Levelek Nórinak

Kedves Nóri!

A vitás, nehéz, kínos helyzetekben sokkal könnyebben lehet kedvező kimenetet elérni, ha nem lépünk fel durván, nem kihátrálunk a szituációból, hanem a saját érdekeinket is érvényesítve próbálunk közösen elfogadható megoldást találni. Jó módszer ez, de valamiért nálunk nagyon nehezen megy. Sok mindent átvettünk már más országok gyakorlatából, ez is külföldről származik, Amerikából! Ahogy annakidején a magyar narancs sem fordult itt termőre, ez sem akar gyökeret verni nálunk! Mi lehet az oka? Talán nem jó neki a klíma, vagy a talaj? Nézzük csak! Itt van mindjárt az egyéni érdek érvényesítésének kérdése. Mi kell ahhoz, hogy valaki önérvényesítő tudjon lenni? Önbizalom? Szabadság? Bátorság? Civil kurázsi? Ez is, az is, de talán legjobban az a fajta fejlődési folyamat, aminek a vége az önérvényesítés társadalmi szintű elfogadottsága és igenlése. Mert Amerikában sem mindig volt ez így, hanem lassan - lassan munkálódott meg az a talaj, amiből ilyesmi ki tud nőni, és termést is ad. A „talaj előkészítés" egyik ilyen fontos elem, hogy nem volt született arisztokrácia, csupa olyan ember került a vezetésbe, akikről korábban az volt a felfogás, hogy szabadidő hiányában képtelenek ilyen hivatalokat ellátni. Iparosok, kereskedők, vagyis nem a vagyonukból, hanem a munkájukból élők, akik egyrészt elfoglaltak voltak ahhoz, hogy hivatalokban ügyködjenek, másrészt a saját érdekeiket kellett érvényesíteni a megélhetésük biztosításához. Ilyen emberek Európában, még a nagy francia forradalom után sem kerülhettek politikai irányítás közelébe, de Amerikában ez is másképp volt. Nem kellett kimondani az egyenlőséget, hiszen egyenlők voltak, legfeljebb különböző vallásúak, nemzetiségűek foglakozásúak.

A sokfajta egyenlő azt kereste, hogyan tudna boldogulni, valahogy a másiknál többre vinni. Felismerték, hogy az érdekeiket csak azok tudják képviselni a törvényhozásban, akik azonos státuszban, azonos problémákkal élnek, vagyis az érdekeik megegyeznek. Ebből következően a másik nagy mozgatóerő a bizalmatlanság volt. Mivel azonos érdekek mentén kellett érvényesülni, egymás elől vették el a lehetőséget is. Az emberi kapcsolatokban az amerikai társadalmat a kezdeti időszakban jellemző bizalmatlansághoz csak a nálunk ma meglévő fogható. Mindenki tartott a másiktól valamiért, az emberek nem igen kooperáltak egymással, csak alaposabb ismeretség után. Ha valakinek egy kicsit jobban ment az üzlete, rögtön gyanús lett. A polgárok bizalmatlansággal tekintettek a képviselőkre, és kétségbe vonták tisztességüket. A képviselők ugyanis a parlamentben, az Európában megszokott fennkölt módon, mindig az államérdekre, a közösség pénzének a védelmére hivatkoztak, és közben, állítólag, a maguk szekerét tolták. Egyszer csak 1786-ban, tehát a nagy francia forradalom előtt 3 évvel, a nyugat-pennsylvaniai közgyűlésben egy Findley nevű ír származású takács meglepő fordulattal élt egy vitában. Érvelése szerint, nem baj az, ha valaki a saját érdekét képviseli, sőt! Ez a normális, minden ép eszű ember így cselekszik. Az viszont már erkölcstelen, ha az önérdek érvényesítést közérdekként állítja be, mert az hazugság. Az önérvényesítő hozzáállás abszolút helyénvaló, mindaddig, amíg nem rejtik az előkelő önzetlenség álarca mögé. Állítólag, egy képviselő sem a pénzért vállalja a hivatalt, pusztán a haza önzetlen szolgálata miatt, amire nincs alkalmasabb személy. Findley úgy vélte, bárki lehet képviselő, de vállalja fel nyíltan, hogy saját magáért korteskedik, és akik vele akarnak tartani, szavazzanak rá! Ez kimondottan újszerű, Európában máig szokatlan megközelítés volt, ami meghatározta az amerikai társadalom szellemiségét. A képviselői hivatalt ettől kezdve ugyanolyan pénzkereső tevékenységnek tekintették, mint ha valaki villanyszereléssel, vagy tanárként dolgozik. Amerikában nincs is megélhetési politikus, mert minden politikus, elismerten a megélhetéséért dolgozik, ugyanolyan kenyérkereső munkát végez a közéleti porondon, mint egy asztalos a műhelyben. Kétezer éves tabu dőlt meg ezzel, Amerikában, a XVIII. század végén. Az óriási társadalmi különbségek ellenére máig is kevesen támadják az amerikai rendszert antidemokratizmussal.

Tény, hogy a választáson indulókat alaposan megvizsgálják! A köz érdekében vállalt hivatalnok önérvényesítéséről vallott felfogásuk része az erkölcsi feddhetetlenség, amibe nem fér bele a lopás, adócsalás, kicsapongás stb. Ha valakinek a legkisebb pötty is van a múltjában, kegyetlenül támadják mind a kampány, mind a hivatalviselés során. (Ezt is átvettük ugyan, de ez sem tökéletes, itt is a gyökér hiányzik!)

Az önérvényesítés tehát társadalmi alapelv, amibe belefér a képviselők megfizetése, a fizetésük emelése, a méltányos juttatások, de nem fér bele a korrupció vagy a tisztességtelen előnyszerzés. Sokszor estek nagyon keményen egymásnak az emberek, így merült fel a konfliktusok rendezésének finomított formája, az asszertív magatartás iránti igény. De ezzel még Amerikában is sokat küzdenek!

Szeretettel:

Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc