Nyugtalanul kerestem, kutattam az igazságot

1956 őszén érettségi előtt álló diákként részese, átélője voltam az eseményeknek. Később, mint történelemtanár, gyakran tanítottam 56-tot. A hivatalos felfogással küszködve, tapasztalataimat mozgósítva, a nagy összefüggésekre figyelve, nyugtalanul kerestem, kutattam az igazságot. Gondolataim érzelmekké, élményekké váltak, így születtek a verseim. De úgy érzem, még van mit megfogalmaznom, még nem teljes a kép. Hát írok. Már napok óta alkotgatok egy prózaverset. Az ilyen mű teljesen kötetlennek tűnik, szabadabb a szabadversnél is. Csaponghat a fantázia. Csakhogy. A prózában írt költemény kötöttebb a legkötöttebb klasszikus verseknél is. Úgy kell megírni, mintha azért születne, hogy gránitba véssék. Drámai erő kell, hogy lüktessen a fegyelmezett, feszes mondatokban. Az ilyen szövegben nemcsak a tartalom beszél, hanem az összes formai sajátság is. Az ösztönvilágnak, az érzelmeknek, a képzeletnek, a szellemnek megbonthatatlan egységben, egymást áthatva kell érvényesülnie.

Állandóan javítgatom a fogalmazványt. Kihúzok szavakat, betoldok jelzőket. Érzem, nem jó, nem tökéletes. Most végre talán, de tán mégse. Ám kétségeim ellenére a végsőnek látszó változatot ideírom, az Önök esztétikai ítéletére bízva. S főleg azért, hogy gondolkodjanak el a mondanivalóján, most, hogy megint közeledik szívünkhöz az Ünnep.

56

Lakhatatlanná vált a hazugság gigantikus épülete. Kitörtünk. Ropogtak a fegyverek, lángoltak a tankok. Megnyílt a föld, lezuhant az ég. Fuldokoltak az angyalszárnyak a vérben. A Mindenség Urához jajduló Jézus újra meghalt a kereszten.

Gyilkosai csak gaz latorként emlegették. De fordult az idő, s megfordult szájukban a szó. Dicsőíteni kezdték az emberfiát. Megrendezték feltámadását s mennybemenetelét. A nagy ünneplés olyan mindent vakító sötétségbe borító, elpukkanó látványosság volt, mint az augusztus 20-ai tűzijáték. Koromfekete káprázatban hüledeztünk. Nem mertünk belenézni történelmünk tükrébe, nehogy szemünkbe vihogjon a karikatúránk.

Hős-e az a kisfiú, aki fakarddal ront rá a vasdorongos dromedár felnőttre? Ezt tettük. Csak a nyugati világ ovációit hallottuk, a kuncogásokba fojtott röhögést nem. Ezért sápad el október 23-án szívünkben az Ünnep.