Levelek Nórinak

A múlt hetekben az önérvényesítő magatartás jelentését és hasznát igyekeztünk elmagyarázni. Most a családi élet szemszögéből vizsgáljuk meg, hogyan tud az ember meggyőzni, a maga oldalára állítani másokat. Miért érdemes olyan helyzetet előidézni, amikor valamennyi szereplő számára egyaránt kedvező megoldás születik. Az önérvényesítő magatartás kulturált formája, a legkisebb közösségben, a családban is épp olyan fontos, mint a közéletben, amiről a múltkor írtunk. Némely családban szinte káosz uralkodik amiatt, hogy nem ismerik, vagy ha ismerik, a családi közegben nem alkalmazzák mindenkire az önérdek érvényesítő hozzáállást. Vannak olyan családok, ahol csak az egyik fél akarata érvényesül mindenben, a másik pedig alávetett szerepet játszik. Egy darabig tűr és nyel, aztán egyszer csak szakításra viszi a dolgot. Pedig nem szükségszerű, hogy ez így legyen! A közös álláspont kialakításának rutinját elsajátítva a kapcsolat nemcsak, hogy megőrizhető, de még eredményesebbé is tehető. Máshol állandó a hangoskodás, veszekedés zajlik, minden kisebb-nagyobb kérdés eldöntése vitává fajul. Ez sem szükségszerű! Nem kell feladni a véleményt, az álláspontot, a meggyőződést, csak kellő türelemmel figyelni a másik fél szándékára, érveire. Szó sincs arról, hogy elvtelenül engedni, pláne, megalázkodni kellene. A helyes viselkedést senki sem örökli, mindenki tanulja!

Tanulni pedig a viselkedés terén is fontos és hasznos. Az a legjobb, ha az ember már gyerekkorában hozzászokik a kompromisszumkész, a másik fél álláspontját tisztelettel kezelő magatartáshoz, mind a testvérei mind a szülei esetében. Sok embernek az a baja, hogy nem tanult ilyen módszereket, nem ismer ilyen fogásokat, így rögtön vagy támadásba lendül, és agresszív lesz, vagy passzívvá válik. Olyan családban, ahol csak hangoskodással találkozik a gyerek, nincs mód a helyes szerepek, minták elsajátítására. De azok a gyerekek sem lesznek asszertívek, ahol az egyik szülő véleménye rendszerint el van fojtva, és mártírként viseli a sorsát, a másik pedig folyton dirigál. A Kaliforniai Egyetem kutatói közel félszáz gyerek viselkedését vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy a szülők antiszociális viselkedése átragad a következő generációra is. Tehát nem örökli, nem genetikailag olyan, ezt tanulja! A gyerek a család felnőtt tagjai által mutatott mintákat másolja, és jobb híján, ő is olyan lesz. Ezt nagyon fontos tudni! Nem hárítható el a felelősség! A viselkedést maga a szülő formálja olyanná, amire végül maga lesz a legdühösebb! Tehát egy szülő sem kívánhatja a gyerekétől, hogy tisztelettel legyen iránta, ha ő nem tiszteli saját szüleit, és a gyerekkel sem bánik tisztelettel. A szülők és a gyerekek között sokkal hasznosabb a kompromisszumra törekvő magatartás, mint az egyik fél akaratának állandó erőszakos érvényesítése. Tévedés ne essék! Nem csak olyan helyzet van, amikor a szülő az erősebb akaratérvényesítő.

Manapság egyre gyakoribb, a dacos, zsarnok gyerek. A helyzet akkor kezd rossz irányt venni, amikor a szülő még tipegő korban nem tud, vagy nem mer ellentmondani, mert annyira imádja a kicsit. Ha az ötéves gyerekkel nem tudjuk elérni, hogy felszedje a játékait, később, a kamaszkorban sem fogjuk tudni irányítani. A fáradt, elfoglalt szülő nem tud türelemmel kivárni, kísérletezni, feladja, enged, így lassan teljesen elveszti a játszmákat. Jön a veszekedés, kiabálás előbb a gyerekkel, majd a szülők között is. Így lép be a családi életbe az agresszív vagy éppen a passzív, mindent engedő minta az önérvényesítő, asszertív magatartás helyett. A győztes-győztes megoldás helyett jön a „ki kit győz le”: erővel, makacsággal, kiabálással. Szükség van a kis alkuk betartásának beidegzésére! A szülők hozzáállása felhatalmazza a gyereket a hasonló válaszreakciókra: a kiabálást kiabálással, a durvaságot durvasággal viszonozza, amiből egy idő után nincs kiút. Ha veszekedés helyett megpróbálunk közösen kialkudott módszerrel elvégezni valamit, például a rendcsinálást együtt kezdjük, megosztjuk a feladatot, könnyebben célt érünk. A nagyobb darabokat a felnőtt, a kisebbeket a gyerek szedje össze, vagy más hasonló munkamegosztást javasolunk, és azt be is tarjuk. A szabályt megszegni tilos, sem a gyorsaság érdekében, sem a fáradtságra, álmosságra való hivatkozásnak engedve! Sajnos, kimerítő és fárasztó, de meglesz az eredménye! A közös munkavégzés mellett megtanítjuk az adott szó betartásának fontosságát, aminek a serdülőkorban fogjuk látni az eredményét. Mivel a kamaszok nagyon intenzíven keresik az egyéniségük felépítéséhez alkalmas mintákat, megesik, hogy egy időre félreteszik a szülőktől tanultakat. E miatt nem kell kétségbe esni! A fejlődés velejárója, hogy ebben a korban nem mindenben követik a szülőktől tanultakat. Ha a kapcsolat korábban jó volt, a gyerek, idővel, vissza fog találni a családból hozott normákhoz. Sajnos, ez a jó és rossz minták esetében egyaránt így működik!