Hétvége

2017.04.07. 16:25

Béres Ilona Örkény Istvánról, az időről, a tehetség adományáról

Óriások között nőtt fel, a törpékre ma sem néz. Nem látja meg őket. Boldogabb, mint húszévesen, amikor kisebbségi érzésekkel küzdött. Gazdag, páratlan életútja közben most is csak a jelen, az új feladatok érdeklik, amelyek közül már szabadon választhat. Béres Ilona, a magyar színház- és filmművészet legendás színésznője szerint a tehetség mellett a személyiség dönt el mindent ezen a pályán.

Varga Róbert

Béres Ilona a magyar és a világirodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el pályafutása során. Színházak, filmek szóltak róla, alakításairól. Mai napig ismétlik a generációkat összekötő, nagy kosztümös alakításokat, Az arany embert, A kőszívű ember fiait, s azokat a kultuszfilmeket, amelyekben játszott. Titokzatos szépségéről, mély, búgó hangjáról, színpadi erejéről sok dicsérő jelzőt leírtak már az elmúlt évtizedekben.

Szinte minden létező nagy szakmai elismerést megkapott. Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja. A Nemzeti Színház örökös tagja. A 74 éves művész Tordai Terivel együtt A Szkalla lányok című előadással járt Veszprémben, a Hangvillában.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója - aki régebben a két színésznőt rendezte a Pesti Magyar Színház A csütörtöki hölgyek című produkciójában - hívta meg őket ezzel a darabbal, amelyet Örkény István Macskajáték című műve alapján 2012 óta játszanak.

- A Szkalla lányok története azzal kezdődött, hogy Tordai Teri barátnőm véletlenül találkozott Radnóti Zsuzsával, Örkény özvegyével, és megkérdezte, hogy nincs-e Istvánnak valamilyen szövege, amelyet két ilyen öreglány eljátszhatna. Berényi Gábor annak idején rendezett már egy átiratot Szolnokon a Macskajátékból, és most külön, kimondottan számunkra megírta A Szkalla lányokat - mesélte lapunknak Béres Ilona, aki hozzáfűzte: még azt a kérését is teljesítette az író, rendező, hogy a kisregényből - amit ő jobban szeret, mint a darabot - szerkesztett bele részeket.

- Zsuzsa adta a címet, így lett ez egy közös gyermekünk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban az "Örkény100" jubileumban kellett felolvasnunk az új művet, ám annyira megszerettük ezt a változatot, hogy magánszorgalomból megtanultuk, és úgy adtuk elő. Nagy sikert arattunk, még egyszer meg kellett ismételnünk az előadást, majd bekerültünk vele az Óbudai Társaskörbe, s számos helyre hívnak azóta is bennünket, ezért elkezdtük az országjárást. És ez azóta is tart - mondta a színművésznő, aki Tordai Terivel együtt személyesen találkozott Örkény Istvánnal.

Béres Ilona ma is gyakran megy el az író Gábor Áron utcai háza előtt, ahol régen összegyűltek a budapesti értelmiség jeles képviselői. Ők pedig fiatal főiskolásként ott ülhettek közöttük a szőnyegen. Ekkor Radnóti Zsuzsa még csak menyasszonya volt Örkénynek, akiről akkor nem is tudták, hogy milyen nagyszerű író, hiszen nem jelenhettek meg írásai, egy gyógyszergyárban dolgozott. Amikor aztán elolvashatták az első hivatalosan kiadott művét, akkor jöttek rá, hogy műveltsége, humora, személyiségének varázsa mögött európai szintű író rejlik.

Amikor azt kérdeztük a színművésznőtől, hogyan viszonyul az idő múlásához, azt felelte: úgy, mint fiatal korában, hiszen bármilyen életszakaszban lehet az ember boldog vagy boldogtalan. Ez nem idő és kor függvénye. Természetesnek veszi az öregedést, nem fájdalomként éli meg, sőt, megfogalmazása szerint most jobban érzi magát, mint húszévesen, amikor kisebbségi érzésekkel küzdött.

- Sokat köszönhetek a főiskolán Pártos Gézának, ő volt az osztályfőnököm. Az első évben laza, nyitott felnőttet faragott belőlünk, amit aztán a beszédtanárunk visszanyesegetett. Ekkor érkezett Vámos László az életünkben, aki feloldotta a görcsösséget, és az ő személye sokáig kísért.

A Vígszínházban már elkényeztetett helyzetben voltam, nagy szerepeket játszottam, és időközben ő lett a Nemzeti Színház vezetője. Hívott, de én nem mertem igent mondani, még attól is féltem, kiderül a megkeresése. Emlékszem, a Várszínház főbejárat melletti lépcsője utáni kis ajtón mentem be este az irodájába, ahol kérte, hogy szerződjek hozzájuk, szüksége van rám, erre a szerepkörre csak engem tud elképzelni. Hazamentem, mondtam a férjemnek, hogy hív Vámos, azt felelte, menni kell, ő lefeküdt aludni, én meg elindítottam egy lemezt.

Közben sírtam, hogy mit tegyek, és folyamatosan szólt a zene. Reggel megnéztem, mit is hallgattam: Bernstein Pulykák ügetése volt. Ezt látva elnevettem magam, majd elindultam, és felmondtam a Vígben. Hosszú utat jártam be azóta. Akkor váltam szabadúszóvá, amikor nem volt divat, akkor álltam ki a jogainkért, amikor ennek következményei lehettek. Engem például huszonöt évig nem hívtak filmezni, mert képviseltem az igazamat egy forgatáson. Sértettek már meg, de én mindig azt mondom erre, óriások között nőttem fel, a törpék nem tudnak bántani.

Béres Ilona (jobbra), a magyar színház- és filmművészet legendája nem foglalkozik az idővel, mert a jelenben él, és bízik abban, hogy a kultúra visszakapja a rangját. A képen Tordai Terivel A Szkalla lányok című előadásban Fotó: Pesthy Márton

Ma sem veszem észre őket - hangsúlyozta Béres Ilona, aki a magyar színjátszás legnagyobb alakjaival dolgozhatott együtt. Olyan óriásokkal, akiknek neve ma is aranybetűkkel szerepel a szakma panteonjában. Majd hozzátette, hiányoznak számára ők, hosszan sorolhatná a neveket, akikkel színpadon, filmen találkozott. Játszhatott együtt Molnár Ferenc özvegyével, Darvas Lilivel is, akitől még Kiss Manyi is tartott, pedig ő aztán nem félt senkitől ezen a pályán.

- Az óriásoktól világlátást, életszeretetet, örömöt, bánatot, a sorsunk színeit lehetett ellesni. A személyiség dönt el mindent ezen a pályán. Ha ez és a tehetség adománya együtt van az emberben, akkor a színész őszintén, hitelesen, stílusosan, csodaként tud megnyilvánulni. Sok minden megtanítható a mesterségből, de a tehetséget úgy kapjuk az Istentől. Ezt nem lehet tanítani, ahogy Pártos Géza mondta. Az nem tőlünk függ, de mi működtetjük, rajtunk múlik, milyen állapotba hozzuk magunkat.

Ehhez a pályához is jó adag szerencse, irgalmatlanul sok munka szükséges, és nagyon kell szeretni ezt a világot - hangsúlyozta a legenda, hozzátéve, szerinte a mai színházi közeg nem olyan már, hogy úgy és olyan méltó módon emelje ki és fel a tehetségeket, mint régen. Azt látja, hogy az előtérbe kerülő rendezői színházban füstöl a színpad, villognak a fények, hangos a zene, látványos a tánc, pedig a néző jobban kíváncsi a színészekre.

Béres Ilona ma is aktívan dolgozik. Mosolyogva jegyezte meg, mivel nem tagja egy társulatnak sem, megadatik neki az a szabadság, hogy nem kell mindent bokát összecsapva elvállalnia. Számára ma sem létezik az a kérdés, hogy ilyen múlttal mit érhet el még ezen a a pályán, mert a jelenben él. Amikor találkozhat remekművekkel, mint például A Szkalla lányok vagy épp olyan költeményekkel, amelyekkel örömet, gondolatot adhatnak az embernek.

Egy óbudai felkérésre összeállított irodalmi estje és annak várakozáson felüli, számára is nagy élményt adó fogadtatása után nemrég a versek felé fordult, mert hisz azoknak az erejében. Bízik abban: a kultúra visszakapja megérdemelt és valódi rangját a társadalomban.

Mert akkor tényleg csak óriások között járhatunk. Mint ő.

AKÁR EGYÜTT IS TANÍTHATNÁNAK

A 75 esztendős Tordai Teri, a másik Szkalla lány szintén nagy idők nagy tanúja. Egy olyan időszakban került a pályára, amikor Halász Judit, Béres Ilona, Polonyi Gyöngyi és Tordai Teri sikerre vitte Keleti Márton kultuszfilmjét, az Esős vasárnapot 1962-ben. Azóta barátok Béres Ilonával.

- A Szkalla lányokban elhangzik egy olyan mondat: "Azért szerettük egymást annyira, mert mindig volt mit irigyelni a másikon." A barátság annak a figyelemnek a mélységét mutatja meg, amikor észrevesszük a másik nagyszerűségét, csodáját, különlegességét, példáját, és nem fulladunk bele az irigységbe. Ez hozhat akár érzékeny, nemes szeretettel teli versenyzést is, de úgy, hogy felzárkózom a másikhoz - mondta Tordai Teri.

- Halász Jutkával és Ilonával 18 évesen találkoztunk, és a mai napig összeülünk. Jó érzés beszélgetni arról, hogy amiben annak idején hittünk, reménykedtünk, azt sikerült elérnünk. Pótolhatatlan hibának tartom viszont azt, hogy olyan szakmai tudású, különleges személyiségű színésznő, mint Ilona, nem dolgozott tanárként az egyetemen.

A pályánkkal kapcsolatban ebben akad hiányérzetem. Amikor nekem volt egy csendesebb időszakom, s amit én addig Berczik Sárától tanulhattam a főiskolán különböző korok tánc- és mozgáskultúrájáról, azt átadhattam volna most a fiataloknak. Akár Ilonával együtt is taníthatnánk ma. Igaz, lehet, nincs is erre szükség, mert mindent modernizálnak. Ez most a divat. A Szkalla lányokat azért szeretem, mert nem kell aktualizálni, minden benne van az életünkről. A barátság csodájaként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!