Alástukkolni a reménytelenséget

Balázs két éve még dolgozott egy sárbogárdi cégnél, de elküldték. Azóta csak alkalmanként, ami adódik. Napszámnak hívják ezt, ne szépítsük. Favágás az erdőn, rakodás vagyis kocsikísérés. Ami jön, mindent gondolkodás nélkül és azonnal vállalni kell. Az egyetlen szobában ágyak ötüknek, és szekrények, illetve egy televízió. Valamikor szebb napokat látott szekrénysor maradéka, szembe vele egy háromajtós, amelynek már lóg az egyik ajtaja. Ennyi. A tévés-polcon egy plüssállat, egyébként nagyon kevés a három kisgyereknek elképzelhető játék.

Balázs két éve még dolgozott egy sárbogárdi cégnél, de elküldték. Azóta csak alkalmanként, ami adódik. Napszámnak hívják ezt, ne szépítsük. Favágás az erdőn, rakodás vagyis kocsikísérés. Ami jön, mindent gondolkodás nélkül és azonnal vállalni kell. Az egyetlen szobában ágyak ötüknek, és szekrények, illetve egy televízió. Valamikor szebb napokat látott szekrénysor maradéka, szembe vele egy háromajtós, amelynek már lóg az egyik ajtaja. Ennyi. A tévés-polcon egy plüssállat, egyébként nagyon kevés a három kisgyereknek elképzelhető játék.

Rezeg az egész tető, szabályosan rettegünk tőle - foglalja össze a lényeget a családfő, megjegyzi gyorsan, ha nem is könnyű, igyekszik önmagában tudatosítani ezt az állapotot, de a gyerekeket akkor is félti. Három éve vásárolták a házat Balázs édesanyjának anyagi segítségével. Nyilván első, gyors szándékkal. Ma már nem tennék meg. Megnéztük együtt, a tetőgerendák, tetőlécek szabályosan rohadnak. Ha éppen nem az éjszaka elhúzó tehervonatok okán riadnak fel, akkor lavórért, vízfogó edényért lépnek, mert beázik a tető. Biztosítása nincs a háznak. Teréz fordítja a szót: úgy tudták, hogy ezt a vasútvonalat is megszüntetik. Ám maradt, a vonatok jönnek és mennek. Mosolyognak mindketten, a vasúttársasághoz miért is kilincselnének bármiért - látták a közeli síneket, amikor a házat megvették. A szomszédban két éve összedőlt már egy ház, pedig nem is közvetlenül a sínek mellé építették, hanem az utca másik oldalán. Félünk a széltől is, de inkább a vasúttól. A legrosszabb, ha ránk is szakad, nem tudunk sehova sem menni. Kilátástalan a helyzet, nincs olyan családtag, akihez segítségért fordulhatnánk. Attól mi nagyon távol vagyunk, hogy bármiféle esélyünk legyen egy komolyabb rekonstrukcióra.

A házban, egyszerűségében, szegénységében is nagy a tisztaság. A fürdőszobára még nem jutott ajtó. Látszik a berendezésen, mindig hozzá tettek valamit, ha tudtak. Balázsnál forszírozom, valamit azért mégis tenni kellene. Bólint, bizony kellene, hát minimum tartógerendákkal alástukkolni , ám sajnos ehhez ő nem ért. Bármiféle kőművesmunkát képes megoldani, de ide szakember kell. Ha jönne pénz, amiből megfizethetnék. Kontárkodni pedig nem akar, történik egy baleset, s akkor neki kell majd felelni. Teréz: Női szemmel, abszolút hozzá nem értőként látom, hogy baj van. Felmentem a padlásra, megfogtam egy tetőlécet, és a kezemben maradt. Mi lesz a következővel? Szóval, félünk, nagyon. Elsősorban nem is magunkat, hanem a gyerekeket féltjük. Segítségre közvetlenül nem számíthatunk, ugyan kitől is remélnénk? Megpróbáltuk eladni a házat. Nem sikerült. Helyre kellene hozni, ha tudnánk, hogyan és miből.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Rezeg az egész tető, szabályosan rettegünk tőle - foglalja össze a lényeget a családfő, megjegyzi gyorsan, ha nem is könnyű, igyekszik önmagában tudatosítani ezt az állapotot, de a gyerekeket akkor is félti. Három éve vásárolták a házat Balázs édesanyjának anyagi segítségével. Nyilván első, gyors szándékkal. Ma már nem tennék meg. Megnéztük együtt, a tetőgerendák, tetőlécek szabályosan rohadnak. Ha éppen nem az éjszaka elhúzó tehervonatok okán riadnak fel, akkor lavórért, vízfogó edényért lépnek, mert beázik a tető. Biztosítása nincs a háznak. Teréz fordítja a szót: úgy tudták, hogy ezt a vasútvonalat is megszüntetik. Ám maradt, a vonatok jönnek és mennek. Mosolyognak mindketten, a vasúttársasághoz miért is kilincselnének bármiért - látták a közeli síneket, amikor a házat megvették. A szomszédban két éve összedőlt már egy ház, pedig nem is közvetlenül a sínek mellé építették, hanem az utca másik oldalán. Félünk a széltől is, de inkább a vasúttól. A legrosszabb, ha ránk is szakad, nem tudunk sehova sem menni. Kilátástalan a helyzet, nincs olyan családtag, akihez segítségért fordulhatnánk. Attól mi nagyon távol vagyunk, hogy bármiféle esélyünk legyen egy komolyabb rekonstrukcióra.

A házban, egyszerűségében, szegénységében is nagy a tisztaság. A fürdőszobára még nem jutott ajtó. Látszik a berendezésen, mindig hozzá tettek valamit, ha tudtak. Balázsnál forszírozom, valamit azért mégis tenni kellene. Bólint, bizony kellene, hát minimum tartógerendákkal alástukkolni , ám sajnos ehhez ő nem ért. Bármiféle kőművesmunkát képes megoldani, de ide szakember kell. Ha jönne pénz, amiből megfizethetnék. Kontárkodni pedig nem akar, történik egy baleset, s akkor neki kell majd felelni. Teréz: Női szemmel, abszolút hozzá nem értőként látom, hogy baj van. Felmentem a padlásra, megfogtam egy tetőlécet, és a kezemben maradt. Mi lesz a következővel? Szóval, félünk, nagyon. Elsősorban nem is magunkat, hanem a gyerekeket féltjük. Segítségre közvetlenül nem számíthatunk, ugyan kitől is remélnénk? Megpróbáltuk eladni a házat. Nem sikerült. Helyre kellene hozni, ha tudnánk, hogyan és miből.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

A házban, egyszerűségében, szegénységében is nagy a tisztaság. A fürdőszobára még nem jutott ajtó. Látszik a berendezésen, mindig hozzá tettek valamit, ha tudtak. Balázsnál forszírozom, valamit azért mégis tenni kellene. Bólint, bizony kellene, hát minimum tartógerendákkal alástukkolni , ám sajnos ehhez ő nem ért. Bármiféle kőművesmunkát képes megoldani, de ide szakember kell. Ha jönne pénz, amiből megfizethetnék. Kontárkodni pedig nem akar, történik egy baleset, s akkor neki kell majd felelni. Teréz: Női szemmel, abszolút hozzá nem értőként látom, hogy baj van. Felmentem a padlásra, megfogtam egy tetőlécet, és a kezemben maradt. Mi lesz a következővel? Szóval, félünk, nagyon. Elsősorban nem is magunkat, hanem a gyerekeket féltjük. Segítségre közvetlenül nem számíthatunk, ugyan kitől is remélnénk? Megpróbáltuk eladni a házat. Nem sikerült. Helyre kellene hozni, ha tudnánk, hogyan és miből.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

A házban, egyszerűségében, szegénységében is nagy a tisztaság. A fürdőszobára még nem jutott ajtó. Látszik a berendezésen, mindig hozzá tettek valamit, ha tudtak. Balázsnál forszírozom, valamit azért mégis tenni kellene. Bólint, bizony kellene, hát minimum tartógerendákkal alástukkolni , ám sajnos ehhez ő nem ért. Bármiféle kőművesmunkát képes megoldani, de ide szakember kell. Ha jönne pénz, amiből megfizethetnék. Kontárkodni pedig nem akar, történik egy baleset, s akkor neki kell majd felelni. Teréz: Női szemmel, abszolút hozzá nem értőként látom, hogy baj van. Felmentem a padlásra, megfogtam egy tetőlécet, és a kezemben maradt. Mi lesz a következővel? Szóval, félünk, nagyon. Elsősorban nem is magunkat, hanem a gyerekeket féltjük. Segítségre közvetlenül nem számíthatunk, ugyan kitől is remélnénk? Megpróbáltuk eladni a házat. Nem sikerült. Helyre kellene hozni, ha tudnánk, hogyan és miből.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Késő délelőtt beszélgetünk, meleg étel készítésének még semmi nyoma. Majd valahogy lesz. A két kicsi az oviban, a nagylány az iskolai menzán ebédel. Az legalább biztos. Naponta olvassák a Hírlapot - ha másoknak megpróbálunk segíteni, akkor nekik is, ha lehet. Az újságíró sok levelet átböngész, mindenfélét. Szép, kerek betűkkel, gimnáziumi érettségi magyar dolgozatnál örömmel fogadott stílussal írt ez a szöveg, ami Sáregresről érkezett. Hitelt nem vesznek fel, mert nem is tudnának. Három gyerek plusz munkanélküliség - ki adna nekik? De legalább valaki, aki olvassa ezt a riportot, egy vállalkozó, egy cég. Ahogyan Balázs szemléletesen fogalmazott, alástukkolni kellene ezt a helyzetet, ezt az állapotot.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Hosszú tanulmányok készültek az elmúlt években arról, mi is az a szegénység, aztán mi az az úgynevezett mélyszegénység. Lett belőle kormányprogram is, természetesen kormánybiztossal, kellően honorált szakbizottsággal. Csak éppen ez az egész áldatlanság a pesti Kossuth térről másként látszik, mint mondjuk konkrétan Sáregresről, a kert végéből, de Fejér megyéből ugyanúgy számos példát hozhatnánk, mint az ország (sajnos) szinte bármely pontjáról. Fotós kollégám jegyezte meg hazafelé: most ez csak egy eset. Nyilván sajgón kínos, de ez az igazság. A Szabó család, mivel nincs más lehetősége, segítséget vár. Valakitől, magánszemélytől, vállalkozótól. Nekik mindegy már, mivel a helyzetük egyre inkább nem mindegy. Már mindennek örülnének. Jön a tavasz, talán a fűtéssel lehet valamit majd spórolni.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.

Brúnó kutya, a házőrző, érkeztünkkor még csahosan tiltakozott. Aztán megbékélt, visszavonult házikójába, de az elköszönő parolázásra azért megjelent egy dörgölőzésre. Nagy barna szemekkel nézett: Ugye, akkor már tudjátok? Igen Brúnó, tudjuk - s reméljük, hogy más is tudni fogja. Hazaérve a gyomrom még akkora, mint egy teniszlabda. A kutyám képen nyal.