Hétvége

2006.12.09. 03:28

Ákos szelleme még közelebb

Még közelebb... Ez Ákos új albumának a címe, amely néhány héttel a megjelenés után platinalemez lett. Kell ezen meglepődni a magyar könnyűzenei viszon ...

Szabó Szabolcs

Még közelebb... Ez Ákos új albumának a címe, amely néhány héttel a megjelenés után platinalemez lett. Kell ezen meglepődni a magyar könnyűzenei viszonyok között? Nem, hiszen csak néhány előadó, zenekar képes megtölteni csarnokokat koncertjein, olyan rajongótáborral pedig talán senki nem rendelkezik, mint az egykori Bonanza Banzai frontembere.

Pedig véleménye, a közéletről, hitről alkotott nézetei miatt ő is megbélyegzett lett. Minden bizonnyal új albuma után is érték, érik támadások, hiszen aki olvas egy kicsit a sorok között, érti, felfogja Ákos aktuális üzeneteit. Persze a zenész-költő dalszövegeiben, strófáiban éppen az a jó, hogy mindenki saját magát helyettesítheti be a dalokba, saját élményeit, érzéseit élheti át a nóták hallgatása során.

No de nézzük, mit nyújt nekünk Ákos a Még közelebb albumon. A hangulat igencsak változatos, hiszen a zúzós rockon kívűl a vonósok lágy dallama lengi körül a dalokat, gyakran pezsgő akkusztikus gitárok húrjai pendülnek. Még meg sem szoktuk az egyik hangzást és jön a másik, unatkozni nem lehet. Ákos nem hazudtolja meg magát, minden stílusban jó.

Koncerturnéja már elkezdődött, a művész jövő hét szombaton érkezik Székesfehérvárra, a VOK-ba. Az egyedi előadásélményt kedvelőknek ajánlanám a rendezvényt, csak a jegyek már elfogytak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!