Hétvége

2017.03.03. 20:15

A gazdálkodó, aki ízig-vérig magában hordozza a ceceiséget

Ez a portré más, mint a többi! Legyen elnéző, kedves olvasó! Ha Cecéről írunk, mindig más!

Menyhártné dr. Zsiros Mária

Elfogultság, és szeretet van bennünk. A szülőföld, ahogy ezt az Atyafiságos üdvözlettel című könyvünkben is megírtuk. Akit most bemutatunk, cecei, atyánk fia, a negyvenéves Csilléri Gábor gazdálkodó, hordozza magában a ceceiséget. Már akkor felfigyeltünk a korosztályából, és a környezetéből sok vonatkozásban kiemelkedő fiatalemberre, amikor könyvünk megírásához gyűjtöttük az anyagot. Szülei, nagyszülei, sőt még azok szülei is Cecén éltek, gazdálkodók, agrárszakemberek voltak. Gábort, bár ipari szakmát tanult, mindig vonzotta a föld. Már gyerekkorában, amikor hazaért az iskolából, ledobta a táskát, és ment ki a határba. Nyáron az aratók körül sündörgött. Igaz, akkor még leginkább a traktor, a gépek érdekelték.Technikusi vizsgát is tett, de tudta, hogy nem ez lesz az ő pályája. A privatizáció, a téesz felszámolása során szerzett családi földeken kezdett dolgozni. Először csak a szülőknek segített. Szorgalmával, gondolkodásmódjával még agronómus édesapjának is sikerült kivívnia az elismerését, így amikor 25 évesen megházasodott, már megvolt a szülői bizalom. Az önálló gazdálkodáshoz földet kaptak a családtól. Rendszerezetten, előre megtervezve, megfontoltan gazdálkodik, mára már több tíz hektáron. Szántóföldi növényeket, árpát, kukoricát, takarmányféléket és természetesen, dinnyét termel. Néha egy-egy divatnövénnyel is megpróbálkozik, de a biztonságos, a kitaposott útról nem szeret letérni. Két, általános iskolás fia, felesége, és özvegy édesanyja boldogulásáért érez felelősséget.

Csilléri Gábor gazdálkodó, ízig-vérig hordozza magában a ceceiséget
Fotó: Zsedrovits Enikő

Keveset kockáztat. Az élete során megszerzett tapasztalatokra építve, jószerivel, egyedül végez minden munkát. Azt mondja, nehéz megfelelő munkaerőt találni, pedig sokan vannak, akiknek nincs munkájuk! Alkalmilag, egy-két napra elszegődnek, de amikor megkapják a járandóságukat, amíg abból futja, nem mennek dolgozni. Ez nem cecei sajátosság, a tartósan munkanélküli emberek általában így tarják fent magukat. Egyik napról a másikra élnek, és ez az életmód nagyon nehezen, sokszor egyáltalán nem változtatható meg. Senki sem alkalmaz szívesen olyan munkaerőt, akire nem lehet stabilan számítani, márpedig az állatok, a kiültetendő palánta, a vetésre váró föld rendszeres munkát igényel.

Gábor igényes gazda! A minőséget a mennyiség elé helyezi. A minőség a vetőmag kiválasztásánál kezdődik, és a minőségre való odafigyelés nála addig tart, amíg a termék a felhasználóhoz kerül. Aki így gondolkozik, az nem nézi, hogy állati vagy emberi fogyasztásra szánt dologról van szó! Azt tartja szem előtt, hogy ezt én termeltem, ezért felelős vagyok! A dinnyeföldet rendben lehet tartani vegyszerezéssel, de a kapa is ezt a célt szolgálja. Csak annyi a különbség, hogy a kapálással tisztított táblában egészségesebb lesz a növény. A szedésen is sok múlik! Az igazi ízeket az érés utolsó szakaszában nyeri el a gyümölcs. Ha korán leszedik, az igazi dinnyeíztől fosztják meg a vásárlót. Igaz, hogy ma, az ezer kilométerekről szállított, félérett dinnyét fogyasztók már nem igen ismerik a valódi dinnyeízt, de szerencsére van olyan gazda, aki a hazai ízek megőrzéséért a pluszmunkát is vállalja.

Gábor portáján ugyanez a szemlélet irányítja a takarmánytermelést. A kukoricát lehet szárítóban, de a góréban, a levegőn is szárítani. A gyorsan szárított szemek megpörkölődnek, kiszáradnak, a hosszabb ideig levegőztetett kukorica friss, harsogó marad, és a marha érzi a különbséget! Tévedés ne essék, nem azért kapál dinnyét, és nem azért szárít góréban kukoricát, mert nincs felszerelve a gazdaság! Szinte minden szükséges gépe megvan, de nem a divat, és nem az értékesítő diktálja, mi a korszerű, hanem a szakmai lelkiismeret. Azért, mert van eladó traktor, még nem kell újat venni. A régi sokkal strapabíróbb. Igaz, nincs benne GPS, de e nélkül is eltalál a saját földjére. A pénznek pedig van jobb helye.

A hitel nyomasztja az ember lelkét, és könnyen letérítheti a tisztességes útról. Sokan maradinak tartják azokat, akik nem haladnak a technikával, de Gábornak tekintélye van, amit több, választott tisztsége bizonyít. Segít mindenkinek, aki hozzáfordul, ha kell, munkával is, és ezt tisztelet és jószándék-valutában vissza is kapja. "Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít." (Emerson)

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!