szeretet és mások segítése

2018.06.23. 15:30

Elkötelezett, lelkes segítőtársa a karitásznak az adonyi Barna Csabáné

Két dolog van, ami hegyeket képes elmozdítani: a gyűlölet és a szeretet. Hiába halljuk a tanítást, a gyűlölet néha hamarabb lép működésbe, mint a szeretet. Ha a hétköznapi életben nem is, a nagy bajban, katasztrófahelyzetben sokan képesek összefogni.

MENYHÁRT FERENC ÉS ZSÍROS MÁRIA

Barna Csabáné Jucika mindenkit végighallgat és mindenkin segít Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Így volt például az első világháború nehéz éveiben is, amikor a sok tragédia hatására egy húsz évvel korábban létrehozott helyi segítőcsoport, a freiburgi Ferband Caritas országos szintűvé fejlődött Németországban, majd ezt követően európai méretű szervezetté vált.

Azóta a lángoló kereszt szimbólumával fémjelzett katolikus segítőcsoportok önzetlenül támogatják a rászorulókat nemre, felekezetre, nemzetiségre tekintet nélkül. A karitász, ahogy nevéből következik, szeretetet, emberek megsegítését jelenti, ami a katolikus egyház lelkiségét fejezi ki. Nem azért jött létre, hogy a segélyszervezetek számát növelje, nem versenytársa a vöröskeresztnek vagy egyéb humanitárius célok képviselőinek. Kimondottan az egyház tanításainak szellemiségét hivatott terjeszteni. A fizikai és lelki segítségnyújtás egyaránt szerepel a tevékenységi körében.

Hazánkban a kilencvenes évek elején alakult újjá, és a Magyar Karitásznak ma már több száz plébánián ezer és ezer önkéntese munkálkodik azon, hogy az emberszeretet beférkőzhessen a szívekbe. Ilyen elkötelezett, lelkes segítőtársa a karitásznak a hatvanas éveiben járó adonyi Barna Csabáné is.

Barna Csabáné Jucika mindenkit végighallgat és mindenkin segít Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Messze Adonytól, Monostor­apátiban született, ahol a nagyszülei valamikor uradalmi mesteremberek voltak. A mélyen vallásos, jó szándékú, dolgos család az egyre nehezebb megélhetés miatt költözött Adonyba. Először a szülei, majd magukkal hozták a nagyszülőket is. Jucika, mert mindenki így szólítja, már itt nőtt fel. Dunaújvárosban szerzett fodrászszakmát, és az adonyi fodrászszövetkezetben dolgozott mindaddig, amíg vegyszerallergia miatt ott kellett hagynia a mesterségét. Egy fodrászüzletben sok dolgot lehet hallani!

Miközben az ember a hajakat mossa, vágja, mindenkinek a baját, örömét meg kell hallgatnia, empatikusnak kell lennie a vendégek sorsa iránt, mindenkihez kell hogy legyen egy megértő szava. Az akkori plébános, Lendvay Zoltán szólította meg Jucikát, látva rendkívüli kapcsolatteremtő képességét, ösztönös segíteni akarását, hogy álljon az élére az induló karitásznak. Közel húsz éve már ennek. Azóta gyűjti, szervezi a segítségnyújtáshoz szükséges dolgokat: használati tárgyakat, háztartási eszközöket, ruhákat, élelmiszert és főleg a kapcsolatokat.

Nem egyszerű szervezői feladat, nem kevés képességet igénylő munka ez! Hiába van egy valahol feleslegessé vált heverő, cipő vagy tévé, tudni kell, hogy hol lesz rá szükség, mert egyébként nem valósul meg a segítség. Hatalmas logisztikai rendszert működtet, hiszen nem csak begyűjti, el is juttatja az adományokat a megfelelő helyre. Hol várakoznak a felhalmozott tárgyak addig, amíg nem találják meg a helyüket? Kezdetben a plébánián volt erre egy hely, de azt hamar kinőtték, majd a következő gyűjtőhelyiség is megszűnt, így módszert kellett változtatni. A nagyobb helyigényűeket közvetlenül a befogadóhoz irányítja, a kisebbeket egyelőre a saját házában tárolja.

Hatalmas logisztikai rendszert működtet, hiszen nem csak begyűjti, el is juttatja az adományokat a megfelelő helyre

Mindenki tudja, hol lakik Jucika, és ha éppen nincs otthon, beakasztják a kerítésen a leadásra szánt holmikat. Ő ezeket megtisztogatja, kivasalgatja, rendbe teszi. Sokszor elmondja, hogy a karitász nem szemétlerakó, csak olyan dolgokat adjunk, amit magunk is szívesen kapnánk, mert a használhatatlan, nem működő, piszkos holmikat senki sem fogadja szívesen. Az élelmiszer­-adományoknak hűtőket tart fent.

Az emberek inkább a tárgyaktól akarnak megszabadulni, a pénz­adomány igen kevés. Ha kerül valami pénz, tisztálkodószereket, élelmet vásárol belőle. Jucikának kitűnő kapcsolatrendszere van. Ismeri az emberek helyzetét, a családok gondjait, még a ruha- és cipőméreteket is.

MOTTÓ

„A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk – hanem az egyetlen” (Albert Schweitzer). Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, akik, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Bár a munkáért sem jutalom, sem kitüntetés nem jár, mégis sokan vannak, akik segítenek a gyűjtésben, az elosztásban: az orvosok, a védőnők, a pedagógusok, az indiai nővérek is támogatják a karitász tevékenységét.

Ha az ember Jucikát hallgatja, erőt merít abból a derűből, lelkesedésből, abból a szívből jövő tenni akarásból, ahogy a munkájáról mesél. Pedig nem volt könnyű élete! Egyik gyermeke még nyolcévesen meghalt, egy balesetben elvesztette a testvérét, és sajnos nemrég a férjét is, akit hosszú évekig ápolt. Két gyermeket nevelt fel, és ma az unokáit istápolja. Talán ez adja neki az erőt, ezért ért meg könnyen másokat, ezért akar mindenkin segíteni. Mindenkivel mosolyogva beszél, és mindenkit képes meghallgatni.

„Közelebb kell jutnunk egymáshoz. Meg kell éreznünk mások baját úgy, hogy attól mi is szenvedjünk, és mások gondját úgy, hogy azt, mint a magunkét, eloszlatni törekedjünk.” (Prohászka Ottokár)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!