Levelek Nórinak

Kedves Nóri!

A pedagógiai liberalizmus hátterében is a gazdasági, illetve a vezetési liberalizmusnál megismert filozófiai gondolkodás áll: vagyis az egyén maximális szabadsága az általa követett értékek megválasztásában. A gazdasági liberalizmus a kormányok beavatkozását, a nevelési a felnőttekét kérdőjelezi meg, és vitatja. A piac önszabályozó szerepének helyén a pedagógiában a másik ember szabadságát korlátozó tilalmat találjuk: a te szabadságod nem sértheti a másik ember szabadsághoz való jogát. Arra, hogy ezt miképp lehet elérni, Mihály Ottó, az egyik legtekintélyesebb neveléselméleti szakember írását idézzük: a döntés jogát két alapelvnek kell korlátoznia: a döntés nem lehet elnyomó, kényszerítő, az érdekeltet, vagyis a gyermeket, a tanulót kizáró, és nem lehet diszkriminatív jellegű.

A Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény, amit 1990-ben a világ csaknem valamennyi állama aláírt, három alapelvet fogalmazott meg: a diszkrimináció tilalmát, a gyermek mindenek felett álló érdekét és a gyermek meghallgatáshoz való jogát. Az egyezmény szerint az állam feladata a gyermeki jogok törvényi biztosítása, a szülő kötelessége, hogy a gyermek fejlettségi szintjének megfelelően segítse a gyermeket jogai gyakorlásában. Helyes dolog esélyt látni a gyerekekben, a közösségben az egyént is meglátni, támogatni, nem lemondani egyetlen gyerekről sem, hiszen a nevelésnek ez a dolga. Az elvekben, egyezményekben megfogalmazott sok jó szándék ellenére, félreértések, eltúlzott vagy rosszul értelmezett helyzetek, az évek során kellően kuszává tették, mai emberek szemléletét. Van, aki egyenesen azt hiszi, hogy a gyermek áll mindenek felett, nem a gyermek jogai. Most nem akarunk az intézmények, a közoktatás állandóan változó rendszereivel foglalkozni, mert az több száz oldalas tanulmányt is megérdemelne, és született is sok-sok ilyen tanulmány az elmúlt évtizedekben. Csak a hétköznapi ember, a szülők, családok szemléletében jelen lévő össze-visszaságból ragadunk ki érdekes dolgokat.

A neveléselmélet a családi nevelés különböző típusait írja le a család érzelmi légköre, a nevelés rugalmassága és a követelmények határozottságának dimenziói mentén. A követelmények alapján a harmonikus neveléstől a diszharmonikusig 8 féle típust különböztetnek meg. Harmonikus nevelésről akkor beszélünk, ha egy családban meleg érzelmi légkör uralkodik, a gyerek nevelése a bizalomra, együttműködésre és meghatározott elvárások betartására épül. Sokan gondolhatják, hogy maguk is így nevelik csemetéjüket, hiszen a harmonikusnak nevezett mód a liberálistól látszólag alig-alig különbözik, pontosabban csak egy területen, követelmények szintjén van eltérés. Hiába a meleg, bizalommal teli miliő, de még a gyerekkel szemben támasztott elvárás is, ha az kiszámíthatatlan, nem meghatározott, ha a szülői korlátozás nem következetes, nem párosul számonkéréssel. A liberális nevelésnek éppen az a hiányossága, hogy gyermekjogokra és a gyermeki szabadságra hivatkozva engedékeny, nem gyakorol kellő kontrollt. Az ilyen nevelő alig állít fel konkrét szabályokat, a fejlesztésben a gyerek érdeklődését tartja iránymutatónak, a gyereknek túlzott önállóságot hagy. Vannak, akiknek soha nem elég nagy még a gyereke ahhoz, hogy követeljen tőle, van, aki nem ér rá követelni, de olyan is, aki rendszertelenül, össze-vissza fogalmaz meg elvárásokat, ahogy éppen eszébe jut. Márpedig amelyik gyerekek elé nem állítanak értelmes, világos szabályokat, elvárásokat, az a gyerek elbizonytalanodik, kuszává, kiszámíthatatlanná válik. A betartható és ellenőrzött szabályok, ahogy a közösségekben, a munkahelyeken, vagy a gazdaságban, a nevelésben is biztonságot, kiegyensúlyozottságot eredményeznek. Nem az állandó követelődzésről, túlzásba vitt szigorról van szó, hanem a pontos, kiszámítható rendről.

Ennél még érdekesebb a gyökereiben szintén liberális, túlvédőnek nevezett nevelés. Az ilyen szülő arra törekszik, hogy gyerekét mindentől megóvja, ne kelljen annak semmiféle kellemetlenséget, konfliktust átélnie. Lesz még ideje megtapasztalni a nehézségeket, ha felnő! Meleg fészekben - szó szerint - eldédelgeti kicsinyét. A dédelgetéssel nem fér össze követelmények támasztása. A dédelgethetőség megőrzése érdekében korlátozza, gátolja a gyermek önállóságát, elvárásai rendszertelenek, kiszámíthatatlanok. Az ilyen gyerekeket szokták túlöltöztetni, elhalmozni mindenféle játékkal, édességgel, képzésekkel, szórakozásokkal, sokszor még olyan szülők is, akik maguk igazán sokat küzdöttek, vagy éppen küzdenek. A gyerekbe átültetett aggódás gyakori következménye a szorongás hipochondria, ami esetleg már gyerekkorban megjelenik. A folyton irányított személy, nem tanulja meg irányítani magát. Ezek a túletetet, túlkényeztetett, örök „kicsik" a kellemetlenségeket később nehezen viselik, nem tanulnak meg küzdeni, nem ismerik meg a saját képességeiket, felnőtt korukban is problémát okoz neki az önálló cselekvés, a döntés.

Az állandó aggodalmaskodást a szülő saját érzelmi állapota idézi elő: szeretethiány, szegényes társas kapcsolat, elégtelen önbecsülés. Egyedül maradt szülők körében különösen gyakori, hogy a rájuk nehezedő teher, vagy a másik szülővel való örökös huzakodás miatt így igyekeznek a gyerek életét megkönnyíteni. Megkönnyíteni?

Szeretettel:

Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc