Levelek Nórinak

Kedves Nóri!

A sok konfliktus arra utal, hogy sokféleképpen gondolkodunk, és meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor a másik félnek más a véleménye, vitába veszekedésbe, tiltakozó ellenálló, érzelmek és szenvedélyek által fűtött hozzáálláshoz folyamodunk. Csak kevesen tudnak kompromisszum készséget, elfogadást tanúsítani. Pedig, ezzel, sokkal több eredményt lehet elérni! Erről szeretnénk a következő levelekben néhány használható lehetőséggel szolgálni. Nézzük először az alapokat, az általánosan szükséges ismereteket!

A pszichológia négyféle viselkedéstípust különböztet meg: az agresszív, a manipulatív, a passzív és az asszertív viselkedést. Ha egy beszédhelyzetben félelem van bennünk, kudarcos kimenetre számítunk, feszültség keletkezik bennünk. Ilyenkor gyakorlatunktól, beállítottságunktól függően vagy agresszívvá, vagy passzívvá formáljuk a reakcióinkat. A helytelen viselkedésmódok hátterében sok embernél még a gyerekkorból hozott dolgok állnak, általában negatív megítélések, gyakori elutasítás által kiváltott, nem megfelelő önértékelés, önbizalomhiány. A beszélgetés, vita során megnyilvánuló agresszív viselkedés sokféle dologból táplálkozhat. Az agresszivitás rendszerint önbizalomhiányra, mások elfogadásnak nehézségére, a tárgyaló partner iránt táplált negatív érzelemre vezethető vissza, de állhat a hátterében felsőbbrendűség érzés, a helyzetek kézbentartásának vágya, vagy éppen közömbösség a másik érzései iránt. Az agresszíven viselkedők, a hiedelmekkel ellentétben, általában nem verekedni akarnak. Lehet, hogy az alacsony önértékelésüket szeretnék nagy hanggal, durvasággal, ordítozással kompenzálni. Szeretnék magukat nagyobbnak, jobbnak feltüntetni, ezért kicsinyelnek le másokat. Viszonylag szerény élettapasztalattal is könnyen rá lehet jönni, hogy az ilyen, indulattal tárgyalók elsősorban az önbizalmuk hiányát akarják pótolni az agresszivitásukkal. Előfordul, hogy értékes, tapasztalt erős akaratú vezetők is erőszakosan lépnek fel. Rendszerint el is érik, amit kitűztek maguk elé, de közben másokat megsértenek. Az agresszíven kommunikáló ember, még akkor is, ha igaza van, sokat veszít azzal, hogy kellemetlen stílusa miatt félnek tőle.

A passzívan viselkedőket szintén az önbizalom hiánya, az önértékelés zavarai, a kisebbségi érzés jellemzi, esetleg lelkiismeret furdalás, érdektelenség áll a passzivitásuk hátterében. Az ilyen hozzáállású ember eleve úgy megy bele a vitába, hogy előre tudja, veszíteni fog. Nem éri el, amit szeretne. Magát másoknál értéktelenebbnek tartja, már a vita előtt eldönti, hogy ebből nem fog jól kijönni, ezért nem is érvel. Inkább igyekszik elkerülni a konfliktust. A tárgyalás során félelmet él át, megalázkodik és kihátrál a helyzetből. Vannak olyanok, akik ezt utólag udvariasságuk megnyilvánulásaként tüntetik fel.

A manipulatív viselkedés hátterében is felismerhető az önbizalom elégtelensége, mások megítélésének problémás volta, az ezekből táplálkozó gyanakvás, az őszinteség hiánya, esetenként érdektelenség vagy depresszió is közrejátszhat. Az ilyen ember ügyeskedve, körmönfontan, nem egyértelműen fejezi ki magát, sok szóval, de kevés konkrétummal próbálja átvinni akaratát, vagy elérni véleménye elfogadását. Létezik-e olyan módszer, amivel érvényre juttathatjuk a saját elképzelésünket, miközben nem nyomjuk el a másikét, nem égetjük le, nem tesszük nevetségessé a partnerünket, nem alázzuk meg sem őt sem magunkat? Persze, hogy van ilyen! Ezt hívják asszertív viselkedésnek. A megnevezése az angol assertivty szóból származik, ami önérvényesítést jelent. Az önérvényesítés kifejezés hallatán inkább gondolunk valamiféle erőszakosságra, törtető, rámenős magatartásra, holott egyáltalán nem erről van szó. Az olyan kommunikációs módszert nevezik asszertívnek, amikor a vitába, konfliktusba került személyek, csoportok mindannyian győztesként kerülnek ki a helyzetből. WIN-WIN, vagyis győztes-győztes helyzetnek mondják. Lehet ez családi, munkahelyi, de akár még országos politikai szintér is. A lényege, hogy az eredetileg egymásnak feszülő véleményekből fakadó konfliktusok végül a kölcsönös érdekek figyelembe vételével, indulatoktól mentesen rendeződjenek. Ehhez arra van szükség, hogy az ellentétbe került táborokba tartozók fogadják el egymást, értékeljék reálisan a másikat is, a saját felfogásuk és érdekeik mellett a másik fél szempontjait is tiszteljék. Nem asszertív viselkedés az, amikor a másikat negatív jelzőkkel illetjük, nem törődünk az érzéseivel, nem figyelünk az érveire, nem gondolkozunk el azon, amit mond. Megoldást kell keresni, ami mindkét félnek elfogadható, és nem azt, hogyan tudjuk bebizonyítani a magunk igazát. Még akkor is jobban járunk ezzel a módszerrel, ha mi vagyunk az erősebbek, és olyan eszközök is rendelkezésünkre állnak, amikkel a másikat ellehetetleníthetjük. Például egy vezető kirúghatja a vele ellentétes véleményen lévő beosztottját, de mindet nem! Az üzleti tárgyalásoknál is előfordul, hogy az egyik fél erősebb, és még ilyen helyzetben is jobb, ha nem kikényszerített megoldás születik. Dout des, adok, hogy adj, mondja a latin közmondás. Aki enged, kap is valamit cserébe, ha mást nem egy jó ügyfelet, egy támogatót, ami később még jól jöhet!

Szeretettel:

Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc