A díszlet nem a lényeg Böjte Csaba szerint

A tanulás, az iskola kiutat jelenthet a szegénységből?

- Azt gondolom, vagy a sport, vagy a művészet, vagy a tanulás, vagy a becsületes munka. Én arra biztatom a gyerekeket, hogy próbáljanak kitörni a szociális környezetükből, amibe belesüllyedtek. Valami biztosan van bennük, Isten üres borítékot nem küld a földre. Valami érték biztos van bennük, azt bontakoztassák ki!

Most hány gyerek van az ön kezei alatt?

- Most már jövőre lesz huszonöt éve, hogy megy ez a gyermekvédelmi tevékenység. Közel hatezer gyereket fogadtunk be. Jelenleg nyolcvanhárom helységben vagyunk és kétezer-százharmincnyolc körüli gyerek van nálunk.

Hol van az a határ, amikor nemet kell mondani az anyának?

- Az a jó, hogy ugye jönnek is, de most már mennek is. Sokan vannak, akik végeznek idén, és minden évben. Akkor maradnak üres helyek. Mikor kérdezik, hogy mit szeretnék, azt válaszolom: konkurenciát. Most már azért imádkozom. Ennél nagyobb házakat már nem akarunk csinálni, akiket befogadtunk, őket szeretnénk szépen felnevelni.

Volt olyan döntéshelyzet, amikor azt kellett mondani, hogy őt már nem viszem el?

- Igen. Ez most úgy van, mint hogy a fogorvos is sokszor látja, hogy az illetőnek milyen rossz foga van, de csak akkor tud segíteni, ha az illető ezt kéri tőle. Sok oka, ága-boga van. Az utcán lát az ember koldulni egy gyereket. A kilencvenes években csak úgy elvittük. Persze megbeszéltük akkor is a legközelebbi rokonnal. De most már a gyámhatóság nagyon erős. Romániában, ha egyéb nem is, de a bürokrácia felnőtt az Európai Unió elvárásaihoz.

Nem nagyon szeretheti a szabályokat...

- Úgy van, hogyha valaki nyuvadozik (fuldoklik - szerk.) egy folyóban, akkor az ember nem szokott kérni engedélyt, meg nem vizsgáljuk, hogy miért nyuvadozik, hanem odaúszik és kihúzza. Aztán az, hogy részegen esett bele a vízbe, vagy másért, az egy más kérdés. Arról is érdemes, meg jó is beszélni. De igazából én azt gondolom, hogy az életet kell megmenteni. Kórházban is, ha valaki összetörte magát, akkor biztos, hogy van ennek papírozási dolga is, de előbb mentsük meg az életet. Sajnos úgy látom, hogy a mai gyermekvédelemben az első helyen a papír van, és majd utána mentjük meg a gyereket. Egyszer egy szegény asszonyt összeszedtem, és mondta, hogy kell szüljön. Mondom hazaviszem. Vezettem az autót, és hátranézve látom, hogy áll a mikrobuszban. Miért nem ül le? Mondja, hogy nem akar a gyerekre ülni. Maga most szül? Igen. Egyszerű asszony volt, ez volt a hetedik vagy nyolcadik gyereke, neki nem volt olyan stresszes, de én elfordítottam a tükröt, és villogóval mentem a kórházhoz. Berohantam, és mondtam, hogy szül az autóban egy asszony. A kisasszony felnézett, és azt kérdezte: Neve? A bürokráciáról ennyit.

Mondják: ki mivel dolgozik, azzal koszolódik. Az a sok baj, keserűség nem hagy nyomot a lelkében?

- Én sok örömöt éltem meg. Amire büszke vagyok, az az, hogy ezek közül a gyerekek közül - no, hát nem lett mindegyikből vezérigazgató, az tény - tudtommal egy sem koldul. Valamilyen módon talpra álltak, és elindultak. Van, aki százszoros, van, aki tízszeres, van, aki csak egyszeres termést hoz. De én azt látom, ha egy darab földet az ember becsülettel megművel, akkor egészen biztos, hogy ha nem is lesz belőle a legszebb nemes kert, de biztosan szebb lesz, mintha otthagyod gazosan, mocskosan.

Hogy van az, hogy önön nem fog ez, nem lesz depressziós?

- Én azt gondolom, hogy ebben ez a szép, a szegénységben is meglátni a gazdagságot. Most voltunk a gyerekekkel locsolni húsvétkor. A nyomornegyedben ott ül a koldusasszony a rongyaiban. Az ember odamegy, és mondja: Virágszál hervadozik, szabad-e meglocsolni? Ó, atyám, megint mit ugrat minket? - jön a válasz. A gyerekek elmondják a verset, meglocsoljuk a nénit, Aztán eltűnik, és a rongyaiból egy piros almával megjelenik. A díszlet, az nem a lényeg. Ezek az emberek ugyanolyan érző, fájdalmat, örömöt, huncutságot kifejező lények. Ha úgy közelítesz hozzá, mint egy élő emberhez, akkor ő ezt a szép arcát meg tudja mutatni. Nem az a lényeg, hogy mibe van öltözve. Nagyon szép, fényes, lakkozott házakban sokszor olyan személyekkel találkoztam, hogy nem esett jól az a kávé velük. A szegények között általában én mindig jól érzem magam. Nem igaz, hogy ha szegények, akkor rosszak, meg bűnözők is.

Elegen segítenek önöknek?

- Hokimeccsre készülünk. Mindig van elég játékos a keretben. De van-e olyan játékos, aki gólt is tud lőni, a csapatot felvinni egy szinttel feljebb? Ugyanez van nálunk is. Kolléga van, de én is azt szeretném, hogy ilyen Ronaldo jellegű, kvalitású nevelőim legyenek. Az biztos, hogy nagyon nehéz nagyszerű, eredményes nevelőket szerezni. 

Így hatezer gyermeke lehetett. Ha nem élne cölibátusban, hány gyereke lenne?

- Biztos, hogy nagyon nehéz a cölibátus, meg hogy ne legyen saját gyerekem. Én egyszer azt mondtam, hogy ha Isten a jobb kezemet, vagy a bal lábamat kérte volna, azt könnyebben oda tudtam volna adni, mint ezt. De tudom azt, hogy a pap az oltár elé áldozattal lép be. Az Ószövetségben kosok, bikák vérét ontották a papok, most meg a saját megzabolázott vérét viszi. Ez az áldozat, amivel az oltár elé lépünk. Úgy gondoltam, milyen jó lenne, ha nekem is lenne nyolc, tíz gyerekem. A Szentírásban az van, hogy aki értem lemond apjáról, anyjáról, gyermekéről, az százannyit kap, s ráadásként az örök életet. Amikor már voltak ezren a gyerekek, akkor éreztem, hogy: Uram, nem a levegőbe beszélsz, van magja is, amit te mondtál, mert megvan az ezer gyerek! 

A végén sokkal többtől kell elbúcsúzni. Vagy nincs örökre búcsú?

- Én nagyon-nagyon remélem. Egy keresztény ember nagyon sokszor erősíti magát azzal, hogy örök élet, túlvilág. Sokszor volt, nem hazudok, ha egy új kihívás előtt, ami fárasztó, nehéz, húsba, csontba vág, azt mondtam: Jól van uram, ezt most még megcsinálom, de ott a mennyeknek országában legyen egy kis tó is a házam mellet! Persze csak viccből. Aztán azt gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha egy jó nagy ablak lenne a mennyek országában, hogy az ember tudjon kikönyökölni, és látni ezt a sok szép gyereket, és a fogadásukra partit rendezni, ha ők is jönnek. Én azt hiszem, Isten jó világot teremtett. Járható, élhető. Ahogy az eleje jó, a vége is biztos, hogy jó lesz.

Mi a legnagyobb probléma most a világban?

- Amikor a mi urunk karácsonykor emberré lett, akkor is mennyi baj, rosszkedvű dolog volt, és mégis, mert gyermek lenni. Kacagni, bújócskázni Názáret poros utcáin a gyerekekkel. Mert vidáman, örömmel az életnek nekimenni. Én azt hiszem, hogy arra biztat minket is, hogy merjünk gyerekek lenni. Sok mindent lehetne egy ilyen kérdésre mondani, de most ez van bennem. Merjünk gyerekek lenni! Vidáman, jókedvvel az életnek nekimenni. Vakáció van most ugye. Az egyik kislány kérdezte tőlem, hogy pap bácsi, az anyukám miért nem hívott fel? Jól összeborzoltam, az orrán csavartam egyet, háromszor, négyszer feldobtam. Átölelte a nyakamat, megpuszilt. Nem tudom megoldani a problémáját. Rosszat nem akarok mondani. De miért ne tudnánk kacagva továbbmenni? A Hargitán, ahol felnőttem, szalad le a kispatak, nekimegy a hegynek. Nem áll meg, hogy ki rakta ezt ide. Miért kell, hogy ez így legyen, miért vagyok ilyen szerencsétlen? Nem kezd ilyen lamentációba, csobban egyet vagy felette, vagy mellette, s megy tovább, végzi a dolgát. Én ezt a könnyed, gyermeki, vidám, pajkos lelkületet tudnám az olvasó testvéreimnek ajánlani. Gondok mindig voltak, lesznek. Mindenki tudja a dolgát, azt oldjuk meg jókedvvel, vidáman, derűsen!