taníttatta a gyerekeit, akik, bár jelenleg más településeken találtak munkát, mégis Alsószent­ivánon laknak. Itt születtek az unokák is. Feri bácsi azt mondja, neki is itt van a helye.

És ahogy a szülőföldjéhez, ugyanúgy hű maradt a hitéhez is. Már egész fiatalon az egyházközség képviselő-testületének tagjává választották, és mind a mai napig aktív résztvevője a falu egyházi közösségének. Szervez, ügyeket intéz, tapasztalatával támogatja a fiatalokat. Kritikusan szemléli a mai világ hitnélküliségét. Azt még csak megértette, hogy amikor tilos volt templomba járni, az emberek félelmükben nem mertek elmenni, de azzal nem tud megbarátkozni, hogy azóta sem szaporodott meg a hívők száma. A jelenség ismerős, a probléma nem alsószentiváni, a helyzet máshol is hasonló.

Spányi Antal megyés püspök, aki pár éve egy általános iskolát is alapított Alsószentivánon, egy ezzel kapcsolatos interjúban nem csak a helyieknek üzeni bizalommal azt, hogy nem kell csüggedni. Bámennyire is problémás ez a mai kor, az emberek „óhatatlanul találkozni fognak vallásos üzenetekkel, olyan igazságokkal, olyan tényekkel, amelyek megértéséhez szükségük lesz arra, hogy bizonyos hitbeli ismerettel rendelkezzenek. Én nagyon örülök annak, hogy ezen az úton elindultunk most. Az első lépéseket tesszük meg, hogy az iskolákban a tanítás szintjén megtörténik egy nézőponttágítás, egy másféle látásmódnak az átadása, egy olyan látásmódé, amiben benne van, hogy a vallásokról legyen valamiféle fogalmuk a fiataloknak. Nyilván nekünk elsősorban a kereszténység az, ami meghatározó, hiszen ezer éve ez az alapja a magyar hagyományoknak és kultúrának.”