amikor megszólít a természet

2018.09.22. 15:30

Elő a bakancsokkal, irány az erdő, menjünk túrázni!

A városi ember keveset gyalogol, inkább igénybe veszi a tömegközlekedést, vagy autóba ül és úgy teszi meg a métereket, kilométereket. Öt éve, amikor az első teljesítménytúrámra készültem elég gyorsan begyűjtöttem a furcsálló tekinteteket, hiszen ki az, aki önszántából legyalogol pl. 20 kilométert vagy még többet. Nagyon gyorsan rá lehet kapni az ízére és csak úgy falni a távokat utána, városunkban éppen a napokban ünnepeli fennállásának 15 évfordulóját a Pentele Természetjáró Egyesület, két alapító tagjával, a Csontos házaspárral beszélgettem.

Varga Zsófi

Fotó: Pixabay

Miért alapít valaki természetjáró egyesületet?

A Dunaferren belül már régóta szerveztünk túrákat. Először a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél voltunk túravezetők, majd később úgy döntöttünk, hogy egyesületet alapítunk. 2003-ban, 10 alapító taggal megalakult a Pentele Természetjáró Egyesület, először gyalogtúrák szervezésével foglalkoztunk, majd kerékpáros- és vízi túrák bővítették a palettát. Az egyesületi tagok létszáma változó, most 44 fő tart velünk rendszeresen. Remek közösségformáló hatása is van egy ilyen egyesületnek, például volt egy kék jelzésű turistaút, amit nem gondoztak, ezért 2006-ban úgy döntöttünk, hogy piros jelzésre változtatjuk, ez illeszkedett a jelzésfestési rendszerbe. A Szentmihályi erdőtől, Dunaújvárosig kifestettük az útvonalat az egyesülettel, majd később egészen Dunavecséig folytattuk, aztán később Dunaföldvárig, a Szentmihályi erdőtől Adonyig bővítettük.

Meg kell említeni a saját szervezésű Dunán innen – Dunán túl teljesítménytúrát is, aminek nagy hagyománya van…

Ezen a piros sávon halad minden évben februárban ez a túra. Általában 300 fő vesz részt rajta, volt olyan év, amikor 400-nál is többen indultak. Idén volt a tizenhatodik ilyen túránk, az ország minden szegletéből érkeznek, sőt Szerbiából is érkezett már csoport. Ez is saját kezdeményezés, hogy a városi fiatalokkal igyekszünk megszerettetni a természetjárást, a Gárdonyi Géza Általános Iskola alsós diákjainak évente két alkalommal vezetünk túrát, a DKSE kajakos utánpótlás csapatának pedig év végén.

Ha megszületett az elhatározás, hogy irány az erdő, mező, hogyan vágjak bele?

Ha szeretne valaki túrázni, csatlakozhat hozzánk, a honlapunkon megtalálható az elérhetőségünk, felveszi velünk a kapcsolatot és minden tájékoztatást megkap. Fontos kiemelni, hogy nem csak az túrázhat velünk, aki egyesületi tag, minden túránk nyitott, bárki jöhet velünk. Sok embert megmozgattunk már, 15 év alatt volt körülbelül 100 buszos túránk, ez körülbelül 5000 embert jelent. Általában reggel 7 órakor szoktunk indulni, arra figyelünk, hogy olyan tempóban haladjunk, hogy akik ritkán túráznak, ők is jól érezzék magukat, megnézzük a látnivalókat, van idő a fotózásra is. Az egész arról szól, hogy levegőn, mozogva kellemesen töltenek el egy napot a kirándulók. Különbséget kell tenni a túrák és a teljesítménytúrák között, a teljesítménytúrákon különböző távokon mérettethetik meg magukat a sportolók, túra közben az ellenőrzőpontokon kell áthaladniuk és időre kell teljesíteniük a távot.

A Csontosné Kóbor Zsuzsanna és férje, Csontos László számtalan túrát vezetett már.
Fotó: Varga Zsófi

Amikor az első sportbolt felé veszem az irányt, hogy felkészüljek a túrára, mire figyeljek oda, amikor bevásárolok?

Érdemes mindenek előtt egy kényelmes túrabakancsot beszerezniük, nem feltétlenül szükséges a legdrágábbat választani, elég ha kényelmes és fogja a bokát. Fontos kiegészítő egy kényelmes hátizsák, célszerű még akkor is, ha nem várható eső, ha bekészítünk egy esőkabátot. Lényeges a réteges öltözködés, kényelmes nadrág és felső ruházat. Az idei évtől a buszos túráinkon két táv közül lehet választani, van egy rövidebb az általában 5-8 km-es táv, és a hosszabb 15-18 kilométert jelent. Aki először tart velünk, érdemes először a rövidebb távnak nekivágnia, így ki tudja próbálni, hogy milyen egy ilyen túra.

15 év, számtalan túra. Van olyan, amit ki tudna emelni?

Mindegyik túra emlékezetes valamiért, ilyenek a külföldi utak, például a Tátrát nagyon szeretjük. Csapatunk egy kisebb része több kihívásokkal teli szakaszt is teljesített, ez láncokkal, létrákkal felszerelt rész, ami tériszonyosoknak nem ajánlott, azonban amikor az ember 2000 méteres csúcsokra feljut, az kárpótolja mindenért. A gyalogtúrák mellett két keréken is szervezünk utakat és vízitúráink közül is választhatnak az érdeklődők. A kerékpáros túrákat általában hosszú hétvégékre szervezzük, hogy beleférjen 3-4 napba, a Balatont, Fertő tavat többször megkerültünk már, a Zselic, az Ormánság, az Őrség is szerepelt már túráinkon. Vízitúrát 2004 óta szervezünk, minden évben 1-2 alkalom van, előfordult hogy több vízi kirándulás is belefér a menetrendbe. A rövidebb túrák 4-5 naposak, néha 10 napra is útra kelünk, ilyen volt, amikor végig eveztük a Rábát. Fejér megyében a mi egyesületünkben van vízitúra vezető, a többi egyesületnél nincs ilyen jellegű túráztatás, ezért a fehérváriak is velünk tartanak ilyenkor.

Vezető képünk illusztráció.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!