Aki Isten kezét nem engedi el: Kicsattanó formában van a már 91 éves Pista bácsi!

Nemcsak szellemi frissessége tiszteletreméltó, hanem máig aktív merészsége is, amivel a kertben dolgozik.

- Mindig is szerettem a kertet, a földet. Most már csak a kertben tudok dolgozni, de azt sem hagyom, még ha nehezebb is már ennyi évesen. A gyümölcsök, a zöldség, a szőlő. Csinálom, amit bírok. A héten is dolgoztam. Mert én még emlékszem a háború utáni szűkös időkre, és küszködéssel telt életünkre. Magángazdálkodók voltunk mindig, s akkor is azért maradt két kis csikó, amit nem vittek el az oroszok. Aztán egyéves korukban már befogtuk őket, s működtettük a gazdaságot, ahogy tudtuk. Bevetettük a földeket, aztán az egyik csikó másnap reggelre elpusztult. Nagyon sajnáltuk, mert nélkülözhetetlen volt, ráadásul drágák is voltak az állatok. Abban az időben mindenkitől elvittek ugyanis mindent. Aztán mégis vettünk egyet.

Aki Isten kezét nem engedi el, az övé sem lesz elengedve soha. Pista bácsi és felesége, Rozália nem az egyetlen, de kiváló példája ennek Fotó: Zsedrovits Enikő

A háborút követő időszakban is felléptek a különböző pártok - meséli Nagy István, egyebek között említve a kisgazdapártot, amelynek aztán tagja is lett gyerekfejjel Rácalmáson.

- Az én apám mindig tevékenyen tett a közösségért. Tizenöt éves lehettem, az akkori kisgazda-igazolványomat is megőriztem. Kialakult a gazdaságunk, apám bekerült a községházára, kinevezték bírónak. Néhány évig csinálta, mivel kiesett a munkából, a száz kataszterit nekünk kellett művelni. Akkor még megvoltak a földek, csak az ötvenes évek után jöttek az átszervezések. Emlékszem, ostrom után mindjárt összefogtak az emberek, segítettünk egymásnak. Aztán a szervezkedések során csoportok alakultak, apám nem ment bele semmibe, csak amikor már muszáj volt. Így kerültünk a téeszbe. Még őt is kuláknak nyilvánították, de aztán csak alakultak a dolgok. Rácalmáson önállóan dolgozott, majd újabb szabályzat jött, nagyobb körzeteket kellett összevonni. Rácalmás-Kulcs Adonyhoz került, a rácalmási tsz-t meg leépítették. Be se kerültem az összevont téeszbe, de tudom, hogy Rácalmás mindig is jól működött.

A Pentelei KALOT-ba, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete pentelei szervezetébe jártak a rácalmásiak, hiszen az itt is működött

- Vallási nevelést biztosítottak mindenkinek, a lányoknak is. Mamával jártunk táncolni is, a katolikus körbe jártunk, a legnagyobb épület volt a településen. Batyubál, színpadi előadások. Más volt a rendszer. Aztán az átalakuláskor minden megszűnt ( ) Az életemből ma sem mard ki a templom. Máig járunk, ahogy legényként tettem és a feleségem is. Ha tudok, mindig elmegyek. Római katolikusok vagyunk, tartjuk a vallást. - Már az óvodában - mondja a feleség, Rozália, aki a Bibliát is betéve ismeri - nyolcvanan voltunk, egy óvónő és egy dada. A játék és foglalkozás mellett az imádság is megvolt. Hazafelé menet pedig sorba álltunk, s elmondtuk: „Atyánk, jó Istenünk, mikor hazamegyünk, add ránk áldásodat, maradj mindig velünk! Ámen.”. Aztán az iskolai tanítás előtt ott kellett lenni a misén. Még névsorolvasás is volt

Pista bácsi 36 évesen került a Dunai Vasműbe dolgozni, addig a földet művelték, szakmája viszont nem volt.

- A gazdálkodó nem volt szakmunka. A vasmű működött, új életet kellett kezdeni. Elvégeztem a 7. és 8. osztályt, tanfolyamokon vettem részt. Gépkezelői, darukezelői képzések után kerültem elektromos darura. Megszoktam, megszerettem, önálló, felelősségteljes munka volt, huszonnyolc évet dolgoztam a nyugdíjig.

„Akkor még megvoltak a földek, csak az ötvenes évek után jöttek az átszervezések. Emlékszem, ostrom után mindjárt összefogtak az emberek, segítettünk egymásnak. Aztán a szervezkedések során csoportok alakultak, apám nem ment bele semmibe, csak amikor már muszáj volt. Magángazdálkodók voltunk mindig” Fotó: családi archívum

Aztán újra gazdálkodott?

- Egyből. Jött a kárpótlási törvény, miért ne vegyem vissza, ami az enyém volt! Amiről papír volt, azt meg is kaptuk. Persze másként képzeltem a boldogulást, de jelentős, kiemelkedő hasznot nem hozott. A gépesítés által minden drágult, elég volt kitermelni a ráfordítást. Igaz, jobbára ezt ma már a fiam rendezi.

A család, Rácalmás, a föld, a kultúra tartotta meg Pista bácsit?

- Elsősorban Rácalmás, utána a család A mi családunk, a mama családja, mind rácalmásiak vagyunk, itt éltünk, élünk, itt haltak meg a szüleink, testvéreink. Boldogulunk, bár nem volt mindig könnyű. Megöregedtünk. De a saját kertemet még az idén is megműveltem valamennyire, pedig nem is kicsi. Minden megterem. Sokféle gyümölcsöm van - minden gyümölcsöt szeretünk -, bor is van. Olyan szép az uborka, a paprika, a paradicsom is A fiatalok nem nagyon kapkodnak ezért a munkáért. Részben igazuk van, sok vele a munka, de ha már megvan, öröm, ha megcsinálom. Beszélgetünk még a munkáról, az öntözésről. Arról, hogy mennyit változott az éghajlat, s hogy a két gyermek, négy unoka, öt dédunoka mekkora öröm. Ahogy a gazdák örökös küszködése, az alacsony felvásárlási árak is szóba kerülnek. És arról, hogy legalább annyira tekintsenek vissza a fiatalok az ősökre, az elmúlt időkre, hogy becsüljék a munkát. Még akkor is, ha a műszaki pályák iránt vonzódnak leginkább. És még valami. Aki Isten kezét nem engedi el, az övé sem lesz elengedve soha. Pista bácsi nem az egyetlen, de kiváló példája ennek.