Hétvége

2016.01.15. 18:39

Fejest ugrani az ismeretlenbe - Beszélgetés Inna Kolisnychenko zongoraművésszel

Inna Kolisnychenko zongoraművész pénteken debütált a dunaújvárosi közönség előtt az MMK-ban. A filigrán, mosolygós előadó örömmel árulta el többek közt azt is, hogyan került ide, hogyan lett klasszikus zenész.

Balla Tibor

- Egyértelmű volt, hogy muzsikus lesz?

- A szüleim nem zenészek, így teljes mértékben az én elhatározásom volt. Nem mondták, hogy járjak zeneiskolába, mégis egyértelmű volt. Szinte alighogy megszülettem, már énekelni kezdtem. Egész életemben imádtam a zenét, és magától értetődő volt, hogy zeneiskolába járjak hatéves koromtól, ahol zongorát és éneket tanultam. Szerettem volna más hangszert is, hegedűt, gitárt, de szerencsére a zongoratanárnőm annyira jó szakember és jó ember volt - szinte második anyám -, hogy nem hagyta. Az ukrán zeneoktatás nagyobb terhelést jelent, ugyanis délután egy óráig iskolában voltam, azután rögtön a zeneiskolába mentem, ahol estig tanultam. És ez így ment minden nap. Ő úgy látta, nem vagyok hétköznapi gyerek. Nagyon komolyan gyakoroltam. Akkor ez olyan természetes volt, mint, hogy levegőt veszek. A zeneiskolában éltem. még négy évet jártam középfokú zenei iskolába, majd még öt évet a konzervatóriumba.

- A szülei támogatták?

- Sokat segítettek. Örültek neki, elfogadták, hogy ezt a pályát választottam. Bár ebből nem lehet meggazdagodni, de nem sajnálom.

- Mindezek után beindult a karrier?

- Nagyon szerencsés voltam, mert egy speciális zeneiskolában dolgoztam, mint zenetanár és karmester. Ebbe az iskolába csak különösen tehetséges gyerekek jártak. A tanulás mellett sokat jártunk fellépésekre, versenyekre is. Rengeteget utaztunk Európában és Oroszországban, általában én voltam a zongorakísérő, és mint szólista, mint énekes is felléptem.

Inna Kolisnychenko: „Nem könnyű mindent hátrahagyni, és egyetlen emberért új életet kezdeni” Fotó: Zsedrovits Enikő

- Ebbe a bontakozó karrierbe toppant bele a férje?

- Igen. Ukrajnában szerezte a másoddiplomáját, ott találkoztunk. De nem koncerten, hanem a metróban. Szerintem nem véletlenül. Szerelem volt, első látásra. Nem tudtam, hogy ő magyar, tökéletesen beszél oroszul. Ma is otthon oroszul beszélünk. Az esküvőnk még Ukrajnában volt., de amikor végzett az egyetemen, úgy döntöttünk, Magyarországra jövünk, pedig csak csak Liszt Ferencről hallottam addig, nem tudtam mást. Nem gondoltam, hogy Dunaújvárosban folytatom a karrierem.

- Ez egy nagyon nehéz döntés lehetett.

- Őszintén szólva életem legnehezebb lépése volt. Nem könnyű mindent hátrahagyni, és egyetlen emberért új életet kezdeni. De a férjem az első ember a családban, és ő itt jobb munkát tud találni. Ez egy nagyon nagy szerelem. Az első pár évben sokat utaztunk. Ami nagyon tetszik Magyarországon, hogy itt, ha az ember sokat dolgozik, akkor tud pihenni is. Több pénz és több lehetőség van rá az országon belül. Ukrajnában ez csak kívánság. Különösen tetszik, hogy nagyon kedvesek az emberek. Még nem találkoztam olyannal, hogy valaki csúnyán nézzen rám, mert nem vagyok magyar, és nem szabályosan beszélek. Ez nagyon tetszik. Nagyon jó környezet a pici babának. Ez meglepetés volt. Itt az emberek imádják a babákat. Örülök, hogy a kislányom itt él.

- Számomra annyira furcsa, ha valaki fejest ugrik az ismeretlenbe. Bátorság kell hozzá.

- Nekem is nagyon furcsa. Annyira más az életem most. Hazajártunk, amíg nem született meg a gyermekem. De most, már talán három éve nem voltam. Nagyon hiányzik. Remélem, megváltozik majd. Arról van szó, hogy én hozzászoktam, hogy mindig dolgozom. Munkahelyen, színpadon, kiküldetések, fellépések. Aztán egy csapásra csak háziasszony vagyok. Van különbség. Ráadásul idegen közegben. Nagyon maximalista vagyok. Érzem, hogy nem annyira jól beszélek magyarul. Nagyon szégyellem magam ezért, és inkább nem járok el sehová, nem beszélgetek senkivel. Először tanulok, és majd valamikor fogok élni. Tudom, hogy ez nem jó így, de így van. A kislányunkat is egyedül neveljük, nincs segítségünk. Most talán jön valami változás. Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem fellépni a zongoraestemmel az MMK-ban. Ha vannak feladatok, határidők, akkor sokkal hamarabb sikerül újra formába jönnöm..

- Az éneklés is megmaradt?

- Most egyáltalán nem énekelek. Azt is gyakorolni kell, Nem állhatok közönség elé így. Magyarul csak nagyon keveset énekeltem itt, a női karban, és tudom, hogy az egy kicsit vicces, ha a furcsa kiejtésemmel megszólalok. A lányom sem szereti. Ha elkezdek énekelni, ő sírni kezd. Szerintem nem vagyok még kész rá. Meglátjuk, hogy alakul.

- Küzdő típusnak tartja magát?

- Igen. Ha valamit elhatározok, akkor meg is csinálom. Ez nem mindig jó.

- A lánya ennek köszönheti az életét másodjára?

- Ez egy csoda az életemben, ami segít azokban a pillanatokban, amikor nehéz. Nálunk fellépett a terhességi toxémia, ami veszélyeztette mindkettőnk életét. De én nagyon akartam a lányomat, és küzdöttem érte. Sokat énekeltem az inkubátor mellett neki. Ez a dolog a legnehezebb volt az életemben, és a legnagyobb örömet hozó is egyben. Nagy szerencse, hogy éppen itt, Magyarországon történt.

- Van valami konkrét terve a visszatérésre?

- Hatalmas sikerként élem meg, hogy volt ez a koncert. A fejemben rengeteg terv van, és nagyon hosszú a lista, mit szeretnék megmutatni. Nem csak komolyzenére gondolok, sokféle műfajra. Például volt egy műsorom, ahol minden a keringő körül forgott a klasszikustól a modern zenéig. Szerintem Magyarországon is érdekes lenne. Egy keveset dolgoztam már a Da Capo iskolában, és Kurina Laura nagyon vár már vissza. Remélem, hogy sikerül folytatni a tanítást! Jó lenne.

Ezek is érdekelhetik